Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Laczkó Géza: William Blackbirth lelke
A sápadt hajnali köd teljes hullámaival hömpölygött London házai közt. Kelet kapuja előtt, ott toporzékoltak a Nap lovai, tüzes leheletük megpirkantotta az eget. Bill meztelen dereka bronzára egy fehér csalán szövetet vetve jobb vállán keresztül, mezítláb sétált a kert gyepén; homlokán a bikát fékező Síva döbbentő jele: egy vörös körlap, vízszint keresztbe, rajta három fehér csík. Semmit se nézett, de mintha minden értékeset látott volna, ami az emberi lelket érdekelheti, s szeme úgy csillogott. Mary-Ann ihletten követte.
Bihar i Lilal a kert útjára lépett, lába alatt sírva csörrentek a vizes kavicsok:
- ...és Ráma járt a sziklák közt és lába alatt minden kő asszonnyá változott. Dasaratha nemes fiú hajló, omló rózsaszín női testeken járt.
A Bihar i Lilal szemében égő érzékiséget a titokzatosság fekete fátyla fogta körül, amint szomorúan az égő arcú leány szemébe nézett. Bronzos melle ott zihált a leány ajkának közelségében, keze a leány kemény húsába markolt.
...Ünnep van! A hajlott bóbitájú pálmák árnyékot ingatnak a telihold világította földön. Sárga mimózák közé szerelmes holdsugarak viszik a remegést. Arra, messze, messze, egyre szűkül a hatalmas torony árnyéka. Fehér alakok suhannak, fejük és derekuk lepelbe burkolva... Ünnep van! A földön már elkígyózott a hosszú kötél: az Isten kocsija vár... izmok erejét várja diadalút... a templom tátongó ajtaján fehér szakállú főpapok meztelensége suhan ki... a fáklyák pisla szeme lobban és kihuny... Ünnep van! A szerelmes vágy, a hús ünnepe, az erőé, ami kezet kézbe kapoccsal szorít, szemet szembe mélyeszt, vért vér felé hajszol... a nagy erőé... a szent lingam szerelmes rejtelmességéé... Jázmin-füzér nyakán, leple ölében bódító illatú szirmok esője... áldozatul viszi a női vágy s a férfi-indulat egyesült lingamja elé...
Bihar i Lilal rajongó lelke látott s a tenyerében lüktető vérnek, amint Mary-Annt fogta s lehelete égő zivatarának, amint Mary-Ann ajkát kereste, magával rántó ereje volt. Az egészséges angol leány bajadérvágyak húsos virágait érezte kinyílni lelkében; bajadérokét, akinek ősanyjai is már szerelemért, szerelemből éltek, akinek válltól csuklóig gyémántos karjai vágyat keltettek és vágyat csillapítottak. A dokk-munkásoktól elejtett szavak, szabados képeslapok, klasszikus szobrok, költői álmok, francia regények s lányos ábrándok szerelmét jelentő zavaros zagyvaléka forrongott ereiben. Homályosan, kínosan, zavaróan, vért arcba kergetően megjelent lelkében az ős árja lingam-kultusz fehér húsú zsengéje.
Mint kegyetlen istene egyenes szobrát átölelő hívő, Mary-Ann Bihar i Lilalra kulcsolva szerelmet kért tőle: titoknak titkos nyitját. A férfi nyugodtan állt. Sötét szemének tüzét távoli kép lobogtatta, míg fönntartotta a lány vonagló testét:
- ...arany bölcsőben, ében bölcsőben, arany láncok tartják, rokonok himbálják, apád indít rajta, anyád hajtja aztán, testvéred lendíti, nővéred taszítja, himbálja össze a két testet, test hajlandóságát, vér nyíló virágát, félő menyasszonyét, tüzes férfiúét, himbálja, himbálja lakodalmi bölcső, ébenfából bölcső, aranyozott láda.
Most reggeledett.
A korán kelő Cecil föltárta hálószobája kertre nyíló ablakát és kövér arcában apró szeme bután pislogott széjjel az alig elröppent álomtól. Mellette is nyílt egy ablak, amin keresztül az ifjú Charles vihogása röpült a különös pár felé.
Mary-Ann nyugodtan egyenesedett föl, alighogy odább lépett Billtől; majd vont szemöldökkel gőgöt és nyugalmat írva arcára lassan indult a ház felé.
Bihar i Lilal sokáig nézett szembe a mindinkább világosodó keleti éggel, aztán fölment a szobájába. Megmosdott, felöltözött s lement az ebédlőbe s a reggelire várván nagy figyelemmel kezdte olvasni a Morning Advertisert.
- Jó reggelt, Bill!
- Jó reggelt, Cecil!
- Hát mikor keltél föl?
- Az imént; alig volt annyi időm, hogy felöltözzek.
Cecil nem felelt s vállat vonva asztalhoz ült.
Mary-Ann a szerelem adta nyugodtsággal és szépséggel az arcán lépett be. Utoljára jött Shirley, kezében könyvekkel és jegyzetekkel; nyugodt, finom és mozgékony volt ismét, de három nap kellett, míg kialudta amaz izgatottság fáradalmait. Vele jött fia, Charles, M. A. (Master of Arts), volt oxfordi diák, most a Toynbee Hall rendkívüli növendéke.
Ahogy meglátta Billt, elnevette magát:
- Szervusz, Bill! - szólt eléje állva. - Mi hír Indiából?
Bill nyugodtan emelte rá szemét:
- Mért éppen tőlem kérdezed?
- Hát csak, hát csak - vihogta Charles - hát látom, hogy hírlap van a kezedben.
- Mióta érdekel téged India?
- Ma reggel óta, ma reggel óta, ugye, Cecil?
Mary-Ann csöppentés nélkül emelte a kanál teát megvető vonalba húzott szájához.
Sietve reggeliztek: Cecilnek az irodába kell benéznie, Shirley előadást tart, Arthur Rimbaud-ról s fiának is ott kell lennie.
Mary-Ann egyedül maradt Bill-lel, aki a Morning Advertisert némítóan érdekesnek találta. Odagördített egy karosszéket az ablakhoz, beleült és olvasott. Mary-Ann nézte, előbb onnan a nagy asztal mellől, aztán felállt, a pohárszéknek támaszkodott s úgy nézte Bill nyugodt, erős méltóságát. Aztán vett egy széket, melléje ült, feléje fordult és arra hajolt, szemében a hajnal emlékével, s a támasztó nyugvó, napbarnított kézre rátette az övét.
Bill ránézett.
- Mary-Ann! - szólt érzelmesen - tudom, hogy szeret, és én is. De nekem elveim vannak. Én így láttam otthon, míg a nénjeimet férjhez adták, én ehhez vagyok szokva...
Azzal megfogta a hosszúkás kezet, tenyerébe vette, megtapogatta, aztán visszahelyezte a lány ölébe.
- Csak az eljegyzés után merném magamnak megengedni, hogy bizalmasabban közeledjek az én kis jegyesemhez.
Fogta a hírlapot és folytatta, ahol elhagyta...: two gentlemen...
Mary-Ann elfordult és halkan elkezdett zokogni.