Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · FIGYELŐ

BABITS MIHÁLY: KÍSÉRLETEK
IGNOTUS ÚJ KÖNYVE

Bizonyos tekintetekből - melyek eléggé világosak lesznek mindenki előtt, aki egy pillantást vet a Kísérletek tartalomjegyzékére - e sorok írója tartózkodni fog e könyvvel szemben minden értékeléstől, sőt a könyvet teljességében nem is ismertetheti. Éppen azért nem idegenkedik e futólagos megjegyzéseket ebben a folyóiratban közzétenni, mely az ismertetett könyv szerzőjével oly szoros viszonyban áll. Sőt van valami, ami e folyóiratnak egyenesen kötelességévé teszi e műről való számadást.

Mikor néhány év előtt e könyv idősebb testvére, az Olvasás közben elhagyta a sajtót, a kritika ritka egyértelműséggel üdvözölte a könyvben az év nagy irodalmi eseményét s szerzőjében a mai Magyarország egyik legkiválóbb gondolkodóját. A Kísérletek fogadtatása más: a dicséret most sem fukar, de a szó kevés. Miért? Az új könyv lényegében más, mint az előbbi s néhány év alatt Ignotus mintha nagyon megváltozott volna. A felsőséges, kissé kesernyés gondolkodóból harcos lett, lelkesült és diadalmas harcos. Mintha maga is ahhoz a fejlődéshez hasonlót élt volna át, melyet érdekesen figyel meg egyik lapján Anatole Franceban. Igen: gondolkodóból harcos lett, búsuló hazafiból boldog forradalmár. Mily öröm ezt látni! Hazafi öröm; mert azt jelenti, hogy nemcsak Ignotusban történt változás, hanem Magyarországon is, nagy változás, néhány év alatt.

Az Olvasás közben alaphangja a jól ismert és mégis nevezhetetlen magyar mélabú; e könyv tele volt keserű konstatálásokkal; egy nagy diagnózis volt az egész könyv, mélyreható és szomorú diagnózisa az igazi morbus hungaricusnak. Ebben a dologban hasonlított kissé Péterfy Jenőhöz, a magyar újságesszé másik híres művelőjéhez, akinek élete és halála együtt példázza ezt a régi, Széchenyiből és még régebbről ismert igazságot: gondolkodó magyarnak lenni tragikus dolog. De Ignotus egészen más egyéniség, mint Péterfy volt; és Ignotus kora is, máris, más mint Péterfyé volt: és éppen ez az aminek örülni kell. Péterfy mindig szkeptikus, ironikus és pesszimista volt: e pesszimizmusból fakad artistalénye: az élet tragédiájából a művészet tragédiái közé húzódik, önmagából Széchenyit és Keményt érti meg, együtt álmodik Dantével és Platonnal

s álmaiban a valóság
tövisei - gyenge rózsák,

mint Arany kifejezi.

Valóban ez az egyetlen menekvése volt, s még így sem tudta végig "tűrni" (éppen Ignotus emeli ki ezt a szavát): tűrni az életet. De Ignotus (ez az, aminek örülni kell) már semmit sem ironikus, már nem pesszimista, nem az álmok embere; Ignotus már az akció embere, és Ignotus kora (ez a kor, amely felé megyünk) ki tudja? talán az akció kora lesz. Ki tudja? talán lerázzuk egy pillanatra a morbus hungaricus béklyóit, mint már néhányszor leráztuk egy-egy pillanatra. Magyarországon az irodalmi forradalmak mindig akciók voltak és akciók hírnökei: a Kazinczyé is, a Petőfié is: és éppen Ignotus bizonyítja új könyvében, Kemény egy passzusára vonatkozva, hogy a költészet ebben a dologban mennyire politika.

És Ignotus új könyve - politikai könyv. A könyv háromnegyed részét az alig lezajlott irodalmi harc harci cikkei töltik meg - s a könyv ennek dacára,vagy éppen ezért a politikai könyvek erejével és izgató érdekességével. Magyar politika az, ami e könyvben van; az egyetlen igazán manap értékes magyar politika: a kultúra politikája, a nemzeti lélek politikája. A kis magyar glóbust most is a nagy nyugati műveltségű ember kérlelhetetlen magasságaiból nézi, s sokat amit lát, most is fáj látnia; - de az az Ignotus, aki hajdan mindenkinél keserűbben átérezte a Széchenyi kétségeit, az Arany mélabúját ("lusta mélabú temet, mely elefántnak néz szúnyognyi bajt... s nem tagadom meg a keleti fajt"), a Kemény pesszimizmusát, a Péterfy tragédiáját, a Fényes Adolf szürke színeit: ugyanaz az Ignotus most lelkesedni, harcolni tud egy költőért, egy mozgalomért, akármiért, ami új és magyar és megy Keletről Nyugatra. Kelet népe ez az első cikk Ignotus új könyvében, s e cikk, melyet e folyóirat büszkén vallott programcikkének, több egy újságcikknél: az irány lírává lesz benne, a gondolat izgat és lelkesít. Ez oly lelkesedés, amely csak a morbus hungaricus fekete talajából nőhetett ki, s drága, mint a vérrel öntözött virágok.

Ignotus könyve sem tudományos sem költői mű; hírlapi cikkek gyűjteménye, de egy tudós eszével és egy költő szívével megírva. Témáira nézve szűkebb körű, mint az Olvasás közben; de szempontjai épp oly magasak. A hangulatváltozás még előadásában is észlelhető: immár nem aforizmatikus; stílusa is lendületesebb lett és magyarabb. Érdekes dolgokról érdekesen szól, még annak is, akinek véleményei mások mint az övé. De íme: dicsérni nem akartam; miért is? sietek befejezni ezt a csöpp ismertetést.