Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 9. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS NOVELLÁI: MARIE ÉS MÁS ASSZONYOK

PÁSZTOR ÁRPÁD: MARK TWAIN

Bizonyos megindultsággal és majdnem szentimentális gyöngeséggel olvastam az április 23-iki Daily Telegraphban néhány sort. "Mark Twain halála hírét különös szomorúsággal hallották Hannibalban, (Missouri) ahol Clemens Samuel Langhorne gyermekéveit töltötte el. Néhányan felkeresték a tiszteletreméltó Mrs. Laura Frasert (Becky Thatchert), a humorista első szerelmét. Szeme könnybe lábadt és szaggatott, csukló hangon mondta: Eszembe jut, mikor több, mint hatvan év előtt először mentünk iskolába. Mezítláb volt, kezét lilára festette az eper, amelyet megosztott velem... Emlékszem, mint mászkáltuk be a dombokat virágokat tépve...

És San Franciscóban, a "golden landban" nem egy "old timers", a régi idők bajtársai közül csapta össze sajnálkozva kezét a hű Sam halála hallatára, aki azóta talán nem is látta, amióta neve Mark Twain lett. És Mr. Joseph Goodman, aki 1862-ben először szerződtette hírlapírónak az Alemada Pioneerhoz, könnyek között írta meg nekrológját az egyetlen világnagyságnak, aki messze, messze túlszárnyalta az Alemada Pioneer hírét. És félárbocra eresztették New-York vizein és palotáin a csillagos-sávos zászlót, Roosevelt Európából kondoleált, Taft odahaza siratta el az Egyesült Államok nagy fiát s egy-egy öreg hajós a Mississippin elgondolkozva jegyezte megy:

- A legjobb révkalauz volt a Mississippin...

Íme, mindenki szerette és mindenki elismerte valamiért. Pedig ez a pár név, és ez a pár hely, amit felemlítettem, rengeteg sokat jelent. Jelenti először is az időszakot 1835-től 1910-ig, amely közben élt egy Sam Clemens nevű csöpp mezítlábú fiú, aki Becky Thachterrel (nem ösmerik a bájos jószágot Tom Sawyerből?) járt iskolába, aki később révkalauz lett a Mississippin, aranyásó a "golden Nevada"-ban, katona a szabadságharcban, újságíró Mr. Joseph Goodmennél, egy kis vidéki lapnál és meghalt, mint Mark Twain. akit meggyászol Európa, meggyászol Amerika s meggyászolnak valahány kolóniában angolul beszélnek.

Tehát kétség sem fér hozzá, hogy a kis meztéllábas fiú világirodalmi karriert futott be. Ahol igazán ismerték, ott a nagy írót, a szerető, meleg szívű költőt és tapasztalt bölcs embert tisztelték benne, nálunk pedig vicc-csinálónak, móka és tréfa embernek tartották. Sőt a halála után megjelent magyar nekrológok egy részében is lebecsülték, mert szerintük nem írt mást humoros apróságoknál és ostoba vicceknél. Szegény Mark Twain bizonyára nem tehet róla, hogy az élők jobban tudnak írni, mint a halottak és hogy az élők oly kevéssé ismerték a halottakat, míg azok éltek és oly kevéssé ismerik őket túlélő részüket: műveiket. Mert ha végigtekintünk Mark Twain könyvein, a humorista lassan-lassan háttérbe szorul s megjelenik a nagy író, a pompás, eleven szemű megfigyelő, a nagy tapasztalatú barangoló, aki bejárta az ötvenes évek fejlődésnek induló Amerikáját, nem egy víg kalandos történetet élt át az aranyásók közt, vagy a Mississippi partjain, ahol megjelenni látta az első gőzhajókat, nyugattól keletig keresztül kóborolta a prériket, részt vett a függetlenségi háborúban, látta felnőni és gyönyörűvé válni Amerikát, ezt a fiatal óriást, - és mikor először íróasztalhoz ült, hogy gazdag, kalandos és változatos életét megírja, - mert melyik író ír mást? - gondolata egyszerre visszatért gyermekkorára s megteremtette az első, igazi, őszinte és természetes gyermekregényeket, mindnyájunk legszebb emlékeit: a "Koldus és királyfit", "Tom Sawyert", "Huckleberry Finnt". Az eleven, igazi életet adta a gyermekeknek, szemünk elé varázsolta a bájos, rakoncátlan vad bájt, a lábujjhegyre álló, ágaskodó, vadalma ízű gyerekszerelmet, - és hatalmába vette az egész világot. Vagy tájleírásai, a Mississippin, az arany- és ezüstbánya vidéken eltöltött évek leírásai nem egy nagy, igazán nagy író művei-e? Nem szárnyal-e elő belőlük egy finom, nemes költői lélek, a természet egyik legmeghittebb ismerője és a stílus nagy művésze? Nem kell-e megbecsülni benne az őszinteséget, a virtuóz észrevevést, az igazság fanatikus szeretetét, az új vállalkozások tiszteletét, nemes, meleg szívet, a gonosz kegyetlen eltiprását, a cinikus gúnyt, hatalmas életerőt és előre törtetést, - csupa ragyogó amerikai erényt? Igen, Mark Twain amerikai volt és sokkal nagyobb mértékben, mint Irving Washington, vagy Bret Harte adta az irodalomnak Amerikát. Ez is csak irodalmi nagysága és jellemző ereje mellett szól. Hogy ezenkívül a megélhetésért való küzdelem arra is kényszerítette, hogy apró mókákat írjon, hogy tréfáit lefordítsák németre s németül nem tudók magyar Innen-onnanra, vagy Különfélékre a hírlapokba, arról Mark Twain nem tehet. A fiatal amerikai irodalomban korszaka nagyság, a világirodalomban pedig egy fennmaradó név.