Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
- REGÉNY -(Folytatás)
XIII.

Takács Gyuri a kapuban állott s lefelé nézett a falun. A hogy a két ember utolérte, megfordult s így szólt:

- Látjátok ezt a bitangot? Megyen a lyányhoz, - kis idő múlva ismételte, - lyányhoz megy!

- Hát te meg erigy az asszonyhoz! - mondta neki egy kis röhejjel Vinczellér.

Gyurit igen kellemetlenül érintette, hogy lassan forró gondolatát ilyen nyilvánosan dobták a szemébe.

- EI is megyek! - morogta.

- EI hát. Ü a lyányhoz megy, te meg erigy az asszonyhoz.

- Az a! - mondta a másik is. - Úgy dukál.

Takácsi Gyuri mogorván fordult meg s elnézett a Dani háza irányában. Egészen elvette a kedvét s lehűtötte őt ez a megszégyenítő tanácsolgatás. Magától ha rájött volna, ha úgy tör ki belőle az elhatározás, önként, akkor hősiességet érez s tűzzel-vassal meg is teszi. Így pedig csak állott mogorva konoksággal.

Vinczellér, a fakó hangú paraszt, azt hitte, hogy noszogatnia kell, s egyre ismételte:

- Eridj az asszonyhoz. Ü el mert menni a lyányhoz, te is menj el az asszonyhoz.

A kisebbik paraszt azt hitte, kitalálja a Gyuri habozásának az okát.

- De hátha visszagyün Dani, hogy hát csak odaadja a lyánynak az írást, oszt ü visszagyün.

- Ha visszagyünne! - kiáltotta Gyuri s a hangjában benne volt, hogy azt szeretné, állana elébe.

- Gyün fenét, - morogta Vinczellér, - dehogy is gyün. Tán bolond. Épen Turi Dani az a bolond, a ki szűzen hagyja ott a lyányt.

- Lehet a! - mondta a kis paraszt.

A szavuk, ritkán, fojtott hangon elejtegetett szavak a hideg, fagyos téli éjszakában titkosan, fázósan, kísértetiesen hangzott.

Gyuri lassan megindult. Nem szólt.

A másik kettő vele mozdult.

A hó sercegve csikorgott a lábuk alatt, süvegüket szemükbe nyomva, nehéz léptekkel mentek előre. Nem tudták, mi lesz még ma.

- A mi igasság, az az igasság, - mondogatta Vinczellér, - ha ü a lyányhoz megy, te erigy az asszonyhoz.

- Szakaggyon rá az ég... - morogta Gyuri.

Tovább mentek, de akármilyen csendesen lépkedtek is, nem sokára odaértek a Daniék kapujába. Közel ahhoz megállottak az utca közepén. Elöl állott Gyuri s rögtön mögötte a két ember.

- Erigy csak be bátran, - mondta Vinczellér a maga módján, te csak erigy be. Ha ü elment a lyányhoz, neked itt a helyed.

- De mit mond a menyecske! - bökte ki a kisebbik paraszt azt a gondolatot, a mi mindnyájukat szorította.

- Mit mondana, - dünnyögte Vinczellér, - nem igen haragusznak az asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, mikor nincs otthon az uruk... Osztán, ha valamit mond, meg kell neki felelni. Azér van az embernek nyelve, hogy az asszonynak meg tudjon felelni. Osztán, ha a se elég, nem sokat kell teketóriázni, hanem...

Gyuri habozó lépést tett, menjen-e vagy se. Visszanézett az utón, mintha azon töprenkedne, előjön-e Dani?

- Nem jön az el onnan reggelig, - mondta a kis paraszt, - a nem jön el, nem kell attól félni!

Gyurit szörnyen megbántotta ez a megjegyzés. Nem félt, vágyott, kegyetlenül vágyott a veszedelemre, csak úgy feszítette az izmait a harcvágy.

Hirtelen megmozdult s egyetlen szó nélkül ott hagyta a két embert, bement a kis kapun. A parasztok a helyükön maradtak s utána néztek.

- Bemegy! - mondta a kis paraszt, - egye meg a fene a kis bürit, bemegy.

A másik csak rábólintott fejjel.

- Hej hogy fog onnan repülni kifele, de rögvest, - nevetett kuncogva a kis ember.

Vártak, de nem volt semmi nesz. A feszült várakozásban roppant hosszúnak tetszett minden pillanat.

- Má nem lesz baj!

- Minek lenne? - mondta vállat vonva a másik, - nem kell üket félteni, jól ismerik ük egymást. Már legénykorában is nagyon körülte volt ez a Gyuri annak a lyánynak. Ki tudja, mi alszik a hamu alatt!

Ezzel félre húzódtak a kerítés tövére és onnan várták, mi lesz.