Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám
Életem szegény és apadó ere,
Melynek volt sodra vad sással nőtt tele,
Fájva vigyázlak.
Meddig lézeng még tévedt, sekély vized
S néhány arannyal vajjon meddig fizet
Engem az Élet?
Élni, birkózni, jaj, még meddig szabad,
Meddig pártolnak a bűvölő szavak
Elöntve ajkam?
Mert elmondani még sokat akarok,
Mert kellenek még az esős hajnalok
Zugva, zuhogva.
EI nem apadhatsz még, életem ere,
Tele a vérem, lelkem, torkom tele:
Áradni fogsz még.