Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 7. szám · / · FIGYELŐ
A fordítás művészetéről írt Radó Antal s adott ki a Kisfaludy Társaság egy tíz íves könyvecskét, tele helyes útmutatásokkal azok számára, akik a fordító-művészet titkait meg akarják tanulni - ha tudják. Csak az a baj, hogy ezeket megtanulni nem lehet. Nem lehet pedig azért, mert művészetről van szó, - a művészet titkai azonban megtanulhatatlanok; nem mert titkok, hanem mert ezek a titkok mindig csak egyes eseteknek a titkai. A művészet egyéni dolog, mely minden egyes emberrel újra kezdődik s minden egyes emberrel újra kezdődnek a lehetőségei. E lehetőségek határtalanok, mint az egyéniség s a tehetség lehetőségei. A művészetnek nincsenek szabályai, legfeljebb fogásai vannak, - úgynevezett technikai fogások. Azaz hogy még fogásai sincsenek igazában. Radó mond ugyan olyasmit, igen józanul, hogy tehetséget nem olthat a tanítványba a mester, de technikai tapasztalatait tovább adhatja neki, megóvván az ifjút a kerülő utaktól, vagy másoktól már megtett utak felesleges megjárásától. Félek, hogy csak a legeslegkülsőbb, még a mesterséghez is alig tartozó fogásokat lehet így tovább örökíteni. Amit Radó példának mond: hogy jaj volna a festészetnek, ha minden növendék maga volna kénytelen felfedezni a színvegyületek keletkezését és hatását, és jaj a szobrászatnak, ha minden ifjú művész maga volna kénytelen rájönni a gipszminták vasvázának készítése módjára - abból tán még a gipszminták vasvázára való utalás megállhat, de mi köze ennek a szobrászathoz? Ellenben már csak félig-meddig állhat meg a színvegyületek keletkezésére és hatására való utalás, mert legfeljebb a festékkel való bánást lehet megtanulni, nem pedig a színnel valót, holott a festészet ennek a művészete. Azaz hogy megtanulni lehet, eltanulni is lehet, - de éppen ez az, amit a művészetben nem szabad. Mert az olyan festő, aki úgy fest, mint egy másik festő, nem művész, hanem mesterember.
Azt mondja Radó: igen, a költő is születik, de ha lángelme is, kénytelen prozódiát tanulni! Dehogy kénytelen, sőt hiába tanul, mert prozódia: nincs; a prozódiát minden új nemzedék újra felforgatja, minden új tehetség újra megbontja; hogy mi a vers, mi a próza, mi a rím és kell-e rím; hogy melyik nyelvben mi lehetséges és mi lehetetlen, azt újra meg újra eldönti vagy megdönti minden újabb ember, aki meg tudja csinálni a lehetetlent. Amit én a gimnáziumban magyarverstant tanultam, abból ma már kő kövön nincsen; elsőbb is az elmélete hamis volt, és Gábor Ignác teljesen felforgatta, másodszor, még ha az elmélete helyes lett is volna, a magyar verselés mai állapotának már nem felelne meg, mert a mai magyar vers se nem hangsúlyos, se nem időmértékes, se nem rímes, se nem rímtelen, se nem strófás, se nem strófátlan abban az értelemben, ahogy húsz huszonöt év előtt e dolgokat elhatárolták. S egyáltalában: ki beszélhet előre bele abba, hogy a művész mivel, milyen módokon s miknek közén át tudja majd megcsinálni, amit akar? Amivel valóban tudta, abban igaza volt, abban szent és sérthetetlen, de egyben követhetetlen is, mert csak ebben az egy esetben, csak ezzel az egy feladattal szemben volt ilyen igaza.
Fordítás - fordítás tulajdonképp szintén nincsen. Éppúgy nincs, mint ahogy nem lehet ugyanazon képet egyszer zöldben, egyszer kékben megfesteni. Lehetni lehet, de ez nem ugyanaz a kép, s a kettőnek éppúgy nincs köze egymáshoz, mint ahogy két ember nem ugyanaz, csak azért, mert mind a kettőnek van tüdeje is, mája is, talán ikrek és hasonlítanak egymáshoz. A vers s általában a művészi írás elválhatatlan hozzá van nőve a nyelvhez amelyhez íródott; mondatainak nemcsak szóbeli értelme, de szóbeli rendje, beosztása és csengése is együtt fejezi ki, ami a kifejezni való, ezek pedig minden nyelvnek legsajátabb sajátai, egészen sajátos gondolkodással összefüggőek. Fordítás tehát nincs, csak költő van és lehet, akinek egyszer ez a megcsinálni valója, egyszer más; egyszer az, hogy megírja, mennyire szerelmes, másszor az, hogy megírjon a maga nyelvén egy verset, amit más nyelven olvasott.
S ha a dolog így áll, akkor aligha állhat, amit Radó hisz, hogy fordító művészetre alkalmasabbak a kisebb tehetségű költők, mint a nagyobbak és legnagyobbak, mert egyéniségük könnyebben alkalmazkodik egy más egyéniséghez. Ments isten, hagy alkalmazkodjék. A fordításban, akár akarja, akár nem, a fordító egyénisége fejeződik ki, nem pedig azé, akit lefordít, - éppúgy, mint ahogy a tájkép vagy az arckép is a festője egyéniségét fejezi ki, s éppen abban a módban, ahogy a leábrázolt dolog vagy ember lelkét akarta kifejezni. Az ember, mentül inkább művész, annál kevésbé szabadulhat meg önmagától, s mivel a fordítás nemcsak hogy művészet, de éppúgy költészet, mint minden egyéb költészet, természetes, hogy külső törvényei és szabályai épp úgy nincsenek, mint nincsenek általában a költészetnek. A fordítás épp úgy kinő, a szerves megszületés titokzatos törvényei szerint, a fordítóból, mint az eredeti költemény. Ezért meddő az a vitatkozás is, melyben valaha magam is részt vettem: hogy a verset eredeti mértékében kell-e lefordítani. Meg kell csinálni tudni, - hogy hogyan, az a fordító-költő dolga. Ezért nem lehet olyasmit mondani, mint Radó, hogy: ki ír ma már alkájoszi verset, ha hatni akar? Írnak bizony sokan és akarnak és tudnak vele hatni, ha ez a formajáték úgy izgatja művészetüket, mint különben a témák szokták! Éppen az olaszok, kiket Radó Antal ismer és kedvel, megmutatták, hogy mai költő is írhat, ha akar, alkájoszi verset, és tud vele halni, ha egyáltalán tud hatni.
Röviden: a fordítás művészetét kátéba fogni tulajdonképp épp oly kilátástalanság, mint könyvet írni arról, hogy lehet az ember huszonnégy óra alatt költő? Ennyiben a Radó Antal könyve nem éri el a célt, mit a címe tűz elé. De sok helyes megfigyelése tanulságos olvasmánnyá teszi; érdeme, hogy figyelmeztet két nagy fordító művészünkre, kiket a közönség névről is alig ismer: a korán elhalt Győry Vilmosra s a ritkán megszólaló Patthy Károlyra, s figyelmeztet arra, hogy még a képreprodukáló mesterséggel egyértékű ipari fordítás terén is mennyire elmaradtunk, s mily sok nagy költője van a világnak, kinek olyiknak egy betűje sincs lefordítva magyarra.