Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · SCHÖPFLIN ALADÁR: MIKSZÁTH KÁLMÁN
Mikszáth Kálmánban az a magyar nemzedék testesül meg, mely gyermekkorát még az abszolutizmus idejében élte ugyan, de már a kiegyezés utáni világban cseperedett fel, legerősebb benyomásai már ebből a korból valók, szelleme ennek a kornak lelkéből keletkezett. Ez a korszak még majdnem jelen, a mai idősebb emberek még belőle jöttek át a mi világunkba, a magyar közélet vezető pozícióiban levők még ennek szellemét tükrözik, ha idők folyamán módosult alakban is.
Ez a nevezetes nemzedék hajtotta végre a modern Magyarország kialakulását, eltakarította a régi rendi állam romjait s ami alapfalak ebből maradtak, azokra új állami és társadalmi szerkezetet épített. Parlamenti életet teremtett, állandó szervezetű pártokkal, az esetről-esetre alakult csoportokra oszló rendi országgyűlés helyébe. Városi lakosságot fejlesztett, amely háromféle elemből alakult: a nagyobbára német eredetű, de hamar magyarosodó régi városi polgárságból, a falusi nemességnek abból a részéből, mely nem tudván hozzá idomulni az új gazdasági rendhez, ősi vagyonát elvesztette s az állami hivatalokba húzódott, végül az erősen szaporodó zsidóságból, mely felszabadulva a régebbi idők nyomása alól, hamarosan magához ragadta a kereskedelem és ipar legtöbb területét s ifjabb nemzedékével erős teret foglalt az intellektuális pályák nagy részében is. Ez a nemzedék csinálta végig a régi patriarkális gazdálkodási módból a modern gazdálkodási módba való átmenetet, amely sok régi egzisztenciát tönkre tett, de talán még több újat teremtett. Ez látta kialakulni a mai értelemben vett ipari munkás-osztályt, amely hova-tovább mind fontosabb tényezője lett az egész nemzeti életnek. Azok az intézmények, melyek szellemi életünknek alapjai, e nemzedék kezén alakultak azzá, amiknek ma találjuk. E nemzedék teremtette meg a közlekedés mai eszközeit s ezzel utat nyitott a nyugati gazdasági és szellemi áramlatok egész tömegének, amelyek hirtelen, úgyszólván előkészület nélkül törtek be és egy sereg ellentétes erő folytonos játékévá tették az egész társadalom életét. S e nemzedék fejlesztette ki a modern élet legsajátszerűbb és legjellemzőbb jelenségét: a sajtót.
Jelleme, világfelfogása a nemzedéknek sok lényeges ponton elütő a maitól. A politikában higgadt liberalizmus, nem olyan merev, mint a negyvenes évek doctrinaireié, nem is agresszív radikalizmusra hajló, de becsületes és őszinte. Jóhiszemű, de nem elég erélyes visszahatás azzal a szalmalángos nacionalizmussal szemben, amely a forradalomból táplálkozott s az abszolutizmus politikai elnyomásában nevelkedett türelmetlenné. A parlamentarizmusban az angol minták kultusza: Fox, Pitt, Palmerston, Gladstone e kor magyarjainak politikai példaképei, Macaulay a történetírója. A társadalmi életben is bizonyos jóindulatú liberalizmus, amely készséggel fogadja be a régi nemességből alakult vezető osztályba a polgárság gazdagabb és képzettebb elemeit, föltéve, hogy igyekeznek tőlük telhetőleg hozzá alkalmazkodni. A tudományos életben a német iskola túlsúlyra jutása, amely mellett francia és angol hatások legfeljebb egyes egyéniségekben érvényesülnek s a régebbi generáció egyes önmagukból s a régi magyar iskola hagyományaiból kinőtt jellemzetes alakjai, mint pl. Gyulai Pál, Kerkápoly Károly, Kovács József, a sebész, mind jobban elszigetelődnek. Az irodalomban Arany és Jókai uralkodó hatása; Arany mellett azonban folyton él és hat Petőfi szelleme, míg Jókai egyedül uralkodik a regényben, fejlődését a fordulatos, ötletekben gazdag mese és a társadalmi élet eleven rajzának irányába vezeti, a jellemrajz elmélyedésének háttérbe szorításával. A színházban eredeti magyar repertoire teremtésére való erőfeszítések s a népszínmű népszerűsége.
