Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · FELEKY GÉZA: ÜNNEPRONTÁS
Különös álmot láttam ma éjjel.
...Valahol, nagy hegy árnyékéban, sötét erdő mélyén iromba kőoltár magasodott az égnek. Apró táltosok, holmi kicsiny boncok sürögtek-forogtak körülötte. Hordták-rakták a rőzsét, szépen etrendezték, azután előhozták a csiholó követ és a taplót a titkos helyről, a száraz fa odvából. Dolgos kezűek lehettek a táltosok és tapasztaltak a boncok, mert kis idő múlva előkúsztak a sziszegő, vörös lángnyelvek. Megörvendett erre a furcsa had és kezet kézbe téve körtáncba kezdett. Fölszabadultak a földhöz tapadó pillantások és most én is megláttam a magasságok és mélységek között lebegő nagy művet. Szél zörgette meg a lombokat. Mire elhallgatott az erdő, már tisztán és hatalmasan zúgott fül az ének.
"Dicsértessék, aki lábakat festett testek nélkül! Dicsértessék, aki testeket festett, lábak nélkül! Dicsértessék, aki három lábat adott a szaporaszavú államférfiúnak és egy lábbal kielégítette a nagy bírót! Dicsértessék a halhatatlan mester, aki minden menteszabókat megszégyenítően domborít a gazolinnal! Dicsértessél drága Mesterünk, te, ki megteremtetted a színek örök zavarát, száműzni tudtad az ármányos levegőt és a gonosz napfényt és az aranyrámával foglaltad egységbe a sűrű, zavaros tömeget és az üres teret."
Fönn a magasban, a lilapalástos, jámbor érsek méltatlankodva rázta meg a kettős keresztet és hátat fordított a pogány szertartásnak. Csak a nagy időkre visszanéző, bölcs fejedelem ajkáról nem tűnt el a jóságos mosoly.
...A nagy hegy mögött már föl kelhetett a nap. Hosszú, lilás árnyékok feküdtek a fák elé.