Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · FIGYELŐ
A Pireusz vizén álló hadihajók francia és angol katonák álmát ringatták. Görögország lázadást bujtott török tartományokban, amit John Bull úr és France kisasszony nem nézhettek.
Mintha a franciákat elkotró szél magával vitte volna egy akkor született lélek első hajlandóságait is Gallia földje felé. A kis Papadiamantopoulos (Moréas mily rövid és kakofónikus) ki is kötött évek múlva Párizsban, ama kellemes emlékkel lelkében, hogy a francia irodalmat egy jó gouvernante vezetése mellett felfalta s családja a legelőkelőbbek közé tartozik szülő Athénjében. Első kötetjei mit se hoztak, de a Pélerin passionné nevet csinált neki. Ez a kötet-cím szimbóluma Moréasnak, jegyzi meg Remy de Gourmont. Igaz is, ő is végig ment az egész francia irodalmon, mint lelkesedő idegen vándor, s itt is, ott is nyitott neki egy kis virág. Ő kosarába tette mindegyiket s hol így, hol úgy, de többnyire a francia reneszánsz bájosan avatag s unalmasan kedves modorában rendezgette el őket. Szó sincs róla, hozott ő is magával valamit, de ezt a valamit - elegáns, finom, őszi lelket - csak a stanzóiban árulta el. De a hozománya is egyes vonalaiban összevágott a francia líra idomával, különösen ami Cytherét, a szatírokat, a rozsdás levelet, a tragikus Aquilon-t és egyéb ilyeseket illet. Nem is első példa ő ebben a nemben: André Chénier görögös lelke a görög ég sirályainak panaszát feltalálta Párizs levegőjében éppúgy, ahogy Moréas is rájön, hogy a sápadt olajfák és a bizonytalan tetőjű ciprusok szomorúsága azonos lehet az ezüstös füzek és jámbor jávorfák búsongásával: végre is a Szajna van olyan, mint a Céphise. Jean Moréas csak újra kezdte a francia irodalom fonalát azzal, hogy francia költő létére görögnek született.
Verlaine azt mondja róla, hogy erőszakot ejtett a vilanelleken Moréas, a kitűnő idő (a reneszánsz) útonállója. Szavakért és hangulatokért Ronsardhoz ment vissza az École romane iskolájának alapítója, de témákért és modorért Verlaine és Baudelaire is elég messze voltak neki. Don Juan hidegsége, a szökőkút szomorkás csacsogása, a flakonok illata, a ringató hangok és az atavisztikus visszaemlékezések, meg a "soucis adoucis" vagy "alouette est muette" eléggé e két költőre mutatnak.
A szimbolizmus kivirágzása idején jelentette ki, hogy "reneszánsz és klasszikus vers." Ez volt az École romane alapja s ez a bukása is. Moréas közben megöregedett, elbúcsúzott az irodalomtörténeti bolyongástól, el a nimfáktól, el Apolló:ól és a szőrös szatíroktól s megtalálta a saját őszinteségét, ez ismert úri, szomorú játékszert:
Ha visszajön az ősz s halnak a levelek
S be fogják hinteni a vén malom tavát,
S a tárt ajtó-lyukat betömik a szelek
S a hasztalan teret, hol őrlő köve járt.
Eljövök akkor még megülni a kövön
Rozsdás repkény-mezes, omló, vén fal előtt.
Nézni soká fagyott, mogorva víz-ölön
Fakó arcom s a bús napot, az eltünőt.