Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: ZSOLTÁROK KÖNYVE
Babilonnak vizeinél sírton sírván.
Búban ültünk, kesergettünk Sion sírján.
Ránk lehajlott a szomorú fűzfa ága,
Hegedünket függesztettük sírva rája.
Énekszóra, víg danára nógattak ott:
Hej, a Sion énekiből daloljatok!
Hogy? idegen földön az Úr énekeit?
Hogy lehetne azokat elzengeni itt!
Óh, ha rólad Jéruzsálem felejtkezem,
Feledkezzék el rólam az én jobb kezem.
Inyemhez a nyelvem üszke leragadjon,
Hogyha nem lesz Jeruzsálem már vígaszom.
Uram, Uram, emlékezz meg az Edomról,
Mit kiáltott Jeruzsálem romlásakor!
Bőszült szavuk felszállott a magas égig:
Duljátok csak, duljátok fel ma fenékig!
Babilonnak lánya, óh te elveszendő,
Babilonnak lánya, légy te hulla, meddő:
Áldott legyen, ki megfizet gaztettedért,
Mint te nékünk, ád tenéked érette bért,
Áldott legyen, ki megragad s vágja szived,
Ki sziklához paskolja a kisdedidet.