Vázlatosan odavetve ezek azok a fő jellemvonások, melyek meghatározzák annak a nemzedéknek a jellemét, amely a hetvenes és nyolcvanas években lépett be a magyar világba s amelynek egyik legkiválóbb és legjellemzőbb képviselője ma közöttünk Mikszáth Kálmán. Ö is az abszolutizmus idejében töltött gyermekkor után, a kiegyezés korának szellemétől nyerte az ifjúkornak azokat a benyomásait, melyek az egész életre, de kivált az író jellemének kialakulására a legfontosabbak. A kis nemesség köréből, faluról indult el, hogy aztán egész életét nagyvárosban élje, anélkül, hogy a nagyvárosi élet természetében teljesen hozzá tudna alakulni. Átmeneti ember a falusi nemes úr és a városi intellektuális között: minden szép emléke, szeretete, vágya a falu felé húzza, de a falun élni aligha tudna már. A falu nyugodt, kontempláló, passzivitásra hajló temperamentumát nem bírja levetkőzni, de a körülötte zajló városi élet akarata ellenére is fokozott tevékenységre szorítja. Az urbánus társadalmi élet idegen előtte, nem is érdekli, a parlamenti folyosó és a politikai klub teljesen kielégíti társaságra való igényeit. Színház, képzőművészet, zene nem izgatja, csak éppen hogy tudomásul veszi. Olvasmánya nem sok: az angol humoristák és történetírók, leginkább Macaulay és Carlyle érdeklik, annak idején úgylátszik érdekelték az oroszok is, de már a naturalizmus nagy világ-áramlatának nem volt rá semmi hatása. Szereti a kuriózumot, a furcsaságot emberben, dologban egyaránt, s bámulatos érzéke van minden iránt, ami jellemző és tősgyökeres. Nagyon kifejlett a családi érzéke; azok közül való, akik odahaza élnek, minden más helyre csak járnak. Szereti a politikát, de nem becsüli túlságos sokra, inkább az érdekességét látja, mint a komolyságát, - hajlandó mulatságos játéknak nézni, mint valami óriási arányú kártya-parthiet. Nagy gyermekek komolykodó szórakozása, akik azt hiszik, ők forgatják az idő kerekét, pedig az forgatja őket. Ragaszkodik parlamenti tagságához, de politikai ambíciója nincs, nem kíván részt az ország ügyeinek intézéséből; mintha csak azért ülne a parlamentben, hogy közelebbről láthassa a benne folyó játékot. Párthoz, vezető államférfiakhoz való ragaszkodását inkább a személyes rokonszenv irányítja, mint a politikai elveik és módszereik helyességéről való erős meggyőződés. A képzelhető legjobb néző-közönség, mindent meglát, mindent megfigyel, de mindent egy kicsit felülről néz, különösen pedig az embereket. Talán csak az egy Tisza Kálmán az, akit kortársai közül önmaga fölébe emelt, önmaga mellé is keveseket, a többit mind önmaga alatt látja. Szereti a vidám beszélgetést; nem azt a társalgást, amelyben az egyik beszélő inspirálja a másikat, az egyik megjegyzés pattantja ki a másikat, hanem a tréfálkozást, az adomázást, amelynek az a lényege, hogy mindig egy beszél s a többi hallgatja. A természetből csak a gyermekkorában megszokott dombos nógrádi tájak vannak rá hatással; bár sokat járt az Adria mellé s a stájer hegyekbe, alig találni írásaiban képet, melyet ezek sugalltak volna neki. Szkeptikus és ironikus, a lelkesedés elragadtatását nem ismeri, mindig ura marad önmagának. De azért nem sívár, mert van benne hit és melegség, csak nem mindig szereti elárulni; nem is lágyul el máskor, csak amikor az ifjúságáról meg a családjáról beszél. Nem kél ki magából soha, nem adja oda magát teljesen, pedig van lírája, csak nagyon jól elrejti. Önmagában befejezett, kerek egyéniség, nincs egyetlen olyan pontja sem, amelyen beleolvadna valami másba, rajta kívül állóba. Viszont beleolvaszt magába mindent, ami kívülről éri. A köznapi szó is úgy hangzik ajkán, mintha az ő legsajátabb tulajdona volna. Ez nagyon fontos tulajdonsága, mert ezen alapszik stíljének legjellemzetesebb vonása: a közvetlenség, épp úgy, mint okosságán és rendkívüli, a mi irodalmunkban társtalanul álló megfigyelő képességén a humora.