Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 7. szám · / · BABITS MIHÁLY: KEZDŐDIK ÉLIÁS TESTVÉR HITELES TÖRTÉNETE
Mikor ima után kapitulumra átvonultak, Éliás testvér nem ment kapitulumra, holott azonnal megszabadulhatott volna bűneitől az Isten csodálatos malasztja folytán, melyet az igaz gyónóknak ad. Hanem utolsó lévén a sorban, mikor áthaladnának az udvaron, megálla a kapunál, mígnem a többi fráterek csuklyájukba mélyedve észben nem vették, hogy elmaradott volna. Mert az Isten végtelen gyávaságot öntött volt bele büntetéseül vétkeinek, nem merészelt kapitulumra menni, hanem megállt a kapuban és mikor a kapus nem figyelmezett, kiosont. Akkor is még megállt, mert az Isten végtelen gyávaságot öntött volt bele, nem merészelt felmenni a hegyi városba atyjának örömére, hogy letenné a szerzet ruháját. Sem az Istennel bátorságosan, sem az ördöggel küzdeni nem merészelt, s rémüldözött szívében ama gondolatra, hogy a fársángon kóborló barátot az utcai emberek meglátják. S akkora utálatban kezdé tartani Szent Ferenc ruháját, melyet viselt, hogy úgy látszék önnönmaga előtt, mintha a legsilányabb zsákot hordaná; irtózva nézte a durva kámzsaujjakat, csömörrel a csuklát, s csuhája hosszú és érdes volta elviselhetetlen tehernek látszék a Démon előtt, mely benne lakozott. Azonban a szél fújt és Éliás testvér fázva nézett a meredek dombra, a nagy falakra és a barna várra, nézett a hegyi útra, mely a városba vezetett, nézett a kemény, kopasz földekre, hol szebb időkben a tücskök észveszett zenéje cuppogott; a szürke égre, mely hajdan oly lármás kék tudott lenni; valami zenét is hallott és nem tudta mi leszen véle.
Valami zenét is hallott és mikor feltekintett volna, a hegyi úton az Isten végtelen kegyelméből csodálatos fényességet lát vala, és a fényességben nagy sokaságot kijönni sorban a városból. És nagy hirtelenséggel szellemében elragadtatott és térdre hullott nagy reverenciával és szemére húzta a csuklyáját és keresztbe kulcsolt karokkal meghajolt. És midőn ismét feltekintene, csodálatos látomás mutatkozzék néki az Istentől: amennyiben hogy messze előtte a hegyi úton látá általhaladni mintegy szenteknek véghetetlen sokaságat, processzió módjára kettenként, kettenként, a legszebb és legdrágább szövetekbe öltözködve mindmegannyian; és az arcuk és a kezük fénylett, miként a nap, úgy mentek angyalok énekével és muzsikájával, amely szentek között valának fiatalok és valának öregek, valának minden rendűek, neműek és állapotúak és édes tánccal haladtak, dicsőséges szeretettel, szent lobogókkal páronkint, páronkint.
És íme, amint jobban megnézte volna, úgy látszék neki, hogy a dicsőséges Szenteknek arcuk félig el vagyon takarva és amint ismég jobban megnézné, úgy látszék, hogy csuklyával vagyon eltakarva, amilyet a Szent Ferenc testvérei viselnek és hogy töredelmesen viselnék a csuklyát és békességes ájtatosságban és béketűrően mennének a szélben, angyali tánccal és zenével, mint Isten juhocskái, ugrándozva és kisded csengővel a nyakukon. És nagy fényesség jőve a városból.