Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 13. szám · / · Laczkó Géza: William Blackbirth lelke
A szent ember, aki miután egy tudós guru mellett kitanulta vallása tudnivalóit s megnősülve átlépett ind pap életének második szakába, már hónapok óta a Gangesz-delta ingoványaiban rejtező remete-telepen töltötte feleségével élete harmadik szakaszát. Amit szellemi élénkségben az elmélkedéstől veszített, azt visszaadta neki az éhezés: így hát zajló, de egyenlő lélekállapotban terült el most is kunyhója vackán, nem törődve a Hold pislogó tigris-szemével, a nádas zizegő beszédjével, sakál-vonítással, majom-sipítással, szunyókáló madár pipelésével.
Éjszakába fordult a Szundárivan vidéke s vele suhant ismeretlen feketeségek felé a bráhmán kunyhója is. A szent ember, aki úgy érezte, hogy egy hatalmas törzsű fa nő megterhelt gyomrából torka felé, megremegett, szétvetette a két lábát, karjait kifeszítette fektében a feje fölé, elsóhajtván egy "ná"-t. Aztán jobb oldalára fordult s felkiáltott:
- All right - és elaludt.
A felesége oda fordult, ahonnan a sötét kiadta ez ismerős s mégis idegen hangot és nem értette az ügyet.
Másnap reggel káromkodás, zaj, léptek verték föl a bráhmánt. A lieutenant governor csendőrei kerestek egy angolt, aki egy mohamedán bennszülöttel indult el Benareszből a felföld felé már jó ideje; de úgy látszik, megváltoztatták a tervüket és a Gangesz deltája felé mentek s aztán nyomuk veszett. A bráhmán alázattal fogadta az angolokat, elvezette csöndes szakáll-lengetések közt őket a tisztásra, az oszló hulla mellé.
- Tegnap, mielőtt Szúrya lángoló szemét becsukta volna, a halványodó világnál erre jöttem s éppen akkor értem e tisztásra, szahib, amikor egy urdu gazember e testvéretek összes vagyonával a sűrűbe osont. Olyan igaz, minthogy kilencszer három napja csak egyszer eszem naponta.
Ezzel a bráhmán meghajolt és hallgatásba merült. A fegyveres emberek rövid tanácskozás után indulni készültek. Ekkor Bihar i Lilal felkapta fejét, kezet fogott a vezetőjükkel, vidáman intett s gyors távozás közben odakiáltott az angoloknak:
- Good bye!
- Bolondos pap! - szólt a vezető s katonás lépte után elrecsegett a nádas ösvényén a kis had.
- Mondjad, uram, mióta kedveled az angolok kemény nyelvét ajkaidra venni? - kérdezte a kanyargó ösvényen utána kullogó asszonya. - Tegnap este is mondtál valamit.
- Nem emlékszem, te asszony, hogy angolul szóltam volna.
- Kalapos kígyó marja a mellem, ha nem szóltál kétszer is angolul.
- Köszönöm, nagy Bráhmá, hogy kínzásomra adtad ez asszonyt, kinek nyelve alkalmatlankodása sért, mint a szeges öv. De így jutok a tökéletességhez.
Balamoni egyet mordult s elfordította fejét. Bánatosan nézett az ingó sűrűbe, de egyszerre fekete fény viharzott át nagy mandula-szemén s örömmel kiáltotta egy tarka madárra:
- Sakunta! sakunta!
A tudós pap, aki éppen egy védabeli velős mondáson törte a fejét, ami az asszonyra vonatkozik, csöndes bosszankodással ért a telepre. Egy vézna, fekete suhanc várta a kunyhója előtt.
- Lelkem világosítója, tudós guru, én mesterem, szent ismereteidre gondolva vártalak.
- Ülj le, fiam, Radsendralala, magam is leülök. Megjegyezted-e magadnak a tegnapi fejtegetést? Emlékszel-e még?
- Igen, tudós guru, emlékszem. Arról beszéltél, hogy a nagy Pradsápati vezeklésének melegével miképp költötte ki a világtojást, melyből mi is vagyunk. Magyarázatod új volt és méltó a figyelemre. Mondottad, mesterem, te úgy gondolod a dolgot, hogy Pradsápati szeges bőrre ült, ami egyrészt megtisztította, lévén igen szép vezeklés, másrészt meg meleget gyűjtött össze a teremtmények urának, amivel ez a világtojást kiköltötte.
- Tudod-e még, fiam, milyen volt a világtojás belseje?
- A haján belül volt a vizek sokasága, körülfogva a sárgás-barna magot, aminek egy pontját vékony szál kötötte a külsőbb részekhez. Jött most a teremtmények ura, aki a kellő meleget összegyűjtvén, ráült a világtojásra. A nagy hőségtől a tojás megrepedt, felső hajából lett az égbolt, a vizek szétomlottak s a már-már mozgó középső mag elmerült bennük.
- Úgy van!
- Ekkor jött Visnu, aki harmadik megtestesülését hajtotta végre s egy vadkan alakját öltötte, hogy a földet kiemelje agyarával a vízből. Ez a Varáhavatára. A tojás külső részeit a legbelsővel összekötő szál ma is látható és szivárványnak neveztetik.
- Miért nem látjuk mindig a szivárványt?
- Mert az élődő földön jelentkező apró és fejletlen emberek szemét tönkretette a szétomló vizek nagy világossága a nagy dolgokra nézve.
- Jól van, fiam. Menj és mosakodj meg. De várj! Hol töltötted az estét?
