Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám · / · FIGYELŐ
Brahms formaművész volt. Sokkal inkább a formákban kereste a lényeget, mint akár Bach, akár Beethoven. Imádta a formát. Fanatikusa volt a formáknak, kivált a nagy formáknak. És mégis örökösen küzdött a formákkal. Egyetlen könnyed, magától értetődő, világos, üdítő tételt nem tudott összehozni. Ez a makacs ember nem használt az építményeihez maltert, tehát, hogy szilárdságukat biztosítsa, inkább vasból önt ki minden téglát. Ezért hiányzik a kompozícióiból az anyagszerűség. Zongoradarabjai nem zongoraszerűek és zenekari kompozícióira méltán olvasták rá, hogy rosszul vannak hangszerelve. A különbség mindössze az, hogy valójában ezek a hangszerelés mesterművei, - amit a legkitűnőbb tudósok is bizonyítanak - de nem szólnak: azaz a hangzásukból hiányzik a változatosság.
Brahmsnál egymást érik a hosszú, tömör mondatok tele vesszőkkel, kettőspontokkal és pontosvesszőkkel. Fárasztó emlékezni a mondat elejére, amelynek a végét még nem is látjuk. S emellett amit mond az mind fontos. A mondatai koncentráltak, átjavítottak. Nemcsak hogy egy fölösleges szót, de még egy kötőszót sem lehet bennök találni.
A geológusok sokszor hangoztatják, hogy az a rendszeresség, amely a természetben megnyilatkozik, tervszerű és nem véletlen eredménye. És kapocsképpen rá tudnak mutatni arra, hogy az Ázsiai és az Európai hegyek, hogy függenek össze, milyen rendszerességben kapcsolódnak egymáshoz. Na az emberi alkotások között is van ilyen egymásmelletiség, úgy azt lehetne mondani, hogy ahol Schumann zongora-szonatái, fantáziái és szimfóniái végződnek, ott kezdődik Brahms művészete.
*
A Requiem azokat a kétségeket és reménykedéseket foglatja össze, a biblia szövegének szerencsés fölhasználásával, amelyekkel a vallásos ember szerettei halála fölött vigasztalódni igyekszik. Réveteg melankólia szól felénk a kórus éterikus hangjaiból: Brahms a boldogtalanságról, a halálról, a földi szenvedések jutaimáról beszél nemes szemlélettel. S a túlvilági élet titkait biztosabb sejtéssel pattantja föl, mint annyi filozófus.
Az egyszerűség, az aszkétaszerű önmérséklet, a tudatos lefokozása az eredeti szerkesztésnek s az egyházi zene egyéb tulajdonságai jellemzik a Requiemet.
A Requiem nem katolikus vagy protestáns szertartásokhoz készült istentisztelet. Impozáns formáiban Brahms veleszületett emberi vallásossága és biblia ismerete nyilatkozik meg. A harmóniái egyszerűek, egyformák, nem mindig érintik a szöveget s e nagy formák keretében és az óriási énekkar és zenekar forgatagában úgy hatnak, mint fakó, halvány színsávok, amelyek között nem igen lehet különbséget tenni. A melódiái szorosan kapcsolódnak egymásba, s folytonos egyhangúságukkal közömbössé hangolnak. A munka kontrapunktikus szövete különben tele van muzsika-írás boszorkányosságaival s a megfonásban gyönyörű szilárd logika rejtőzik.
A Requiem hét tételből áll. Ezek közül a három első tétel a borongás, a többi négy a remény eljövendő sugarát tükrözteti. A mű stíljéhez mérten a zeneszerzőnek mintegy törvényszerűleg le kellett mondani több olyan dologról, amely megadná a változatosság elemeit, de emellett ellenkezne a műfaj karakterével: így bizonyos tempókról, éles ritmikáról, érzéki hangszínekről stb. Brahms ezen jelentős megszorítások mellett is e munkájában nagy invenciót fejtett ki. A Requiemből azonban hiányzik a változatosság, amit Mozartnak a Requiemjében, Beethovennek a Missa Solemnisben, Bachnak a Mátyás passióban sikerült elérni. Olyan impressziót tesz, mint egy díszes halotti mise, amely alatt a szertartások szemlélésében szinte megpihenünk és kifáradunk és végül is jól tudjuk, hogy semmi sem történt.
*
Ezt az arányaiban is hatalmas munkát, - amelynek interpretálásához kiváló erők szükségesek és nagy szorgalom - a múlt hónapban adta elő a Magyar Nők Karegyesülete szövetkezve az Operaház zenekarával és férfikarával. Szimpatikus és kivételes becsülésre méltó, hogy e fiatal művésztestület ily nagy feladat megoldására vállalkozott. Hálával tartozunk Lichtenberg Emilnek, az ambiciózus és széptehetségű karmesternek a betanítás fáradtságos munkájáért. Hogy ez a betanítás fáradtságos munka volt, azt tapasztaltuk az előadásban, amelyben nem igen lehetett hibát találni.