Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · JÁSZ DEZSŐ: STRAUSS RICHARD ELEKTRÁJA
Az Elektrában Strauss művészete nem jutott tetőpontra és nem is fejlődött, kétségtelen azonban, hogy mesterségben tökéletesedett. Strauss annyira tisztán érzi azt, hogy mi a mondanivalója, oly élénken el tudja képzelni a hangzást, hogy amit leír - kikombinál, összerak a partitúrában, amit összead, kivon, szoroz és négyzetre, sőt köbre emel - minden biztosan jól és érdekesen hangzik. A füle hasonlít a spektroskophoz; a spektroskop szétbontja a fényt elemeire, összetevő színeire, Strauss pedig a zörejekben, a recsegésekben, az ordításokban meghallja az összetevő zenei hangokat. A zenekaron azután szintetizálja őket félig muzsikává, félig zörejekké. A hallási fantáziájának ez a látnoki, mágikus képessége nyilatkozik meg az ő muzsikájában. Strauss más ember, mint a többi, táltos. Ez az ő nagy hatásának titka. Századunk megbecsüli a táltosokat.