Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám
Nincs egyebem pár könynél, pár mosolynál,
Pár nótánál, mely sírva nevet...
Bölcs, öreg Isten, de könnyelmű voltál,
Mint is teremthettél ily életet?!
Nálad könnyelműbb már csak én lehettem:
Köny, mosoly, nóták igézetén
Itt, e csupa irtó-fegyverü küzdelemben
Diadalt remélni mint merhettem én?!
Mi fegyverem van s vértem? Semmi, semmi!
Óh mint hihettem s hihetem egyre még,
Hogy minden bajt, keservet elviselni
Pár nóta, pár köny, pár mosoly is elég?!
Itt, hol vasöklü hatalmak is letörnek,
Úgy erősködni e szív mint merhetett,
Hogy szent frigyében szerelmes gyönyörnek
Sorsához fűzzön egy másik szívet?
S kiket, kitudja, mi sorsra büvölt fel
Gyönyörének öléből e szerelem,
Mint mer csak percig is nyugodt örömmel
Merengni rajtok ily szülői szem?
Mint is virúlhat így föl ennyi élet
Pár nótán, könyön, mosolyon?
Bölcs, öreg Isten, szent könnyelműséged
Oh mily csodatévő, áldott hatalom!