Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 22. szám
Még él, bár munkássorból kidőlt, egyik nagy mesterünk, a pécsi szt. László kápolna festője, Székely Bertalan. A másik, Lotz Károly, évtizedek nagyjai mellé, ami tekintélyromboló korszakunk kit fog megnevezni legkivállóbbjának?
Ha végiggondolunk mindenen, ha megjelenítjük képzeletünkben mindazt, ami tíz év óta nálunk készült és nagystílű festészetnek nevezhető, úgy kimagaslik belőle Körösfői művészete. Már a parlament bemutatásánál feltűntek freskói. Feltűntek nagyszabású, pompás dekoratív hatásukkal És ezeket a hatásokat Körösfői minden további művén még fokozni tudta. A zenepalota freskóiban, a temetőbe és a velencei művészházra készített mozaikjaival pedig nemcsak betetőzte művészetét, hanem olyant alkotott, melytől joggal várhatjuk, hogy későbbi nemzedékeknek is ujjmutatással szolgáljon. Mert Körösfői kezdései visszanyúlnak, sőt benne gyökereznek az elmúlt évtizedek problémáiban és mint ilyenek, összefüggésbe hozhatók Lotz-szal, Székellyel. De újabb művei már el-elszakadoznak a jelentől is, attól, amit még a ma művészetének nevezünk. Ezek már festészetünk jövőjébe mutatnak.
A Nemzeti Szalonban most látható kiállítás feltárja némileg ezt a fejlődését és e fejlődést irányító erősebb lelki élményekbe is némi sejtető betekintést enged. De nyomon követni e fejlődés menetét ott, sajnos, nem lehet. Kevés az anyag és nagyok a hézagok. Majdnem húsz év munkássága van itt szemelvényekben bemutatva. Egyik korai éveiből való, zöld ruhás arcképe, például párizsi tanulmányokat sejtet. Egy másik kis képecske arról az alapokat megrázó hatásról beszél, amit az olasz reneszánsz tanulmányozása tehetett rá. Legérettebb koráig is érezzük egy-egy képén e hatás továbbrezgését, csakhogy akkor már bele elegyednek az ő magyar néptanulmányai. A kora reneszánsz mestereinek hatásán kívül tehát népművészeti tanulmányai adják meg mai művészetének zamatát. És nagy hiánya e gyűjteménynek, hogy Erdélyben töltött nyarainak alig van nyoma benne; csak a földszinti szobában van néhány torockói vízfestmény tanulmánya. De hol a nagyszerű rajzoknak és a festményeknek az a halmaza, amit Kalotaszeg szép asszonyairól, viseletéről, házairól és bútorairól évenként hazahozott onnan? És miért nem láthatjuk ez időből való főmunkáját, a st.-louis-i világkiállításra festett dekoratív panneau-ját, melyet most a néprajzi múzeum őriz. Gyönyörű, telt színeivel ez jó bizonysága lett volna annak, mily mesterileg bánik ő a színnel és mily gyönyörűsége telik neki is, csak úgy, mint a népnek, amelytől tanulta, a tiszta töretlen színek tűzében. Kihagyni ezt a művét azért sem lett volna szabad, mert további nagyszabású alkotásai, freskók és mozaikművek, már falaikról le nem vehetők, kiállításba nem egyesíthetők. Az utolsó esztendők, amelyek nagy feladataikkal meghozták képességeinek beteljesedését, így csak rajzolt, vagy színezett kartonokkal és színvázlatokkal vannak képviselve. S ezek inkább kidomborítják a rajz nagymesterét. Viszont ez öncélú rajzokban és illusztrációkban jobban megmutatkozhat. S azért az ő egyedülállónak elismert kiválósága még nyilvánvalóbbá lett volna, ha ilynemű munkáiból többet ad. Ha kiállítja azokat a vázlatokat, miket festményeihez tanulmányképpen vagy csupán tevékenységre vágyó hajlamainak ösztönzésére, játékos kedvtelésből készített. Nagy kincseket rejt még a Körösfői műtermében felhalmozódott temérdek rajz és vázlat azok számára, kik művészetét teljesen meg nem ismerhették. "Anasztázia" és a Zách Klárához készült tanulmányok adnak ízelítőt ezekből.
Érdekes tanulságokra nyújt alkalmat e néhány karton, ha összehasonlítjuk az utolsókat a 10-12 év előtt készült parlamenti freskóéival. Ezen az alakok mozgását a mozdulat kifejező volta határozza meg. Tehát: ha egy alak fut, fusson minél erőteljesebben; ha egy másik lándzsát vet, karja minél nagyobbat lendüljön. A mozgást, a rá nézve legjellemzőbb, célját leghatározottabban kifejező mozzanatában ábrázolja.
És sikerült neki ez ágáló alakok vonalait egyesítenie és a képet nagyvonalúvá összefoglalnia. De az összefoglalás utólagos, a kiindulás az életben megfigyelt mozdulat. Már a kiindulás is egészen más az újabb freskókon. Az adott, a betöltendő falterület alakja és méretei, megszabják a foltok főelosztását. És az osztások nagy vonalaiba az emberi alakok eleinte, mintha csupán építészeti tagolások volnának, úgy illeszkednek bele. Minden alak mozgási lehetősége az egész által meghatározott, vonalai az egész kompozícióból bontakoznak és fejlődésükben egymás közt, meg az egésszel is, állandó összhangban maradnak. A szerkezetnek, a térproblémának ilyen hangsúlyozottsága mellett az egyes alakok rajza másodrendű szereplője az összhatásnak. És hogy mégis mily gazdagsággal és mennyi élettel fejleszthető - a kötöttség dacára - annak legtökéletesebb példája a zenepalota nagy freskója. A kedélyvilág legmélyéből, mint morajló dübörgések a földből, emberi szenvedélyek és szenvedések érzései szállnak fel és fejeződnek ki megható közvetlenséggel a taglejtésekben. Mekkora átéreztetése minden emberinek és mekkora átérzése! Milyen felemelkedett egyént sejtet ez a nagy érzések talaján épített, lényeglátással megkoncipiált, megrázó hatású alkotás!
