Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Laczkó Géza: William Blackbirth lelke
Bűnös álmok ködei röppentek föl Mary-Ann lelkéről, amint másnap reggel fölnyitotta szemét. A reggel fényes kezével könyörtelenül tépte szét a szerelmes férfi különös, tüzes, szép alakját s helyébe lökte az öntudat a cilinderes úrét, aki a világ legkomolyabb arcával állt fél lábon a Hyde Park gúnyolódó vasárnapi csőcseléke között. A patyolat ingre nagy könnycseppek estek; a szép kis mellet fojtott zokogás belső földrengéssé rázta. Karcsú, telt lábai szomorúan csüngtek le a rézágyról. A nevelőben eltöltött hideg esztendőkre gondolt.
Korán kezdett gondolkozni s megnyíló esze örömest és sokszor fordult a szerelem, a férfi felé. Tanítónőbe, apácába sose volt szerelmes, se regényhősbe. Ha álmodozott, húsból-csontból való, igazi, erős férfire gondolt; édesanyja zabolátlan dél-francia vére tombolt benne. Az első hószámkor fájt a gyomra és fájt. Az orvos azt mondta, férjhez kell adni; s benne akkor valami fájdalmas öröm-húr pattant egyet s az elgondolt kéjre lehunyta szemét... Megismerkedtek Bill-lel; megszerette, szerette vággyal és hűn, testével-lelkével. És most...
Hátravetette magát az összegyűrt ágyon keresztbe, párnás karját a feje alá fonta. Fiatal remegés rózsaszínűre töltötte ki a könnyű, fehér leplet.
És most... és most ez a Bill mély, komoly, romboló szerelmet hozott haza keblében, mint valami zománcos szentséget... Hol vette? Hol tanulta? Valami boszorkányos bajadért ölelt illatot hullató, buja levelű fák alatt? Hogy várta ma éjjel is! Miért nem jött!? Miért!?
A folyosón egy ajtót csaptak be. Léptek, hangok.
- Miért nem vigyáztatok jobban? - sipegett Shirley hangja.
- A szolga aludt.
- Hát te is utána nézhettél volna!
- Na ja! Nem vagyok őrült-ápoló!
- Goromba vagy.
- De csak nem kelhetek fel hajnalban a kaput lesni, hogy nem oson-e ki rajta Bill! Ha elment, hát visszajön.
Mary-Ann felugrott s szokása ellenére izgatottan, kapkodva öltözött.
Bihar i Lilal sápadt, ványadt arcában lobogó tüzű szemmel reggeli mosakodását végezte a Hyde Parkban, a Serpentine Riverben. Nem messze tőle, a parton egy csomó fickó és kölök várta az árbocra felsuhanó zászlót, hogy ők is a vízbe ugorhassanak.
Az ájtatos vaidika levetette magáról az európai mezt s egy ágyékruhával fedve belépdelt a vízbe mellig. Ott megállt, leguggolt, felugrott, vizet szórt magára. Lélegzetét visszatartotta, teste összes nyílásait befogta s úgy hajlongott ájtatosan a különböző égtájak felé. Végül elmondta a mindenható gajátri-imát:
- Tat Szavitur varen gam bhargo dévaszja; dimahi dijo cho no pradsodeiat!
Aztán kimászott a vízből s magára öltvén ruháit északnak fordult. A park észak-keleti sarkában elterülő sík üres volt, de Bihar i Lilal látott: nagy sportsapkás tömeg morajlott előtte:
- Készüljetek, hegy fiai s völgy leányai, fonjatok illatos jázmin-füzéreket, gyűjtsetek halomra bódító szirmokat, díszítsétek ki házatok előtt a vörös földet fehér rajzokkal, tűzzetek a rajz sarkaira égő hibiszkuszt, mert bizony mondom nektek ünnep jön s akit az ünnep készületlenül talál, akinek a lelkéről hiányozni fog a jószándék fehér rajza, aki nem tűzi közé a szeretet piros rózsáját, aki nem gyűjti lelkében halomra a vágy bódító szirmait, aki nem fűz füzért ájtatos tettek virágaiból, azt el fogja takarni a hegy árnyéka. Mert jön az ünnep és Síva meg Párvati aranyos mennyezet alatt körül fogják csónakázni a szent tavat. Arany lábat, arany kezet csatolnak rózsás, pici tagjaikra és rubinttól, gyémánttól csillogó tiara kerül fejükre... Jön az ünnep, a világ ünnepe! Elseprik a szelek a bűnt és elkotorják a vétket. Síva és Párvati a szeretet könnyeinek taván fognak himbálózni s az imádás tömjénje fogja mámorba ringatni őket. Emberek!...
