Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN
Akármiért tette, amit tett, Kierkegaard, ahogyan tette azért volt, hogy megmentse Regine Olsent az életnek. Az eltaszítás gesztusa belülről akármilyen többértelmű lett légyen is, egyértelmű kellett volna hogy legyen kifelé, a Regine Olsen szemében. Kierkegaard úgy érzett: csak egy nagy veszedelem van Regine számára: a bizonytalanság. És mert nem nőhetett élet Reginenek abból, hogy szereti őt, azt akarta elérni minden erővel - a maga jó hírneve feláldozásával - hogy csak gyűlöletet érezzen mindig vele szemben. Akarta, hogy gonosz embernek érezze őt Regine és gaz csábítóként gyűlölje az egész család, mert ha Regine is meggyűlölte őt, akkor meg van mentve.
De hirtelen történt a szakítás, ha hosszú és heves jelenetek előzték is meg; hirtelen kellett Reginenek más embert látni Kierkegaardban, mint eddig látott; kellett átértékelnie az együttlét minden percének minden szavát és elhallgatását, hogy összefüggőnek érezhesse az újat a régivel és egységesnek, egésznek, emberinek Kierkegaardt. És az új fényben látnia most már mindent, amit azután tett. És Kierkegaard mindent megtett, hogy ezt megkönnyítse neki, hogy az újonnan képződő képek tolulását egy irányba terelje; abba, amelybe ő akarta amelyet Regine számára az egyetlen célravezetőnek látott: a maga meggyűlöltetése irányába.
Ez a háttere, az élettől kapott fénye a Kierkegaard erotikus írásainak, "a csábító naplójának" legelső sorban. Testetlen érzékiség és nehézkes, programszerű lelkiismeretlenség az uralkodó érzések bennük. Az erotikus, a szép, a csak hangulatok kiélvezéséből álló élet mint világnézet - és csak mint világnézet. Mint valami, amit Kierkegaard csak mint lehetőséget érzett magában és aminek minden finom elgondolása és analízise sem volt képes testet adni. A csábító lehetősége, mint abstractum bizonyos tekintetben, akinek csak a csábítás lehetősége kell, csak egy helyzet, amit előidézett és kiélvezett; akinek az asszonyok még mint élvezetek tárgyai sem kellenek igazán. A csábító plátói ideája, aki olyan mélyen csak csábító, hogy szinte nem is az mar igazán, aki oly távol áll minden embertől és gondolatban oly magasan felettük, hogy amit akar tőlük alig érinti őket, vagy ha érinti, megérthetetlen elemi csapásként nyúl bele az életükbe. Az abszolút csábító, aki az örök idegenség szorongó érzését kelti fel minden asszonyban, akihez közeledik, de aki - ezt az oldalát nem láthatta meg Kierkegaard - éppen a távolság végtelen volta miatt a komikusság határán áll minden asszony szemében, akit nem tett tönkre, hogy megjelent élete horizontján.
Mondottuk: a csábító volt a Kierkegaard gesztusa Regine Olsen számára. De a csábító lehetősége is volt Kierkegaardnak és a gesztus mindig visszahat a lélekre, ami dirigálta. Nincsenek üres komédiák az életben: ez talán a legszomorúbb többértelműsége az emberi viszonyoknak. Nem lehet játszani csak azt, ami megvan és nem lehet valamit játszani, anélkül, hogy az valamiképpen bele ne nőjön az igazi, a játéktól félő gonddal külön tartani akart életbe.
Regine persze csak a gesztust láthatta és hatása alatt - Kierkegaard legalább ezt akarta és erre tett fel itt mindent - az ellenkezőre kellett átértékelnie egész életét. De a maguk testi valóságában átélteket csak megmérgezheti komédiának tudottságuk, kétségtelen, maradékot nem hagyó erővel átértékelni dolgokat nem lehet soha; csak véleményeket a dolgokról, csak értékeléseket. És amit Regine Kierkegaard-ral átélt, az élet volt, eleven valóság és azt csak megingathatta és - emlékben - menthetetlenül bizonytalanná tehette a motívumok kényszerű átértékelése. Mert ha a jelen másképpen kényszerítette látnia Kierkegaard-t, ez a látás csak a jelen számára lehetett érzéki valóság, a múlté mást mondott és nem engedte magát elhallgattatni új tudások gyenge szavaitól.
Kevéssel a szakítás után azt írja Kierkegaard egyetlen bizalmas barátjának. Boesennek, hogy ha Regine tudná, milyen aggodalmas gonddal rendezett és vezetett ő a cél felé mindent, mikor érezte, hogy szakítaniok kell, megérezné a szeretetet ebben a gondosságban. És keveset tudunk a Regine életéről, de ezt tudjuk, hogy megérezte. Mikor, Kierkegaard halála után, hátrahagyott írásait olvasta, ezt írja Lund orvosnak, Kierkegaard rokonának: "ezek az írások új világításba helyezik a mi viszonyunkat - olyan világításba, amilyenben nem egyszer láttam már én is; de... amiről szerénységem tiltotta meg, hogy igaznak higyjem, pedig rendületlen hitem ő benne mindig visszavitt ide."
És Kierkegaard is megérzett valamit ebből a bizonytalanságból. Megérezte, hogy az ő gesztusa mégis csak lehetőség lehet Regine szemében, csak úgy mint Regine-é az övében. És nincsen mód arra szilárd valóságot teremteni közöttük. Mert ha van út a biztos igazat megtudni, ez csak a Reginehez vezető út lehetett volna és a legkisebb megindulás errefelé rácáfolt volna minden eddigire és végleg lerontotta volna azt. Meg kellett maradni a belül bizonytalan külső mozdulatlanságban, mert hátha csakugyan megszilárdult már odaát minden és eleven életbe nyúlna bele a közeledés gesztusa. Csak hátha, mert tíz évvel az eljegyzés felbontása után sem mer vele találkozni mégsem, mert hátha csak álarc az ő életén az egész házasság és éppen úgy szereti őt, mint azelőtt és széttéphet mindent egy találkozás.