Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY - REGÉNY -
A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a hófehér kosárkendőbe kötött batyut, a melyben egy szál kolbász s más húsféle volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, a ki ebben a percben rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt kibontani s száraz ruhába tenni a kis lucskost.
Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején s szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott gondolata, bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomorú volt és lehangolt; félt az otthontól, félt a nyomorúságtól, a mit ott látni fog, a szemrehányástól, félt önmagától, félt az egész élettől. Csak állt és várt, a míg a felesége jól bepakolja újra a kicsit, megszidogatja, a mért "ilyen nagy legény" léttére "nem tud szólani még most se a mocskos" s ölbe veszi nagy kendője alá, fél karra, a másik kezében meg egy nagy csupor tejet cipel, a mit kasornyában emel.
Behúzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis kocsisnak, hogy vigyázzon mindenre s tűnődő léptekkel ment az asszonya s a gyereke után, a kik előtte haladtak ki az utcára. Lesütötte a fejét, s erőseket lépett, mintha minden egyes lépésnél külön kellene előre lódítania magát.
Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a gazdasági terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor mire gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja csak fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt együtt emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem szerelmeskedik. Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy legjobban szerette volna felkötni magát.
Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis a gyerekei ébren tartották. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, a kit sokszor megszólított, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen, meg hogy nehéz-e a pakk, nem húzza a karját, ne cserélje meg neki? A gyerek csillogó barna szemével nevetően nézett fel az anyjára, hogy ez minden gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács Gyurit, a ki az utca közepén valakivel beszélt s erről eszébe jutott, hogy a nyár óta nem ment végig ezen az utcán, s egyszerre fölémelyedett benne az az egész halálkeserűség, a mi akkor eltöltötte.
Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha másképp?... és megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje arcán gyorsan felgyúlt indulatot, szemében kemény szikrázást, arca élén vörös folt kigyúlását látta. A férfi öntudatlanul előbbre lépett s elhagyta a feleségét valamivel; az asszony jobban oda nézett s látta, hogy Takács Gyuri egy lánnyal, a Kis Pál, a Güzü Kis Pál lányával beszél.
Asszonyi szívébe rögtön belenyilallt, a mit a férje érzéséből megsejtett. És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant haragtól. A nyár óta nem vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, a mi addig annyit undorította. És minden nagy keserűségük, lelki eltávolodásuk, növekvő idegenségük mellett is megnyugasztalva hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most csak az övé. Ha rossz is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha szinte örömmel és megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire valakije az urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, a ki olyan könnyen tudta eldobni az asszony szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, mélységes és erős érzéssel van oda fűzve. Hónapok teltek s nem változott az ura szíve állapota s Erzsi néha hálákat adott érte az Istennek.
Most aztán feltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett és iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már megint nem a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő körülötte, hogy már újra kilépett, mint a varázskörből s idegen istenek bolondja lesz.
Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély lihegését. Jól látta az elszánt gyűlöletet, a vad, féktelen megdühödést a másik férfi ellen. És biztos volt benne, hogy többé nem ő érte feni fogát Turi Dani Takács Gyurira, hanem másért. Azért a lányért, éppen azért, a ki most van közéjük vetve.
Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy szóval kiadta az utját a lánynak, a ki feléjük pillantott s aztán lányosan, könnyű, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer visszanézett Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a pillantását észrevette és olyan kemény, komor lett utána, mint egy kőbálvány. És Erzsi az urával érzett s csudálatosképpen úgy vette észre, hogy ő fel van háborodva, amért az a taknyos lány a két férfi közül nem az urának a bolondja.
Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani elnézett maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi pedig úgy intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s aztán úgy ment tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.
Ez mind a kettőt megértette. Úgy gondolta, hogy Dani a Bora miatt, Erzsi saját maga miatt nem köszön; nehezellik, a mit láttak! s mosolygott. Pedig csalódott, Erzsi Bora miatt indult föl ellene, magára nem is gondolt, hiszen az természetes, hogy ő neki nem tartozik semmivel, így jó, éppen így. Dani viszont a felesége miatt bőszült föl. Ismerte Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit, s fi követelte azt, hogy hűséges legyen az az ember, azzal a titkos, rendíthetetlen hűséggel, a mit évek óta szeretett és szinte tisztelt benne. Már eddig is bántotta valami, a lelke mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, a mit az ő feleségének kellett hogy fogadjon. És Dani Takács Gyurinak nem engedte mag, hogy éppenúgy megcsal hassa az ő feleséget. mint ő.