Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 23. szám
Élet, most már csak olyankor lássam kérges kezedet,
Ha mosolygó, ifjú anyákat, telt keblű boldogokat,
Ha pufók, éhes csecsemőket szelíden-szeretőn cirógat
S ha mikor nekiek rózsáid öleikbe, hajokba szeded...
Mi vár rám ég? Jövőm pár habkönnyű-szövésű, ritka,
Pótháló-lenge fátyla, fátyol-betakarta titka.
Jövőm pár könnyű fátyla, mit könnytelenül lefejtsek,
S múltam pár kis ügye-gondja, mit nagy-ügyesen felejtsek.
S ha van, mi még belőlem az igaz könnyet kicsalja,
Oly kék-zöld-sárga foltos vón meg vétlen s védtelenűl
Könyöke csöpp csecsemőnek, ki izegve ölében ül,
S parázségette kagyló sziszegő fájdalma nyomán
Most ott remeg bimbóján a kisajtolt, drága tejcsepp...
Ó hókebelnek fátyla, mit szent kézzel lefejtsek,
Ó homlokomra beh illő boldogság-koronám,
S ragyogó koronám csodagyöngye: ó drága, isteni tejcsepp!