Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 24. szám · / · Babits Mihály: Karácsonyi Madonna
Halk zene, finom fény.
Mária, aranyvirág, megindul az óriás hajóban. Ki tudja honnan jött, s hová megy? Ki meri kérdeni? Amint közelebb jön, a középre árad a fény. Nem éles fény, csak gyönge és édes, s az Ő isteni alakjából árad. A sarkok, a szögletek homályban maradnak. halk, távoli zene hallatszik, gyermekhangok, s a homályból apró angyalfejek ütik ki magukat, alig észrevehetően, szárnyas gyermekfejek.
Artúr szíve dobog s a nagy csillár hintáz.
Az angyalok királynéja jön, jön. Nem a lábával lép, csak leng, tova, leng a holdsarlón. Ez egy fényes fénysarló, fényből a lába alatt. Halkan leng az isteni alak. Magas és karcsú és szép, olyan, mint egy elefántcsont torony. Halkan, halkan suhan. A ruhája sötét és mégis fénylő és hosszú és lengő, eloszló. Sötét haja lágyan elomlik. Enyhe dicsfény köríti fehér homlokát.
A holdsugár keresztül-kasul szövi a belső teret, de ki látja?
Az izmos pillérek árnyai eltűnnek.
Mária, tenger csillaga, libeg a lapuló sötétség tengerén. Halkan libeg a pillérerdőben, a színes, íves ablakok között. Felhőbe borul fent az óriási bolt. A padsorok titkos angyalkákkal telnek. A magas kóruson, az orgona sípjai között, angyalfejek röpködve játszanak bujósdit. Az orgona fehér billentyűin szent Cecília átlátszó ujjai suhannak.
Dalol az angyalnép.
Mária, mennyországnak kapuja, méltóságosan száll. Nagy fényes keszkenő simán fedi Asszonyunk vállait. Áldó szemei ragyogó ablakok, melyeken a mennyországba látni. Hét tőr döfi szívét. Mária, Magyarország védőasszonya, szeretettel mosolyog.
Ah! a szószék galambja szárnyait rezzenti, halkan csobban a keresztmedence, megelevenedik a szegények bibliája, a kőszentek hódolni jönnek Máriának.
Mária, Istennek anyja, karján tartja fiát. Fiát viszi, és fiára néz a fájdalmas anya. Szívében hét tőr. De az isteni gyermek fényes arca mosolyog. Mária halkan, halkan előbbre száll.