Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám
Még köhögsz. Még beteg vagy. Még nem szabad,
Hogy tengerviz öleljen. Még nem szabad,
Hogy így feküdj, nyitott ablaknál:
Megfázhatnál.
Lecsúszhatnék takaród, ha elfog a szender.
Pedig az éjek oly perzselők.
S úgy vár már a tenger.
És nem szabad.
Ó jer ide hát s legalább mutasd neki magad!
Ó jer, itt bontsd a hajad ki, az ablak előtt.
Nézd az éjszakai tengert. Mint fürge gyikok
Bujdosnak rajta buján villanó fénycsikok.
Nézd a tengert. Már aludni küldte a halakat
S rád vár.
Ó hát mutasd neki magad.
Ó mutasd neki magad!
Hogy csiklándozná már a nyakad,
paskolná hátad, legyezné kebeled,
Hogy ülné a nászát már teveled.
Ó mutasd neki magad.
Ó jer ide, ne félj, hisz zárt az ablak.
Igy messziről, az ablakon át
Türd el legalább, ha megmutatlak.
Nézd ezt a pompás rohamát,
Téged fogad:
Ó mutasd neki magad!
Úgy várja már, hogy vele légy,
Kinyujtja karját, késziti ölét,
Sováran megfogy, gőggel megdagad.
Súg-búg tikkasztó titkokat,
Liheg s kinlódik s elakad -
Ó mutasd neki magad!
Ó szánd meg, szánd sziveddel őt,
Ó vesd le ruháid s meztelen testtel
Állj meg az ablak előtt -
Nézd, beleszakad még, belebolondul,
Nézd, megveszek még a fájdalomtul!
Ha nem mutatod neki magad...