Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: A NAGYASSZONY

JÁSZ DEZSŐ: DOHNÁNYI ÚJ SUITEJE

A zongoraművészeknek és interpretátoroknak nehéz helyzetük van a közönséggel és a sajtóval szemben, ha mint zeneszerzők sikerre számítanak. A munkáik értékelésében mindig benne van az az okoskodó rossz előítélet, hogy ők virtuózok, magyarázók, tele vannak a nagy zeneszerzők gondolataival s nem képzelhető, hogy munkájuk eredeti és reminiszcenciák nélküli legyen. S minél elismertebb és tökéletesebb egy interpretátor a maga művészetében, annál nehezebb általános érdeklődést elérnie kompozícióival. Neki tehát tulajdonképpen a saját babérai rovására kell dolgoznia. Nem kerülheti el az összehasonítást, hogy a virtuóz tud-e olyan jól komponálni, mint előadni. Könnyen letárgyalhatjuk: kitűnően zongorázik. A kompozíciói? sokkal gyengébbek. Így tárgyalták le sokáig Lisztet, D'Albert-t.

A virtuózok között csakugyan ritka az igazi alkotó-művész. Gyerekkorukban mintegy elragadja őket a saját kézügyességük. Minden futamot. fogást játszva megtanulnak, a kották talánysorozatait könnyedén fejtik meg. És ennek a megfejtésnek az élvezete és a reprodukció könnyűsége fölötti állandó mámoros öröm, a virtuózi pálya fénye, dicsősége, a sok pénz reménye mintegy kijelölik sorsukat. A haladásuk gyors. A világ legnagyobb zeneszerzőinek társaságéban élnek, anélkül, hogy tudnák ezt. Nem érnek rá megismerni a zeneszerzőket, csak a darabjaikat tanulják be és eljátsszák úgy, ahogy a mestereiktől hallják. A muzsika lényegét nem érzik. Az elmélyedésre nincs idejök, mesterségük gyakorlatra munkára kényszeríti őket. Az ilyen munka pedig megölője a művészetnek. - A művészi megértést nem a gyakorlat fejleszti, hanem az idő. Ízlésüket nem szabályozza ki a meggyőződés. Amikor komponálnak, rendesen közismert trükkökkel üres műveket állítanak össze, amelyekben szemkápráztatóan mutatják be szédületes technikai tudásukat. Ez minden. Egy ilyen kompozíció mindig kitűnő. Fokmérője a virtuóz tulajdonképpeni értékének, mert rendesen gyönyörűen leleplezi őt. (Sauer.)

Ritkaság számba megy, ha az interpretátorok között olyan vérbeli alkotóművésszel találkozunk, mint Dohnányi. Helytelen dolog azonban őt - még a zongorázással elért nagy sikerei után is - virtuóznak nevezni. Ő elsősorban művész s neki a zongora csak eszköz arra, hogy olvasson és gondolkozzon a zene nyelvén. A komponálásban azonban neki is meg kellett birkózni a saját sikerével, amelyet a zongora mellett szerzett.

19. nagy zenekarra írott opusza, amelyet a Zeneakadémiai Zenekar a múlt héten mutatott be, érdekesen tükrözi a mai művészet eklektikus jellegét. Eleven, zseniális alkotás, tele szellemességgel és kedéllyel. A fantázia egyesül benne a humorral. A zenekar biztos kezelése, a színek rutinos keverése és a formák könnyed és mégis impozáns konstrukciói jellemzik e munkát. Holmi melankolikus elbágyadás és kacagó vad vígság őrülete váltakozik a zenekaron. Minden azonban a zeneszerző speciális egyéniségén átszűrve jut el hozzánk sajátos ritmusokba és harmóniákba öltöztetve. Faji vonásokat alig találunk benne. És e munkája után éppúgy nem lehet Dohnányit magyarnak nevezni, mint zongoradarabjai után sem. Ő nemzetközi ember, az elmélyedésre nem volt ideje, nyilván sokat kellett utaznia gyorsvonatokon. A gondolkodás módja, az észjárása nem magyar. Nem is annyira lírikus ő, hogy benne a gyerekkori emlékek mélyebb nyomokat hagytak volna, - mint Brahms vagy Bizet, vagy Wagner. De egyénisége és gondolkodása teljesen megtisztult, kiizzott a zene forrasztó-lámpáján.

A Suiteje tulajdonképpen csupa mesterkedés és kultúra, de hallgatva elragad és az őszinteség az erő impresszióját kelti. A zeneszerző minden gátlás és bírálat nélkül leírta amit gondolt. A virtuóz nem skrupulizál! És jól teszi. Nem fél a reminiszcenciáktól, nem töri a fejét indokolásokon. És ez adja meg Dohnányi Suitejének azt a sajátságos egyéni jelleget: - a reminiszcenciák, és a szabad kaleidoszkópszerű merész tematika. A kettő együtt mégis talpig művészt reprezentál.

Eredetiek a Suite hangulatai, a humora, a tüze... Forró erotika levegője lendül ki a zenekarból. Friss és konvencionális melódiák váltakoznak, de folytonosan új és izgató harmóniák megmentik, elragadják az utóbbiakat is. A fantáziánkat és az érdeklődésünket teljesen lefoglalja ez a muzsika. Fenékig fölkavarja az agyvelőnket és a végletekig fölizgatja idegeinket, de... ki is elégít. Ez a Suite "biztos hatású". Dohnányi személyesen dirigálta; hatalmas sikere volt vele.