Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
- REGÉNY - (Folytatás.)
V.

Délután Dani szokása szerint kint keresett munkát az udvaron, az ólban; a nyár óta csak enni s aludni ment be a házba. Erzsi azonban ki sem nézett a szobából, gyorsan rendbeszedte a konyhát, tett a tűzre s a vastűzhelyen a mely melegítette is a szobát, csendesen sustorogva főtt egy fazék kukorica, a melynek édes szaga betöltötte az egész szobát. A gyerekek a földön játszottak a csutkával, a kisebbiknek föl volt kötve az inge hátulról és maszatosan csúszkált a magacsinálta sárfoltokon keresztül.

Mind a ketten, Dani is, Erzsi is ugyanarról gondolkoztak, a maguk régi, szomorú, unalmas és egy percre is feledhetetlen dolgáról: mért nem teszi őket boldoggá családi életük.

Dani elfeledkezett Boráról, el minden más asszonyról, folyvást a feleségével foglalkozott.

- Én nem vagyok oka! - mondta félhangosan. - Az isten az oka!

Még egyszer össze akart szedni magában minden érzést, a mi az asszonyhoz húzza; hátha jóvá lehetne tenni mindent.

- Az igaz, - gondolta el, - egy asszony se örülne. ha az ura más asszonyokat is megfogdos...

Kissé elmosolyodott, az ő férfi érzése nem bírta ezt úgy venni, asszonyszívvel. Valahonnan az gyökerezett belé, hogy a férfinek szabad! Minden szabad! S ha az asszony olyan volna, a milyennek ő szeretné, vele nevetne úgy szemérmesen, félszájjal, félbosszúsággal, még meg is pofozná érte őt. az urát, mert ez meg az asszonynak szabad. De ilyen halálosan venni! Így elidegenülni! Ez nem szabad! Az asszony esze úgy járjon, hogy, mindig az ura kedvére forduljon. Azt tegye a szerelemben, a mit a parancsolója akar, kíván. Az asszony valami élő melegágya legyen a férje minden képességének, a melyben megpihen az ember s új erőre kap. Ha ilyen volna! Akkor mit nem tenne meg érette!

Hiszen tudja is ő, mit kíván, csak annyit érez, hogy az asszony nem olyan, a milyennek ő szeretné.

Ő az asszonyi természetet oly türelmes, lágy, béketermő valaminek szerette volna elképzelni, amely mindig olyan, amilyennek az ura kívánja el. Mikor legelőször hallotta tőle azt a szót, hogy "bizony nem szakítom meg magamat érted", nem akart hinni a fülének. Mikor először észrevette, hogy az asszony rá akarja kényszeríteni az akaratát ő reá, olyan hihetetlennek tűnt fel neki, a mire nem számított soha. Mikor tisztán belátta, hogy az asszony és ő két külön akaratú, önálló lény, a mely csak akkor tud békében megélni, ha kölcsönösen. szinte alkudozva egyezik meg valamiben, oly utálatosnak és kitűrhetetlennek érezte az egész világot, hogy szeretett volna szétrobbanni, világgá szaladni belőle.

Ez már nem neki való sors. Ő elég embernek tudta magát ahhoz, hogy gondot viseljen egy asszonyra s akár egy tucat gyerekre.

Egészen fel volt háborodva s kifordulva magából s eszeveszett módjára dühöngött eleinte s naponként újabb csalódásai gazdagodott, mikor látta, hogy az asszony épp olyan konokul őrzi a maga akaratát, a milyen dühödötten akarja ő rádiktálni a sajátját.

Különösen egy nagy s minden percüket megrontó sérelmes pont volt közöttük: az életük berendezése. Dani a napszámos szegénységből nőtt ki úrrá, Erzsi a szűkös uraság garasmegtartó tudományát hozta magával. Daniéknál sohasem kellett takarékoskodni, úgy sem volt miben s azok az apró spórolások, amiket megtehettek volna, úgy sem nőhettek volna vagyonná. Erzsiéknél a foghoz vert krajcárok mentették meg egyik nemzedékről a másikra a kis vagyont, a melyet a falusi élet szűkös viszonyai között gyarapítani nem lehetett. S mikor Dani oly hihetetlenül ügyes pénzkováccsá lett, a kinek az ölébe csak úgy dűltek az ezrek, mind a ketten kifordultak magukból, a férfi még türelmetlenebbül követelte a "jól élést", a házat, az asszonyt, az életet az urak módja szerint akarta látni s idegessé tette a spórolásnak még a neve is, bár hiszen másoknak ő sem adott s nem engedett át ingyen egy fillért sem, - tízszeres haszon nélkül. Erzsi viszont érezte, hogy tovább már nincs rendjén az ő régi krajcároskodó életmódja és ha az ura olyan lett volna hozzá, a milyennek lennie kellett volna, meg is tette vón az átmenetet. De igy a helyett, hogy új életfelfogásra rendezkedett volna be, nem tudta, mi lesz tovább. Elvesztette a lába alól a talajt. Folyvást azzal izgatta magát, hogy éppen úgy utálja az ura pénzét, mint az életet s várta, várta, mikor vész el ebül az ebül gyűlt vagyon. S Dani lassanként azt vette észre, hogy a nagy gazdalány, a ki éppen azzal vonzotta őt, hogy magasabb rangba s társadalmi életmódba tartozott mint ő, most makacs, szívós, következetes munkával olyan életre akarja őt szorítani, a mi csak az apjának, a Tövigszáraznak volna emberi élet.

Nem, ez így nem emberi élet. Mind a ketten tudták. S egész délután mindketten az estét várták; Dani is, Erzsi is az öreg Turiék otthonában, a híres jó családi életben akartak számot vetni magukkal, milyennek kellene hát lenni annak a boldog családnak, amely le tudja kötni a házhoz azt a férfilelket.

És Dani, önkéntelenül visszariadva attól az őrült lépéstől, amit ma tett, Borától és a nagy veszedelmektől, amiknek a kóválygását érezte agyában. még egyszer meg akarta próbálni az élete rendbeszedését.

De ha nem lehet! ha így akar ez folyni a világ végéig! akkor roggyon össze még ma!

Véres és rettenetes indulatok forrását érezte magában. a keze ökölbe. ütésre szorult s ott reszketett benne a titok Ha az kitör, szétrúgja, kímélet nélkül, irgalmatlan gázolja szerteszét azt az életet az embereivel együtt, mint a hangyabolyt.

(Folytatása következik.)