Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · JÁSZ DEZSŐ: STRAUSS RICHARD ELEKTRÁJA

JÁSZ DEZSŐ: STRAUSS RICHARD ELEKTRÁJA
II.

Hoffmannsthal nagyszerű fantáziájú művész és a hatás titkát jól ismeri. Jól tudja, hogy mi az, ami a modern idegrendszer számára a legérdekesebb: egy másik idegrendszer vibrációja, félelme, gyötrődése, bosszúja, - mindaz, ami megráz, elbágyaszt, meglep, fölvillanyoz, egy jól rendezett gyilkolás például, amire kénytelenek vagyunk figyelni, mintha csak a saját bőrünkről volna szó. Hoffmannsthal extraktumot készített Aischylosból és Sophoklesből, összeöntögette mindazt, ami drámáikban beteg, mérges, gyötrelmes. Szükség volt rá. Annyi évszázad után tetemesen növekedett az idegrendszerünk ellenálló képessége efféle mérgek iránt. Nem elégszünk meg többé ha a színfalak mögött gyilkolnak: ez nem igen hatna meg bennünket, legalább is látni akarjuk amint az áldozatot elráncigálják az ablakból, ahol segítségért kiált.

Elektra történetét Hoffmannsthal a fantáziának ama negyedik vagy ötödik síkjába helyezte át, ahol Maeterlinck játszatja a drámáit. Ezt érezni az első pillanatban, amint fölmegy a függöny. Magas falak - amelyeknek tetejét nem látjuk - szorítják össze a színt. Óriási terméskövekből készültek mint a kyklops-építmények s az udvarban állandóan félelmes, hűvös, zöld félhomály van. Az égből csak egy darabka látszik. Lépcsők orgyilkossággal megfertőzve, a levegőben még csaknem visszhangzanak a jajkiáltások s szerte gyalázatok mérgező foltjai, a homokban egy elásott véres bárd s egy rézajtó a középen, mely áttörhetetlenségével a végsőkig izgat és nyugtalanít.