Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · IGNOTUS: A LIRAI KRITIKA
Társaság dolgában tehát nem lehet panasza Hatvanynak. Filozófiájában s világfájdalmas vidámságában úgy él egymagában, mint ahogy az ember egy nagyváros száműzetésében él; lakása nyugodt és zaj nem hat bele, de maga körül tudja benne a lüktető Kozmopoliszt. Ám mint ahogy a nagyváros embere e tomboló lélektenger közepén személyes színű szigetté tudja tenni otthonát: ez a világáramlatokban fogant könyv is tele van a személyes dokumentum vallomásos értékeivel. Mint a Hatvany első könyve: ez a második is afféle leszámoló és lefejtő könyv; egy egyéniség fejlődő folyamatának szerves jelentkezése, mint a kígyónál a vedlés. A kígyónál is kár néha a tarka páncélért, amit lefejt magáról, - de le kell fejtenie, ha nem akar benne száradni. Én sajnálom a filológiát, melyet Hatvany az ő első könyvében levetett, és sajnálom a szép pedantériát is, melyet e második könyvében lehánt magáról. De az ő fejlődéséhez szüksége volt erre, s az ő egyénisége és egészsége szempontjából igaza is van, - ha viszont sem a filológia, sem a pedantéria egészségének nem árt vele végzetesen, s ezek épp oly örökök maradnak, mint ahogy örök marad a lázadás, mellyel most Hatvany veti sarkát ellenük. Hogy igaza van-e? Édes istenem: a szépségben, mely tagadását belengi, a lázasságban, mellyel habozását biztatja, az elmésségben, mellyel kétségeit túlkiáltja, a megértésben, mely türelmetlensége alól s a szeretetben, mely hadizenetei mögül kisugárzik, és, főképp, a részegítő lírában, mellyel elméletét menten alkalmazza s tollát, mint Börne, szíve vérébe s idegei nedvébe mártja: ezekben mindenesetre igaza van. A kritika dolgában pedig, hogy művészet-e vagy mesterség, hogy vannak-e törvényei vagy nincsenek, hogy van-e lehetősége objektivitásának vagy csak líra-e, mint minden egyéb költészet: abban csak egy felelet van. Az, ami a modernség első s eddig egyetlen felelete volt minden kérdésre, mely az emberiség előtt felmerült: que sais-je?