- A városban voltam, mesterem, s a kíváncsiság egy kocsmába hajtott, hogy híreket olvassak az Újságok legjobbjából és a Bölcsesség tengeré-ből. Afganisztánból fura dolgokat jelent a tudósító. Amint ott ülök, jön egyszerre Dasz, aki dicsekedve emlegette, hogy master of arts lett. Leült mellém s igen vidám volt, az európai nács-lányokról beszélt.
- Mi-i-i?
- Igen, a cambridge-iekről. Ott végezte az egyetemet.
- Boldogtalan fiú, te, hát nem tudod, hogy aki elhagyja a Szent Szigetet, elveszti kasztját, rosszabb és megvetettebb lesz, mint az a nyomorult rabszolga, ki húsz méterről köteles kézzel-lábbal figyelmeztetni a becsületes embert, hogy aljas teste közelébe jutva meg ne fertőzze magát? Hisz az olyan elvetemültnek, aki az "ökörfalók" messze országában tanult, az árnyéka is megfertőzi a földet! Hát te, fiam, ki papnak készülsz, nem tudtad ezt?
- Tudtam, atyám, de nem vettem olyan komolyan. Amellett még Dasz jó barátom is, akit igen rég nem láttam.
- Ezentúl nem lesz barátod. Magadnak meg vezekelned kell: szokás szerint szent állatunknak, a tehénnek vizeletéből fogsz két csuporral meginni éhgyomorra; három napig sem kását, sem árpát, sem rizst nem fogsz enni; és a legközelebbi Visnu-fürdetés ünnepén az áldozatok bemutatása után nem fogsz leánnyal az erdőbe vonulni, ahogy ezt az ünnepi szertartás kívánná. Menj, fiam, s tisztítsd meg lelkedet, hogy majdan üdvözülj.
A roskadva távozó fiatalember irányában még sokáig rezgett a méltatlankodástól a bölcs bráhmán szakálla. De figyelme csakhamar saját magára irányult, valóságos özönvízzel kezdték száját elborítani nyálmirigyei; orrcimpái zajosan tágultak, lapultak, izgatottan nézett körül, s egyik lábát átvetette a másikon.
- My dear - szólt be most a kaliba földbe ásott tűzhelye mellett ácsorgó feleségének, adjon egy kis bira-bagót. - Soha úgy még nem kívántam, mint most.
Az asszony - gyönyörű domború válla, kemény, egyenes melle ezüsttel varrt fekete mosszuli szövetbe takarva - kihajolt a kaliba nyílásán s bétellevelet, arékadiót és vajat adott a szent papnak. A vaidika megkente a zöld levelet, belecsavarta az összeaprított arékát s az egészet félpofára gyúrván áhítattal kezdte szopni. A szeme megvillant, gyorsan körülnézett s egy nagy vöröset köpött.
- Nem jó. Nem ez kell nekem.
Fogta s elhajította.
- Világ ezüst pitykéje, arany koronája, gyújts fáklyát lelkem barlangjában, nagy Síva, és segíts megkeresnem a lelkemet rágó nyugtalanság tetvét.
S hogy megnyugodjék a balzsamos vezeklésben, mindkét kezét az égnek emelte s így maradt estig.
Az ezüst fátyolokat teregető Éjjel legszebb munkája közbe jött haza Csandra, a szomszéd kalyiba lakója, tisztes bráhmán, akinek elpanaszkodta Bihar i Lilal, hogy alighanem beteg lesz, mert nem ízlett neki a bira, holott kívánta.
- Nagy tiszteletre méltó társam, hogy tudjalak én téged felvilágosítani? Lelkem a dolgok lényege felé fordult. Az egész világ parányokból áll; a manasz is csak parány, amelyen át lelkünk észreveheti a külső világot. A parányon keresztül csak a parány látható, s egyszerre csak egy. S mivel most lelkem a dolgok lényege felé van fordulva, hogy láthassak én egyúttal testi egészséged vagy betegséged rejtélyébe is?
- Szent ember vagy, Csandra, s élj boldogul.
Bihar i Lilal fölkelt s a kunyhóba vonult, lefeküdt az asszony mellé, akinek nyakát régi szokása szerint megcsiklandozta a szakállával. Másnap a felesége Balamoni izgatottan kereste fel a reggeli vízmerítés után Csandra nejét, Moát s félős örömmel mesélt neki egy csókról, amit az urától kapott az éjjel s ami oly kellemesen tér el az ősi hindu szokástól.
Aznap este az öreg Csandrát a guta kerülgette, egyre magyarázott neki valamit az asszony, amit ő nem értett.
Másnap, alighogy Visnu szétrúgta a sötétséget, ami halkan gurult végig az ingoványon, hogy a világ másik szélén lecsússzon, Bihar i Lilal gödröt kapart a tisztáson a lucskos földbe. Mellette feküdt fehér ruhája, a vösti, amit sietve gyúrt a kész gödörbe, rátette kasztjelvényét is, a dzsaneo-madzagot, a lazán összecsavart gyapotfonalat s mint a hulladékát ásó macska, óvatosan kaparta rá a földet. Azután odacsúszott a jól ismert rejtekhez, honnan William Blackbirth társadalmi hüvelyét és kellékeit szedte elő. Ritka ügyességgel öltözött fel s örömmel sóhajtott, amikor a puskát vállára kanyarította s fejébe nyomta a tropikus süveget.
Majd fekete karikákat festvén szeme alá, hogy vándorútján szemmel meg ne verjék, rövid tájékozás után megindult észak-nyugatnak, amerre Benaresz fekszik.