Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN

LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN
9.

Kierkegaard trubadúr volt és platonikus és mind a kettő romantikusan és szentimentálisan. Lelke legmélyén oltártüzek égnek az asszony-ideálnak - és ugyanezek a tüzek a megvetés máglyái ugyanazon asszonyok számára. Amikor a férfi először állott szemben a világgal, övé volt minden, ami körülötte volt, de mindig eltűnt minden egyes dolog a szeme elöl és minden lépése elvitte minden dolog mellől. És tragikus-nevetségesen halt volna éhen a világ minden gazdagsága közepette, ha nincs ott az asszony, aki az első pillanatban már megtudta fogni a dolgokat és ismerte hasznukat és közvetlen jelentőségüket. És megmentette az asszony a férfit az életnek - a Kierkegaard parabolája értelmében de csak azért, hogy benn tartsa őt az életben, hogy odaláncolja őt annak végességéhez. Az igazi asszony, az anya a legmélyebb ellentéte minden végtelen utáni sóvárgásnak. És Sokrates azért házasodott csak meg és volt boldog Xantippevel, mert akadálynak érezte a házasságot az ideálok telé vezető úton és örült a nehézségek felett kivívott győzelemnek. Úgy körülbelül, ahogy Susónál mondja az Isten: "Du fandest in allen Dingen immer etwas Widerstandes; und das ist das gewährteste Zeichen meiner Auserwählten, dass ich sie mir selber haben will."

Kierkegaard nem vette fel itt a küzdelmet. Talán meghátrált előle, talán már nem kellett neki - ki tudja? Mert a közösségek világa, az etika világa (aminek tipikus formája: a házasság) középen áll a két, a Kierkegaard lelkéhez mélyebben rokon világ között: a puszta költészet és a tiszta vallás világa között. És ha az etikus életének fundamentuma, a "feladat", szilárd és biztos a költői élet "lehetőségeihez" képest, örökké ingadozók mégis örökös értékelései a vallásos érzések abszolútságai mellett. De ezeknek anyaga éppen úgy levegőből van, mint a költői lehetőségeké - hol az elválasztó a kettő között.

Mindegy, legalább ebben a pillanatban mindegy talán. Regine Olsen nem volt több lépcsőfoknál Kierkegaardnak a csak-Istent-szeretés jégtemploma felé vivő útján. És hogy bűnös volt vele szemben, csak mélyíteni segítette Istenhez való viszonyát; hogy szenvedve szerette őt, hogy szenvedésekbe kergette őt, csak fokozni extázisait és biztosabbá tenni járásuk egyirányúságát. És minden, ami közöttük állott volna, ha igazán egymáséi akartak volna lenni, szárnyakat adott ennek a repülésnek. "Köszönöm, hogy nem értettél meg soha" írja egy hozzá intézett, soha el nem küldött levelében "mert ezen tanultam meg mindent, köszönöm, hogy olyan szenvedélyesen igazságtalan voltál velem szemben; ez döntötte el az én életemet."

Csak lépcsőfok lehetett még az elhagyott, az elérhetetlen ideállá álmodott Regine is Kierkegaard számára, de legbiztosabban az ő csúcsai felé vívő. Mint a provencei trubadúrok asszonyimádó költészetében, a nagy hűtlenség volt az alapja az ő nagy hűségének: másé kellett, hogy legyen az asszony, hogy ideál lehessen, hogy igaz szerelemmel lehessen szeretni. De az ő hűsége még mélyebb volt a trubadúrokénál - és ezért még hűtlenebb: csak alkalom volt a legmélyebben szeretett asszony is, csak út a nagy szeretet, az egyetlen abszolút szeretet, az Isten szeretete felé.