Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY - REGÉNY -
Később átjött a báró, egy szomszéd paraszt, a ki egy Báró nevű kutyájáról kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele nádvágást s most alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet azon az éren, a hol a napokban kezdik meg az aratást.
A báró hallgatag fekete vén paraszt volt. Magánosan élt, mert a feleségét vagy húsz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel együtt. Az öreg Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak szőrmentiben, mert a báró nagyon kemény volt s igen goromba tudott lenni, ha megbántották. Különben is nem értett tréfát. A nevéhez már hozzászokott ugyan, de azt sem akárkitől fogadta el.
- No báró, hon van az unokád? - kérdezte tőle Turi.
A vén ember egyet mordult s megrántotta a vállát.
- Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet az, úgy élni mint a kutya.
- Dugd az orrod a magadéba! - mordult rá a vad paraszt, a ki nem válogatta a szót.
Az öreg Turi nagyot kacagott.
- Hej báró. Irigykedsz.
- No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe ülni, míg él.
A durva vágás, a mely mindnyájuknak a sebét véresre tépte fel, kínos csöndet idézett elő.
- Úgy füstöl ez a vizes kóró, - mondta az öreg Turiné.
- Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt, - szólt az ura, hogy kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze.
- Nem vagy álmos? - kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva hozzá. Dani felállott.
- Jó lesz ha indulunk.
- Ha sietős, bizony jó lesz, - mondta az apja.
Az öreg asszony a ki a patkán gubbaszkodott, megszólalt, csitítva.
- No, kártyázzatok egyet. Hova sietnétek. Mán az étel is meleg.
De Erzsi tűrhetetlennek érezte a levegőt s határozottan készült. Öltöztette a gyereket.
Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már...
Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta őket, hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak elmentek.
A hogy kiértek az utcára, Dani komoran döcögött előre. Elgondolta, hogy most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a hosszú éjszakát. Reggelre megfájul a feje a sok alvástól, holnap jön az új nap, új semmit tevés. Elkezdett az esze járni, hol frissíthetné meg magát egy kicsit. Emberek közé vágyott. Ásított egyet s eszébe jutott, egy órával ezelőtt, hogy gondolt a feleségével való kibékülésre. Már nem volt szájíze ehhez sem. Nem megy az úgy!
- Bemegyek a tanítóhoz egy kicsit, - mondta és újra ásított.
Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is úgy várt valamit, maga sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog közbe jönni. Valamit hogy el fog köztük minden múlni s ma már úgy lesz minden, a hogy volt. Úgy érezte, az ura az. ő kedvéért húzódott el most a szüleitől, folytatását várta... Mint valami hirtelen leszakadt eső, úgy fáztatta végig az ura szava. De mit tegyen. Nem szólt. Hátha a halált váltaná meg egy szava!
De mikor az ura csakugyan elvált tőlük s átment a másik oldalra, a tanító háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Úgy fájt a szíve mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt a két gyerekével.