Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: A NAGYASSZONY

FENYŐ MIKSA: A NAGYASSZONY
REGÉNYES SZINMŰ ÍRTA: SZOMORY DEZSŐ

2.

Úgy látszik mintha eredetileg a szerző második Józsefet akarta volna a darab központjába állítani. Az ő történetét szánhatta a dráma magvának. Egy rajongónak, egy értékes tehetségnek tövises útját, melyre kísérteties fénnyel borul elhunyt szerelme - pármai Izabella - emléke. De mindaz a szépség, aminek fogalma így egy fenséges fiatal leány kora elhunytával, Parma mélykék ibolyáival ("quelle volupté d'errer dans la ville de Corrčge en se laissant aller la musique triste des pensées tendres!") és a sohanemfelejtés mélykék vizeivel kapcsolódik: mindez a szépség erősebb, uralkodóbb lesz Szomory darabjában mint a megkonstruált dráma, melynek fejlődése úgyszólván lehetetlenné válik a szépségek súlyos virágterhe alatt. Így külön él a drámától, külön művészi munka: József szerelme Castelnau Florence iránt, külön művészdrámák játszódnak le halkan a darabban s Ferenc császár - Szomory drámájának legjobban meglátott és megcsinált alakja mintha külön szerelme volna a költőnek, kit különös gyöngédséggel formálnak ujjai.

Mégis... bizonyos távolságról nézve - csak amennyiről pointilista festményeket szoktunk nézni - ez a sok külön életű szín, hangulat, illat, muzsika egymásba olvad, háttérré halkul, melyből szépen, tolakodás nélkül válik ki "a nagyasszony" Mária Terézia alakja. Akit az író emberinek tudott látni, alakítani anélkül, hogy a történeti eszményképet illette volna, mely bennünk - a nem históriailag gondolkozókban él. Száz meg száz finom vonást hord egybe - néhol a közvetlen jellemzés olcsóbb fajtáját sem veti meg - jelentéktelen eseményeket olyan szög alatt állít be, hogy örök emberiességekre világítanak rá, történeti falfestmények hangulatát néhány finom ecsetvonással tudja szublimálni, a dialógus halkításával a lélek mélyén szunnyadó finomságokat - messzi országok ismeretlen növényzetét - érzékíteni.

Vannak a darabban részletek, melyeket különösen szeretek. Talán a legjobban a harmadik felvonás hetedik jelenetét. Amikor a császár egyedül lévén Auersperg hercegnővel, kedveseket mond neki, csókkal hajlik hozzája és Mária Terézia váratlanul megjelen. "Óh Franz, kérlek..." mondja fájdalmasan és a császár szelíd nézéssel felel: "ne korholj... ezek emlékek." És együtt ülnek hárman, halk szavakat váltanak egymással, tovatűnő fájdalmaktól megnemesített szavakat ("tíz kedves sor a históriában... ez elég nekem..." mondja a császár) és aztán egy pillanatig - ritka, szép pillanat - három ember megérti egymást.