Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 11. szám · / · T. JÓZSI JENŐ: MATYI A KISFIÚ
Nagy türelmetlenséggel várta a két gyerek, hogy a malacok elpihenjenek. Már éppen helyezkedtek is egy nagy labodabokor alján. Közben levetkőztek és meztelen, hónyjuk alól csüngő ruhákkal vártak.
És egyszerre csak a malacok nagy kurrogva, prüszkölve felugráltak.
Egy kokas fürdött a porban a labodabokor túlsó oldalán s ez ijesztette fel őket bolond rikoltásával.
A fiukat elfutotta a méreg. Földhöz csapták a ruhákat és dühösen vágtak egy-egy követ a kokas után.
Hanem a Matyi köve csakugyan eltalálta a menekülő kokast. Éppen kontyon. Ugrott még egyet-kettőt és körülszédelgett és felfordult.
Hopp! Ez már meghökkentette a fiukat. Összekapkodták ruháikat a porból és meglehetős rémülten tekintgettek széjjel. Azután tanácstalanul, huzakodva odasomfordáltak.
Véres fejjel, mozdulatlan feküdt a füvön a madár, a két gyerek meg kétfelül hozzáhajolva kíváncsi izgatottsággal vizsgálgatta. De egyikök se mert hozzányúlni.
Hol felnevettek, hol meg ijedten néztek össze és gyámoltalan tipegtek körüle jó ideig.
Hanem a fürdőzők lármája nagyon bizgatta a fülöket. Éppen akkor kacagták az asszonyt és kétakkora lett a zsivajgás,
S hogy ez elvonta egy pillanatra figyelmöket és hátranéztek, látták közben milyen nyugodtan szundikálnak már a malacok a bokor alatt. És visszafordulva keserves bosszúsággal nézték a kokast.
Tanakodtak egy keveset és a szomszéd fiú aki, talán mert kevesebb köze volt a dologhoz, már határozott mozdulatot tett a kokas felé. Fel is vették, aztán vigyázva és nagy sebbel-lobbal lefutottak véle a folyóhoz, ahol a fürdőzőktől eltakarta őket a part hajlása.
Meglóbálták a két szárnyánál fogva és jót loccsant utána a víz. Egymás mellé kuporodtak a parton és nagy-érdeklődve néztek utána amint meg-megakadt a köveken.
Nevettek, kuncogva, képüket egymásra fintorgatva és oldalba lökdösték egymást könyökkel. Csak mikor már eltűnt a kokas a füzek alatt, gondolt egyszerre Matyi valami komolyabbra, mert egy ideig szótlan bámult a vízre. Egyszerre felütötte fejét.
- Persze... - és megint elgondolkodott.
- Mit persze? gyerünk már a fenébe, sürgette a szomszéd fiú és ráborított kacagva egy csomó ruhát a fejére, amit közben felnyalábolt a kövekről.