A hevesen hadonászó szónok megszédült és eltántorodott, közel lévén az eleséshez, vaskos angol szitokra fakadt aztán tágra nyitott szemmel nézett körül. A puszta sík harmatos, kopott füvén egyedül állt, a távolból egy policeman közeledett. Szíve rémülten dobogott, fuldoklást dobálva fel torkába, mint azé, aki vigasztalan szakadék napsütött partjáról tekint a sötéten kéklő mélybe. Nem merte megkérdezni magától, hogy mit keres itt. Félt a felelettől, amiről tudta, hogy nem fog megadatni. Az az ötlete támadt, hogy elszalad saját magától. Sietve indult vissza arra, amerről jött; szaladt a gyöpön addig, amíg egy út nem feküdt keresztbe léptein. Rálépett az útra s szétnézett. Balról, távolabb feléje intett a Grosvenor Gate, amin túl cab-et keresett. A kocsis arcát fürkészve mondta be a címet.
A kocsi ringatása lassan-lassan megnyugtatta.
A házban senkit se talált, csöndes szobából csöndes szobába nyitott; az ablakredőnyök leeresztve és kitámasztva. Félhomály és csönd. A reggeli hideg fürdő nedvessége végigborzongatta néha-néha. Az az érzése támadt, hogy a hűs templomban jár, sötét szentélyből sötét szentélybe révedezve.
- Eljutok-e a mennyország két legfelső emeletére, ahol a vezeklők és a bölcsek laknak? Vajon a vezeklés vagy a bölcsesség fog engem odajuttatni? Mert jaj azoknak, akik az alsóbb emeleteken lesznek, ha jön a végső világfelfordulás!
Tovább ment, szobából folyosóra, folyosóról emeletre. Az egész házat összejárta a magába mélyedés leplébe burkolózva. Végül benyitott Mary-Ann szobájába is. A lány kisírt szemekkel, könnyű pongyolában egy kereveten feküdt; áttört selyemharisnyás lábai idegesen emelkedtek ki a fehér medvebőrön. Tágra nyitott szemében a vágy manói táncoltak.
- Mit csinálsz itt, asszony? Bráhmá sugárral szórja be a világot s te itt lustálkodsz, mint valami gazdag ember felesége. Bihar i Lilal szegény. Vedd a korsódat, s menj vízért, vár az áldozattétel.
Bihar i Lilal egyenesen állt, hatalmas melle lassan zihált. Mary-Ann engedelmesen fölkelt, Bihar felé közeledett, megfogta a kezét és csókkal borította. A férfi végigsimított a lány haján.
- A Rosszlélek látogatott meg az éjjel? Te félsz. Adj neki bételáldozatot, hogy haragját eloszlasd.
- Uram, téged vártalak - szólt Mary-Ann a vér erőszakosságával simulva föl Biharhoz, akinek karjai lassan összekapcsolódtak a kemény, remegő húsú derékon.
A bölcs bráhmán elnézően mosolygott.
- A nő esze csak éjjel virágzik. Titkos és mérges növény.
Mary-Ann Bihar i Lilal mellére bújva halkan nevetett.
- Uram, vártalak!
Megfogta a férfi fejét két tenyerével s arcához odaszorította égő arcát. Mondani akart valamit, de remegő ajka csókra állt.
Bihar i Lilal hátralépett:
- Bódít az ölelésed, mint a szóma!
Mary-Ann átkarolta a férfit és csókjának nem akart vége lenni.
- Az öt nem porszemnek se látszik... a két világ csak csöppnyi por... felhő magas át éri fejem... az egyik részen fenn az égben, a másik részét lehozom... a szóma cseppje drága csepp... a szóma cseppje életet ad...
Bihar i Lilal félig öntudatlanul ölbe kapta az esőt váró virágként kinyílt szerelmes lányt s a kerevetre fektette. Selyemharisnyás lábát simogatva melléje térdelt a földre...