Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 9. szám · / · IGNOTUS: JEGYZETEK
Ez valami délszláv drámának címe; az írója, ha újságolvasó emlékezetem nem csal, az öreg Miklós fejedelem. Montenegró ura. Nekem Bécsben jut ez a név eszembe s Bécsről és kivált, Bécsből elmenet, mikor visszagondolok e gyönyörű városra, s a vasút (mint a percben is, mialatt e sorokat írom) visz nyugatabbra, északabbra, olyan városok felé, melyek szépségre meg sem közelítik Bécset. Területre is kicsinyek mellette és mégis... Bécs bizonyára legszebb városa a világnak. Olyan darab beépített és beültetett földkérgét, mint a Schwarzenberg-Platztól a Votivkircheig terjedő, sehol e föld hátán nem látni többet. De: mintha Bécsnek, a bécsi népnek igen kevés köze volna ehhez a Bécshez. Ami Párizst naggyá, ami Berlint fejletté, ami New-Yorkot kábítóvá teszi, ahhoz tarthatja, tartja is, a jussát minden ott született ember. Bécsnek azonban, mondom, kevés az összefüggése önnönmagával, fejedelmi pompája, császári nagyszerűsége, káprázatos előkelősége közepett voltaképp vidéki kisváros - olyanfajta, amelyiknek azonban van vasúti állomása s van rendes fogadója, mert a gróf kastélya is ott van s a méltóságos família is itt szokott átkocsizni. A császári hatalomnak, a császári famíliának kisugárzásai és hagyományai azok, amik Bécset nagyszerűvé teszik; Spanyolország, Németalföld, Itália, a Német Birodalom minden szépsége, ereje és műveltsége átsugárzott ide: nagy, igen nagy urak laktak itt, a világ legnagyobb urai vagy azoknak egy-test vérei - de akik körülöttük letelepedtek, azok nem polgárság, mint Berlinben, Párizsban, Amsterdamban vagy akár csak Frankfurtban is; azok csak lakájai, inasai, kiszolgálói, kocsisai és házi zsidai e nagy uraknak; k. k. Hofausschrott, k. k. Hofapotheke, k. k. Hofausschank - s ezeknek az inasoknak és kocsisoknak városa Bécs, ezeknek világa Ausztria, s ez a magyarázata annak, hogy a luegerizmus fiakker-világnézete mint tudott a Metternichénél sokkal életrevalóbb és termékenyebb államfenntartó osztály princípiumává magosodni. Milliós és fejedelmi nagyváros, melyben egy mai fogadó, egy megbízható bérkocsi alig akad: ez Bécs. Nincs igazi közlekedése, mert nincs igazi élete; fejedelmi pompája alól kiütközik a szedett-vedettség, s ha világváros: annak a szedett-vedett világnak fővárosa, ahol tulajdonképp megszűnik a világ: a Balkánnak. S szó sincs róla, hogy német város volna; nem német ez, hanem semmi. Nincs karaktere, csak életmódja van, hájnevelő és böfögtető jómódja. A demokrácia ezt a világot nem fogja erősíteni, mert csak a salak fölülkerekedése lesz. Amely mértékben visszaszorul nyugatról s kéntelen délkeletre törekedni, abban a mértékben fognak urai is hozzá balkánosodni, s nem adok neki harminc évet, hogy kultúrája háromszáz évet esik vissza, mint ahogy vissza is esett, elcsüggesztően, a hatvanas és hetvenes évek gyönyörűen nyugati lendületéből. S a gondolkodásba ejtő az, hogy e visszaesés nem volt azért romlás, nem betegségnek vagy pusztulásnak jele, sőt inkább egészséges, alakulás volt, valóságos meggyógyulás és magára találás; ez Bécs, ez Ausztria nem a Hyrtlek, az Ungerek s a Herbstek Ausztriája. Balkán, a Balkán cárnéja; világé, melynek éppoly joga van a világon lenni, mint bármely egyéb világoknak; világé, amelyből, ha majd kialakult, talán friss erő és új fiatalság fog átterjedni a többi világ vénhedtségére, de amely átmeneteinek mai állapotában ugyan olyan, mint a néger királynék, akiknek diadém van a homlokukon, de mezítláb járnak.