Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN

LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN
1.

A gesztus életértéke! Más szóval: a formák értéke az életben, a formák életet adó, életet fokozó értéke. A gesztus talán csak a félreérthetetlenül valamit kifejező mozdulat és a forma talán csak az abszolútságnak egyetlen útja az életben; az egyetlen, ami megáll magában, ami valóság és több a puszta lehetőségeknél,

A gesztus az egyetlen, ami az életet kifejezi - de lehet-e egy életet kifejezni? Nem az-e a tragédiája minden életművészetnek, hogy levegőből akar kristálypalotát építeni, hogy valóságokká akarja összekovácsolni a lélek légies lehetőségeit? Hogy emberek között, lelkek találkozásain és elválásain keresztül és belőlük a formák hidjait akarja megépíteni? Vannak-e gesztusok egyáltalában, van-e értelme a forma fogalmának az életre alkalmazva, az élet perspektívájából nézve azt?

Kierkegaard azt mondta egyszer, hogy a valóság semmi összefüggésben nincs a lehetőségekkel és mégis egy gesztusra tette fel egész életét. Minden írása, küzdelme és kalandja csak háttere valahogyan ennek a gesztusnak, csak arra való volt talán, hogy még élesebb tisztasággal emelje ki azt az élet rendetlen sokféleségéből. Miért tette? Hogyan tehette? Éppen ő, akinél élesebben kevesen látták minden motívum ezeroldalúságát és ezeroldalra forgathatóságát; ő, aki oly tisztán látta, hogyan megy át minden dolog a másikba, az ellenkezőbe és milyen áthidalhatatlan szakadékok nyílnak meg - ha igazán odanézünk - az alig megkülönböztethető átmenetek közt. Miért tette? Talán: mert aki "becsületes" akar lenni (egyik legtöbbet használt szava ez), annak ki kell erőszakolnia az élettől az egyértelműséget; annak oly erősen kell megfogni ezt az örökké alakot cserélő Proteust, hogy ne mozdulhasson többet, hogy igaz igéket mondjon neki magáról. A gesztus talán - hogy a Kierkegaard dialektikájával fejezzem ki magamat - a paradoxon; az a pont, ahol összeérnek valóság és lehetőség. matéria és levegő, véges és határtalan, forma és élet. Vagy még pontosabban és még közelebb a Kierkegaard kifejezés technikájához: a gesztus az ugrás, amellyel a lélek az egyikből a másikba jut, amellyel a valóság mindig relatív tényeit elhagyva, a formák örök biztonságait eléri. A gesztus - egyszóval - az az egyetlen ugrás, amellyel az abszolutumok Iehetőkké válnak az életben; a gesztus az élet nagy paradoxona, mert csak az ő megmerevedett örökkévalóságában fér el és válik igazán valósággá annak minden tovatűnő pillanata.

És aki nemcsak játszik az élettel, annak kell a gesztus, hogy a játék mindenoldalra forgathatóságánál igazabb legyen az élete...

De van-e, lehet-e igazán gesztus az élettel szemben? Nem öncsalás - ha heroikusan szép öncsalás is - mindenkitől, azt hinni, hogy egy tettében, egy odafordulásában, vagy elfordulásában megvan a gesztus szoborrá szilárdult, kétségtelen erővel mindent magába záró volta?