Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 13. szám · / · Figyelő
Van szerencsém leírni egy régi francia elméletet, mely így szól: Qui faict l'enfant doit le nourrir; la oů il y a un enfant, il fault un pčre qui l'ai faict. Vagyis: aki a gyermeket "szerzette", annak azt táplálnia is kell; ahol gyermek van, ott "szerző"-nek is lennie kell. Tegyük hozzá: boldog szerzőnek. Legalább Farnciaországban. Mert ott mindeddig, a legkétségbeesettebb hívásra se kellett megjelennie a nyilvánosság előtt.
Azonban minden öröm véget ér egy szép napon s ímhol a múlt hóban a francia szenátus, hirtelen jókedvében átengedte és megszavazta a Rivet Gusztáv szenátor úr indítványát, mely az apaság kérdésében új törvényt statuál s a keresetet, a papa megkeresését, felderítését, megállapítását és leszögezését igen is megengedi az illetékes feleknek.
A francia közerkölcsiség szempontjából forradalmi ügy. A hímbeli maestriát, az illegális alkóvnyugalmat, a felelősség nélkül való szerelmi kettőst ledönti s feldúlja. Esetleges következményeiben megosztja a duót azok közt, akik elénekelték. Miért csak az anyáé legyen a gyermek, a törvénytelen csecsemő, aki ugyebár bajosan születhetett volna meg, ha nincs hozzá egy másik dalnok?
Mindez a legtermészetesebb s a legigazságosabb dolog lévén, éppenséggel nem meglepő, hogy Rivet Gusztáv úrnak csekély harminc esztendeig kellett küzdenie írásban és szóban, amíg a szenátusbeli szavazásig jutott. Győzelmének erkölcsi jelentőségét a francia szenátusban, nem szabad túlozni. Ott nagyobbára öreg és szerelmi kérdésekben egy csöppet elvirult urak ülnek, akikben csak a kegyetlen irónia vagy álnok hízelgés kereshetne apákat. Ők könnyen szavazhatták meg az apasági kereset törvényes becikkelyezését, az egyéni kockázat vagy személyes veszedelmek nélkül.
Mindegy. Ez egy nagy szociális ügy. A súlya, a jelentősége, a rendkívüli horizontja ott van künn a nagy nemi érintkezésben, a szerelemért való küzdelemben nő és férfi között. A megejtett szegény libák, az elhagyott anyák, az elzüllött gyermekek egész romantikáját, a szürke perlekedés és törvényes kinyomozás egyszerűbb és oportunusabb világába hozza. A törvénytelen gyermekek halálozási statisztikája valóban ijesztő Franciaországban: a háromszorosnál is túlszárnyalja a törvényes gyermekek elhalálozását. És a törvénytelen születések száma, ha ugyan lehet azt mondani a jó isten előtt, hogy törvénytelenek, mind gyarapszik s az összes születések 25 százalékát teszi. Ezzel szemben Rivet kiszámította, hogy alig akad egy gyermek tíz közül, akit az apja elismer. Viszont az is nyilvánvaló, hogy az apasági kereset tilalma gyönyörűen növelte az általános kriminalitását. Az úgynevezett szerelmi drámák, revolveres és vitriolos esetek legnagyobb része az anyává lett hölgyek ultima ratioja volt. Az elvetett és elhagyott csecsemők mind úgynevezett természetes gyermekek.
Természetesek, hát persze, tous les enfants sont naturels, ahogy azt egy szellemes francia márkiné mondja, de nem törvényesek. Holott az semmi természetesnek lenni. Az gyermeknek sikerül. A természet az könnyű. De a törvény az más. A törvényt már nehezebb megfogni. Pláne egy embriónak, egy csecsemőnek, aki vakon és ostobán jön létre, a legtöbb esetben nem is tudja, miről van szó, és esze ágába sem jut megkérdezni a törvényt. Az apasági kereset tilalma nyilván nem is a gyermeket akarta sújtani, ami monstruózus lett volna. Ámbár olykor mégis sújtja, viszont másszor valóságos szerencséje a törvénytelennek, hogy nem tudja, ki az apja. De mindenképpen mit tehet arról például Pituka, hogy ő törvénytelennek jő a világra.
Már arról tehet, ha zsidónak született. Ez más. Ezért megrovást érdemel. Maga a természet is megrója érte bizonyos külső és félreismerhetetlen jelekkel.
De az apasági kereset spekulatív szelleme, nyilván az anyai torlódást és tolakodást, női ármányt és ravaszságot, számítást és feloktrojálást és százféle más intrikát és visszaélést akart meggátolni. Talán az állam érdekében való gyakori születéseket is célozta a hímek felelősség nélküli garázdálkodásával. Az is lehet, ha már valamelyes erkölcsösebb tartalmát is keresnők az erkölcstelen tilalomnak, hogy a reménytelen és bűnhődő anyaság rémével akarta ijesztgetni az engedékenyebb szüzeket. Mit tudom én? Talán a családot akarta megvédeni. Holott nem védett meg semmit.
A dolog lényege, mélye, gyökere: a szívek kérdése, szerelmi kérdés, élettani kérdés, nemi kérdés, ahogy tetszik.
Nemi kérdésekben nincs törvény, sem eltiltó, sem parancsoló. Csak az élet isteni zűrzavarja van. "Aki a gyermeket szerzette, annak azt táplálnia is kell." Rendben van. De hogyan tápláljam én például azt a gyermeket, amellyel, mondjuk, a barátom felesége ajándékozott meg a köztünk lévő gyöngéd viszonylatban? Legföllebb, ha titokban elviszem olykor uzsonnálni.
Mégis magyar dolog, kíméletlen dolog tréfálkozni, mikor Rivet Gusztáv harminc esztendeig dolgozott és végre célt ért, szegény. Nem ismerem őt személyesen, csak látásból, a hosszú fekete szakállát a "Soufflet" márványasztalánál. Akkor még kezdő újságíró volt, úgynevezett "publiciste" vagy "homme de lettres", ahogy a franciák mondják. Ímhol szenátor és törvényhozó. Igen becsületes ember lehet, de micsoda álmodozó!