Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 7. szám · / · FIGYELŐ

KARINTHY FRIGYES: SZABOLCSI LAJOS: VASÁRNAPOK

Ellenben pedig Szabolcsi megint egészen más. Szabolcsi költészete nemhogy nem szabad és száguldó mezők, szakadékok, napsütött, agyagos sziklák, - hanem még csak virágos kertecske sem, egyszerű virágos kertecske sem. Szabolcsi költészete direkte nyaraló. A nyaraló igazán jó dolog. A nyaraló fehér és finom és lépcsőkék vezetnek fel a zöld ajtóig és a lépcsőkéken oldalt faragott szobrocskák hercegecskéket ábrázolnak. Lent a kertben szökőkutacskák vannak és ó! csecse gömbök a virágágyak fölött: kékek, zöldek és pirosak. A kert végében van a teniszpálya.

Lent a falvakban delet csengettek,
Minden cselédség elnyugodott.
Az úri mezőn mi labdát játszottunk,
S szerettük egymást, fehér rokonok.

Labdát játszottunk, csónakáztunk; júliusi holdfényben sétáltunk jó, finom, csecse lányokkal. Délután hazamentek a lányok és mi ültünk a hűs, finom szobába (szobákba, mondaná Szabolcsi) és olvastuk okos, tanult és könnyű, úri eszünkkel olvastuk a finom és furfangos francia szimbolistákat - részint, mert igen szeretjük is őket, részint pedig készülni kell az alapvizsgára és nem lehetetlen, hogy Regnier-ről disszertációt írunk valamikor. Különösen pedig kedveljük a drága, langyos estéket, amikor halk cselédek jönnek és párolt miszticizmust hoznak vödörbe, amivel befecskendezik a falakat és a virágágyakat. Érdekes, átérzett könyvekből finom ködök lebegnek most elő: eszünkbe jut Napóleon és érzelmesen érezzük a Louis-k korának levegőjét.

Lajos király selyemcipőben
Jár a vizeken,
Hűvös erdőkből jöjj ki lassan
S csókold le a szemem.
- - - - - - - - - - - - - - -
Ködök úsznak ki hűvös erdőkből
- - - - - - - - - - - - - - -
Lajos király selyemcipőben
Jár a vizeken.

A teniszező lányok most királylányok, zöld békák közt és nagyon emlékeztetnek szép, angol szín-metszetekre. Hoffmann is milyen finom volt, ejnye és Andersen is milyen finom volt!

A jég leánya

Őszi holdfénynél elsuhant mellettünk,
Nesztelen ezüst korcsolyán futott,
Mi ott üItünk a jég bozótos partján
Mint elvarázsolt kapucínusok.

Ezek nagyon finom és nagyon előkelő érzelmek: ezekhez nem szabad az értelem és valószínűség-keresés durva lámpásával közelednünk, mert szerteszaladnak az árnyak és összeomlik a palota. Ezek közt a finom és előkelő érzelmek közt lábujjhegyen kell járni és óvatosan, mert ha valamelyikre rálép az ember, az érzelem nagyot nyiffen és puff, szétpukkan. Valahogy ki ne mondjunk, meg ne nevezzünk valamit: - valahogy meg ne próbáljuk nézni, mi van a szimbólum fenekén - mert jaj, önmagára ismerne a suhanó árnyék és meglátná a durva, élő testet, mely létrehozta őt, az árnyat, - és amely egyedül valóság.

És Szabolcsi óvatos, roppant ravaszul, roppant finoman óvatos. Valami furcsa, színes tárgyat kap ki a zsebéből villámgyorsan: - elrántja a szemünk előtt és hirtelen visszakapja megint - valamit, valamit láttunk belőle, de nem tudjuk, hogy mit. Talán drágakövek voltak, de lehet, hogy csak üveg. Mért nem mutatta meg jobban, mi az?

S ha hazatér a rózsaszín szigetről.
Ugy érzi, hogy egy évvel öregebb,
És megfordul és visszaint remegve
S lassan kimond egy francia nevet.

Vagy pláne, egy egész vers:

Mint ernyős lámpa, ha enyhén tüzel
Zöld selymekre lehelve a fényt,
Mint a szegény. ha este űzik el,

Mint hangjegyek éjjel a zongorán,
Mint holt kezek a billentyük porán,
És mint egy név, mely elveszett.

Valamit hirtelen a kezünkbe nyomtak, különös alakja van, annyi szent, az ujjunk tapogatása érzi: - de Szabolcsi nem engedi meg, hogy kinyissuk a kezünket és megnézzük, úgy kéri vissza. Hja, így nem lehet őrülni neki. Itt még az se bizonyos, vajon jelent-e valamit a szimbólum és vajon kell-e tartalmat érezni a vonalak között, melyek íme, nem futnak vissza önmagukba, hogy valami pozitívet, egy meghatározható érzés-idomot zárjanak körül - de parabolában lendülnek ki az ellenőrizhetetlen semmibe. Hiszen itt még a metaforák is kicsúsznak a kezünkből: a költő valamit hasonlít valamihez, de ő maga se tudja megmondani. mihez. Nem sántít a hasonlat, csak hiányzik a lába. Vagy nem akar járni vele, mert azt már mások is megcsinálták, hogy jártak. Nyilvánvaló, hogy itt nincs amibe megkapaszkodhassunk - ez a szavak l'art pour l'art művészete, dekoratív líra. Nyugodjunk bele s ne keressünk alakot és emberi formát az arabeszkek szeszélyes görbületei között, melyeket fáradt szemünk gyönyörűségére, aranyos ecsetekkel, gyöngyök és kalárisok és finom szilánkok színeivel akvarellbe pingált egy igen tehetséges, igen ügyes és finomszemű és főleg jó ízlésű tanítvány, aki már csak azért sem írhat rossz verset, mert igen jól tudja, hogy mi a rossz vers.