Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 1. szám
Nyúlánk szőke fiú: idegesen lóbálja hegedűjét. Mögötte a külön-külön ellenséges indulatú instrumentumok egész erdeje, a dobogó alatt közvetlenül és azontúl véges-végig a termen megszámlálhatatlanul sok emberfej mozog. Mind őt nézi. Rácsapódó fáradt tekintetek alján nappali verekedések, gondok iszapja vonaglik. Aztán nevek (Burmester, Vecsey, Sarasate...) sok koncert és egyebek. Csupa ellenfél.
Most tessék a zenekart legyűrni és egy szál hegedűjével vonszolni, az emberek fejéből kisöpörni mindent, hogy ne maradjon ott más egyéb, csupán egy ember hegedűjéből kiáradó hangok, a velük, utánuk nyomuló élmények. Vajon győzi-e erővel, tudással, mérséklettel?
I. Allegro deciso. Néhány ütem. Szigeti megriadt erős lendülettel belekezd a gyorsiramú tétel megjátszásába. Az első pillanatok bizonytalanságain túl van és fiatal, acélos fürgeséggel száguld tova. Megnyergeli a zenekart és ösztökéli, fékezi, megállítja. Árkon, bokron keresztül hajszolja. Most kell néki megmutatni, hányféle furfangos zug, kanyarulat. rejtett szakadék, zsombékos, bizonytalan talaj ólálkodik az ártatlannak látszó kottafejek sövénye mögött. Mennyi feladat és mind megoldásra vár.
Szigeti közvetlen megértető bölcsességgel magyarázza szép hegedűszóban: ezt így, amazt meg amúgy kell csinálni, másképpen nem lehet. Elhisszük néki, művészi nagy szenzációk súlyát érezzük és ezredmagunkkal őszinte szapora tapsra váltjuk meggyőződésünket.
Harty Hamilton. a hegedűverseny komponálója igazán hálás lehet fiatal barátjának, Jóska Szigetinek.
II. Molto lento. Előbb megmutatta, hogy mennyit tud, most azt kell megmondania, hogy kicsoda. Előbb a technika bogait kellett széjjeloldania, most érzéseinek súlyáról és arról, amit átélt, megértett, kell számot adni.
Színes, meleg tónusok ömlenek hegedűjéből. Virtuózkodástól ment, átszűrt művészete maga a klasszikusan nemes egyszerűség, kiválasztott mesterek magaslata.
Mélységek fölött visz el útja. Zökkenés nélkül, a bizonyosság erejével járja végig és mire végére ér, látjuk, tudjuk, hogy a szőke fiú komoly, érett férfiúvá emelkedett.
III. FinaIe. Hirtelenül nekibuzduló, dévaj utcai nóta. Rumszagú, füstös csapszékekben rugdalódzó négerek, rikoltozó matrózok énekelnek ilyesmit. A húrok pengése mögött hamiskásan hunyorgató nevetés.
Együtt kószálunk vele a ködgyűrűs gázlámpák mentén, szikár katonákba ütközünk, furcsa figurák, tenyeres-talpas suhancok rohannak el mellettünk, végigcsatangoljuk a ködöt, éjszakát és sok viszontagság után megtépázva, ismét felbukkan a nóta. Kiemelkedik az orkesterből, frissen, könnyelmű mosolygással. Fürgén pattognak a húrok, víg muzsika perdül, csattog az ujjak nyomán néhány futam és - vége.
Derekasan, emberséggel végezte el ezt a munkát jó Szigeti József.