Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL MENYHÉRT: ÜZLET ÉS IRODALOM

Ignotus a Nyugat múlt számabeli "Kokoriku" című nagyon sok gondolkodásra s némi ellentmondásra serkentő jegyzetében az üzlet és irodalom igen érdekes kérdését pedzvén, a felett tűnődik, hogy ha az írónak üzletembernek is kell majd lennie: "Mikor ér rá gondolkozni? Mikor ér rá próbálkozni? Mikor ér rá aludni és még inkább mikor ér rá felugrani álmából az alkotó kínlódás szent őrületében? Egyszóval: Mikor ér rá semmi egyébre nem gondolni, mint arra, ami nem ér semmit és amiből nem lesz semmi, ha a kigondolója lelkét a monománia mindenről való megfeledkezésével nagy nagy ideig meg nem szállotta?" E szép kérdésekre azt hiszem a felelet nem nagyon nehéz, az író minderre akkor fog ráérni, ha - pénze lesz. Ha az írói munkájával annyit fog keresni, hogy nem kell majd más fajta unott munkában robotolnia s ha az életét nem fogja elkeseríteni s tönkretenni a pénztelenség és a gond, az utálatos szegénység, az ő minden komiszságával, mely tulajdonképpen senki emberfiának nem való állapot, de legkevésbé egy írónak.

Hogy az író pénzhez és jövedelemhez jusson, jobban mondva az írói munkáját jobban tudja értékesíteni, ahhoz persze némi üzleti érzék is kell, amit különben nem tartok olyan lenézni való és alacsony rendű tulajdonságnak. Kevés igazi és jó író van, aki egyben okos ember ne volna, az okos ember pedig erősen áll a lábán, tudja, hogy az "embernek ennie kell, hogy élhessen s élnie kell, hogy dolgozhasson" s ami e körül van s ebből származik, az úgynevezett üzleti része a dolognak, az a nagyszerű szövődés, hogy mint válik a munka, a művészi munka is, pénzzé, az már magában véve is a legérdekesebb dolgok egyike s annak során annyi izgató, mulatságos és tanulságos dolog adódik, hogy már csak azért is, a tanulás kedvéért érdemes egy kicsit minden írónak üzletembernek lenni. Bizonyára kevés igazibb író munkálkodott e földön mint Balzac s kevés embert érdekelt és izgatott úgy minden, ami pénzzel és üzlettel összefügg, mint e nagyszerű elmét, akinek éppenséggel nem vált ártalmára az, hogy folytonosan üzleti tervekkel törődött.

De áltatában nem igen vallja ennek kárát egyik író sem. Azon még senki sem ment tönkre, hogy törődött az anyagi ügyeivel s a belső művészi számvetése mellett a közönséges számvetést is eltanulta, - míg viszont az már sok írót döntött lehetetlen helyzetbe és gonosz sorba, hogy írói mivolta és tehetsége folytán azt hitte, ő felül áll az élet gazdasági rendjén s egyáltalán nem törődött a "hiu anyagi ügyekkel". Ezt egynéhány kivételes egyéniség megteheti, az a pár kitűnő író, aki oly erős, bátor és szuverén, hogy - ha már így kell kifejeznem magamat - a személybiztonságához nincs feltétlenül szüksége a pénzre, - de a többinek, a habozók, gyávák és gyengék szimpatikus csapatjának támaszték és biztosíték kell s jó, ha egy erős és reális számvetés adja meg ezt nekik. Mert az gondolatnak valóban szép és megható. hogy a költő, mint valami próféta ingyen ossza szét a talentuma kincseit, okulására és élvezésére az emberiségnek, de ha még e fennkölt cél vezetné is a költőt, biztos, hogy a jámbor emberiség mégsem juthatna ingyen a műveihez, hanem kiadók és ügynökök gazdagodnának meg rajta. Ami bőszítő balekség. Éppen azért a költő önadminisztrálása, ha ez anyagi helyzetének javításához vezet, okos és célszerű dolog s vajon a Rudyard Kipling tehetségén, művészetén csorbát ejt-e az a körülmény, hogy a kitűnő író saját irodát tart s ha egy-egy munkája elkészül, arra az irodája valóságos árlejtést ír ki s nyílt versenyben szerzi meg magának a legkedvezőbb honoráriumot. Míg viszont ebből nem az következik, hogy az írónak csak üzleti szellem kell a boldogulásához, az üzleti élet törvényei itt is érvényesek, s a jó árunak lesz mindig a legnagyobb kelendősége. Ibsen és Hauptmann például még mindig sokkal jobb és biztosabb üzlet, mint némely pillanatnyi sikert elért, gyorsan felkapott s gyorsan lebukó divat író. Tehát az igazi érték mindig érték marad, - szolid, biztos üzlet lesz s nem hinném, hogy a jövő képe olyan lehetne, hogy a "művészetekben csakis a Rostandeknak áll majd a világ." Mert íme már most sem neki áll a világ, még az őrült reklám által legjobban felriasztott Párizsban sem, ahol a Bataille "Balga szűz"-e is könnyű szerrel diadalt vett rajta. A művészet kapitalizálódása, ha a nagy tőke teszi rá a kezét a művészi munkára, nem hiszem, hogy tönkretenné az írókat, - ellenkezőleg, nagyobb jövedelemhez fogja őket juttatni. Az még egy színdarab írónak sem ártott meg, ha a munkáját - a minden üzleti élelmességgel dolgozó s nagy tőkével rendelkező berlini Slivinszky cég kezelte, - s Hauptmann sem igen látta kárát, hogy a "tüchtig" és gazdag J. Fischer kezelte a dolgait. Hiszen az már eddig is törvény volt, hegy egy egy író - és pedig még a legjobb író - érvényesülését is pompásan segítette a töke s az üzlet mindama járuléka, amivel a kiadó a terjesztését végezte.

Az egész dolognak szerintem egyetlen veszedelme az, ha az író üzletember volta nem a létrehozott mű értékesítésénél fog jelentkezni, hanem már a megalkotásnál mint döntő szempont működik közre. Ezen a ponton azután igazán veszélyes fertőző anyaggá válhatik az író üzleti érzéke. De viszont igazi művész és írónál - s végre is csak ezek jöhetnek számba - a teremtés olyan belső szentségnek látszik, amely hozzáférhetetlen minden ártó körülmény számára. Balzac bizonyára pénzkeresésből és tömegfogyasztás számára írt s ennek dacára remekművek kerültek ki a keze alól. Láttunk költőket, akik élelmesek és jó üzletemberek, pénz gyűjtők s kamatoztatók - maga Arany János is e fajtából való - anélkül, hogy e tulajdonságuknak a költészetükben, mely hevesen és tisztán ragyog - a leghaloványabb nyoma mutatkoznék. Shakespeare vagyonszerzésre dolgozott, birtokot akart szerezni Stratfordban, mint döntő körülmény jelentkezik-e ez a munkáiban? A kivételes tehetségeknél - s ismételnem kell, csak ezek számíthatnak - még ebben a vonatkozásban sem ártalmas az üzleti befolyás s ezenkívül mindenképpen hasznos, éppen azt adja meg nekik, amire a legnagyobb szükségük van: az alkotáshoz való nyugalmat.