Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · JÁSZ DEZSŐ: STRAUSS RICHARD ELEKTRÁJA
Az atridák tragédiájához, Sophokles és Aischylos színdarabjai után, az ember föltétlenül valami olyan muzsikát képzel, amelynek hasonlóképp klasszikus karaktere van: Amely tehát szerkezetben világos, fölépítésben nemesen egyszerű és a végletekig logikus. Amelynek a formái impozánsak, szimmetrikusak, akár a görög templomok boltívei. Amelyben mégis megvolnának a hagyományok, az összes nemes és kitapasztalt gyönyörű törvények, s amellett tele volna invencióval. Valami Beethovenéhoz hasonló muzsikát gondolunk, gerinceset, kifogástalant, tökéleteset, amelyet egyetlen ponton sem lehet megtámadni. Amely egyrészről modern, érdekes és friss volna, másrészről komoly, előkelő és arisztokratikus. Amely nem azoknak készült kik először hallgatják, hanem azoknak akik tizedszer.
Strauss zenéje nem ilyen. Ő másképpen mérlegelte a dolgokat. Őt nem Elektra a sophoklesi dráma ihlette meg, hanem az a rettenetes sors, az ősi ösztönök, a borzalmak, a bosszú, s a gyilkolás. Ezért ment Hoffmannstalhoz librettóért.