Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · FIGYELŐ
A Faustot nem tartom színpadra alkalmas drámai alkotásnak: csak a legnagyobb zsenialitású színpadi rendező volna képes vasmarokkal ezt a költeményt úgy összefogni, egyes részeit helyesen kiemelni, nagy vonalú ábrázolásban transzcendens motívumait rámutatással érzékíteni, hogy rettenetes tragikumának akár távoli árnyai is a színpadra vetődve nézőt megindíthatnának... És hogyan követelhetnénk szerénytelenül Európa minden nagyobb városa szómára legalább egy ilyen elképzelt színpadi lángészt? Hiszen a becsületes törekvés, szorgalom és tudákosságtól mentes munkásság: szintén tiszteletreméltó erény ez valamennyi és lám, a mindevvel valóban ékeskedni kezdő színház és a szorgalmas és ügyes rendező mégsem voltak képesek törekvéseikhez méltóbb eredményre jutni, pedig némely részlet-eredményért az elismerés tőlük meg nem tagadható.
Így: a börtönjelenet szép volt és megható. A szabad égen rohanó terhes fellegek, az égre rajzolódó, komor bástyaoromzat sötétségei: hangulatos keret ez régi kornak hatalmas éjszakai eseményeihez. - A Margit templomi jelenete, a világ e leghatalmasabb és legszívettépőbb tragikus epizódja a színpad ábrázolásában szintén sikerültnek mondható. Cselekvéstelen monológok elmondására szűkített tér és kisebb légkör lévén szükséges, szerencsés megoldásnak bizonyult a templom oldalhajójának előtérbe helyezése, hol is fojtott levegő és magánosság, kegyetlen, elrejtett kórusok s a távoli szentség kellőképpen emelték ki a gyötrelmes egyedüllét hangulatait. - "Utca Mártha asszony háza előtt" című kép tornyos házaival, görbe utcáival, jó perspektívájával kellemesen hatott, bár vélekedésem szerint e szcéna kissé túlzsúfolt, nem eléggé levegős és összevontsága mellett is kicsinyes. - Teljesen elhibázottnak tartom azonban a tavaszi séta díszleteit. Faust a távoli, mozgalmas városra mutat: és távolban valóban álldogál egy barnás-szürke festett város és egy mozdulatlan, festett folyó éktelenkedik. Szóval a szcéna tényezői a mozgalmassággal szerencsésen éppen ellentétesek. Tavaszi napsugárról, levegőről, élénkségről szó sincs. A sétáló csoportok ügyetlenül mozgók. - Egyéb jelenetezés többé-kevésbé sikerült.
A színészek játékára áttérvén, erről gondolkodom: - A naturalizmus a művészet egyik megjelenési formája, mely annak összes egyéb létjogosult formáit és tényezőit (teszem: a pátoszt) ugyan fontosságával korántsem múlja fölül, mégis minden megnyilvánulási alakjának szükséges összetevő tényezője. (A naturalizmus tehát mint öncél: művészi szélsőség, mint eszköz: szükségesség.) Így a patetikus vers színpadról a természetesség és őszinteség meggyőző erejével folyjon (A színpad konstruált, valótalan, esetleg patetikus világa és az akció valóság-alapja gyönyörködtető lehetségességgé egyenlítődik ki; aki hallja, tudja, hogy játékot hallgat és mégis meggyőzetik.
(Faust a színpadon elmélkedik; gondolatai tökéletes kifejezési formákban, sőt versekben, tehát a gondolatoknak a valóságban való, nyers kifejlésével ellentétesen megnyilvánulók. Mégis a színész töprengve gyötrődjék előttem s hitesse el velem, ami lehetetlen: hogy a színpadon, most éppen keletkezik minden gondolatja.) - Odry Árpád verseket mondott el szépen, a dikciója nemes és értelmes, de meggyőző ereje, őszintesége, közvetlensége nincsen. S bár (versekről lévén szó), a dikció fontos tényező, mégis egyetlen szívhez szóló hangért örömest elcserélném. A tragikus pátosz a drámai életszerűség finom zománca! Tehát nem jelentheti az intenzív átéléstől való teljes eltávolodást. - Pethes ambiciózus és ízléses színész és némely jelenetében valóban elragadó erejű: így a tanítvánnyal való jelenetében és a barlangi jelenetben. Egyébként kissé nyers és sokszor merev: a kedély hajlékonysága, a gondolatnak hangban való sokoldalú nüánszozása játékának nem erénye, valamint a meleg közvetlenségű humor sem. - Várady Aranka negatív előnyökkel ékes: egyszerű, ízléses, csendes... de hol van a felzaklatott, szegény emberállat rettenetes, meggyőző és elragadó szenvedése? Erő kellene ehhez, és olyan belső izgalom, hogy... És ezeken kívül például: a különböző mondanivalók összekötésében, fűzésében való ötletesség... Az utolsó jelenetben Margit szaggatott és őrjöngő gondolat-torlódásának átmeneteit közvetlenül és megérthetőn, (nem szólván arról, hogy szívet megrendítőn) kellene az igazi művészetnek ábrázolnia. - Gál kicsiny szerepébe nagy melegségének, tudásának és ambíciójának egész hevével belelendül. tehát túllendül. - Nagy Ibolya karikatúrába téved, Somlai, mint Valentin gyenge.