Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · FIGYELŐ

FÜST MILÁN: BARRIE VÍGJÁTÉKÁRÓL

Óvakodjunk a komoly ítélkezéstől! Hiszen gyermeket, ki nevetve a szemedbe néz és kedveskedően füllent:... minek is szidni költőt, ki bájos hazugságaival áll eléd és végül mégis csak megindít? Nem tehetek mást: Barriet fülön fogom és a világ szemeláttára az öreg bűnöst kihúzom kulisszái mögül és dorgálom így: Öreg bűnös nagyokat füllentesz, költő nevetsz, mihelyst érzelmesre fordul a játék, de lásd én sarokba szorítlak, hiszen még az előbb is rajtacsíptelek, mikor játék közben sírtál,... ki a szíved mélyén s a nevetéseden túl és másodszor is örömest érzelmes és naiv lettél...: Ravasz költő! Szívesen megbocsátunk, kiket az életbölcsességre úgy sem te tanítasz. A népet pedig, a meghatott, párosodó nyájadat pedig csak tereld, csak tereid az "örök-igaz", az "örök-jó" felé...

Szeretem a művészt, ki, bármily irányba terelődjenek törekvései: a romlandó anyaggal való közösségét soha nem felejti. Barrie arányosan, könnyed ökonómiával megépített komédiájában az anyag súlyos tragédiáit hordozó emberi önzés, játékká bár, kedves, hamiskás asszony-érdekké elfinomultan, de mindvégig jelen van. S legyen a teremtés ember-ötvözete ide a legnagyobb művészeké is) alkotóanyagaiban talán más arányú, kevésbé híg (mindenesetre azonban haragosabb s fanyarabb ízű), mint amilyenek a Barrie ravaszkás, becsületes és jóakaratú ember-vegyületei: bizonyos mégis, hogy némely ellenséges kémiai erőket megsejtett a hús-anyag mögött s nagy tudását, (aki sokat tud, sokat elhallgat,) meleg, közvetlen művészettel, nemes könnyedséggel ragyogtatta előttünk arányos, gördülékeny kis játékban mindnyájunk gyönyörűségére! A második felvonás egy jelenete pedig eltagadhatatlan mélységeket sejtetett: s mégis kedves volt jóleső, mikor Barrie finom mosollyal érzelmes-bánatos jelenetté simította el az örvény hullámzását, hol bizony akár mélységek is nyílhattak volna.

Így mégis az értékelés és ítélkezés útvesztőjében eltévedvén, (lám, lám csakugyan értékes és hamiskás egy ember ez a Barrie) befejezem: a Nemzeti Színház, úgy látszik, a nemes vígjátékok kultuszára leginkább alkalmas intézet: hiszen a tegnapi előadásért szinte hajlandók lettűnk volna sok bűne bocsánatára: különösen két nagy és előkelő művésznő iránt való hálából. Az első: Rákosi Szidi, a másik: Alszeghy Irma.