Könnyű elképzelni, mi vitte Körösfői fejlődését ilyen lendületes ívben, ha tudjuk, hogy életbölcs tudósnak, jeles zoológusnak fia, aki korán került kiváló emberek társaságába. Ő már ifjúkorában juthatott el az élet és a művészet lényegének megértéséhez. Készen kaphatta azt, amit mások, a kedvezőtlen környezetben és rossz életkörülmények közt nevelkedettek, törődötten, elfáradva, csak hosszú-hosszú bizonytalan tapogatódzás után és még vég nélkülibb vergődések árán érnek el.
Mikor lekerült Olaszországba, nemcsak gyönyörködni tudott el-elszoruló szívvel, hanem felkészült az antik és reneszánsz voltaképpeni tanulságainak helyes megértésére. Megértette azt, ami örök a művészetben és későbbi folytonos dekoratív tevékenysége csak megerősíthette benne. Szőnyeg, gobelin és bútortervezés szükségszerűen rajt tartotta figyelmét a lényegesen: a szerkezeten, a képzőművészeti hatás legfőbb kritériumán, a térmegoldáson.
Biztos talajú, dús növekedésű Körösfői művészete. Egy harmonikus életnek természetes kivirágozása.
amióta Nagy Sándor Veszprémből átköltözött Gödöllőre, megszoktuk, hogy nevét Körösfőié mellett lássuk. A két bajtárs, az egymással sokszorosan összefonódott életű két barát egyénisége mégis meglehetősen szerteágazó. S meglepően tárul elénk művészetük különböző volta, hogyha széttekintünk a további termekben is, amelyek Nagy Sándor műveit tartalmazzák.
Körösfőinek kifelé irányított nagystílűsége ellenében itt befelé tekintő lírai hajlandóságot találunk. Ilyennek mutatja Nagy Sándort különösen kiállított munkáinak korábbi része. Saját magával, élményeivel elfogat embernek, aki mindent magában keres, mindent önmagából akar kifejleszteni. Nem is akadunk kívülről jövő befolyásnak semmi nyomára. Valami eltökélt konoksággal nyomoz, boncol ő magában, igyekszik rátalálni legsajátosabb érzésére, annak minden árnyalatára és még nagyobb erőkifejtéssel keresi legalkalmasabb kifejező eszközét. Folytonos tusakodás az ő művészete a kifejezés módjaiért, az előadás technikájáért. Végig próbál minden lehetségest, de semmiben nincs megállapodása. Pedig némelykor pompásabbnál pompásabbak az eredményei. Például a tollrajzaiban. De tolla majd vékonyan, majd vastagon fog. Vonalai néha választékos, sőt olykor kínos fegyelemmel futnak párhuzamosan. Sokszor a formát hangsúlyozni szereti és minden tollhúzása szinte külön látszik kérkedni a forma értelmes jellemzésével. Mégis van rajza, melyen a vonal szeszélyes önkénnyel cserbenhagyja a formát. És ezért találunk itt olyant is, mely puszta technikai próbánál egyébnek nem hat, ha külön tekintjük. Ám együttvéve mind, érdekfeszítő bizonyságai éppen ezek is annak, hogy a technikai készség nem célja és hogy ha meg is becsüli azt, az ő egyre erjedő, egyre újrakezdő kedve kielégülést nem talál benne.
Egyfelől a szertelenségig csapongó fantázia, másfelől az aprólékosságig terjedő beható megfigyelő kedv határolja Nagy Sándor képességeit. E határokon belül nagy a gazdagság, amelyet nem merít ki azzal, hogy a rajzolás és a festés minden módját kipuhatolja; nem azzal, hogy a különböző anyagok megdolgozása iránt érdeklődik. Hogy szőnyeget, gobelint, üvegfestményt tervez. Hogy rajzol női kézimunkát, égetett, domborított, festett bőrmunkákat, bútort, bútorvasalást és egyebet. Az ő figyelme kiterjeszkedik a természeti és a gondolati világ minden jelenségére és minderről számot adni, mindezt leszűrni szeretné művészetében. Az egész mindenséget úgy, ahogy egy érző, egy gondolkodó emberben visszatükröződik. Áhítatos önfeledtséggel merül el egy-egy virág ábrázolásában és látszik, hogy becsben nem kisebb az előtte, mint egy fa, egy táj, egy állat vagy az ember. Az ember, ennek helyzete a természetben, a család, a gyermek élete, a nemek és az emberek egymás közötti szociális viszonya, mindez, szemmel láthatóan a saját életkörülményeivel kapcsolatban érdekli.
Ennyi jele az életintenzivitásnak ami az ő művészetéből kiárad, érdeklődésünket önkénytelenül visszavezeti az egyénre, melyből kiindul. És valóban nem is ismerkedhetünk meg művészetével anélkül, hogy művein keresztül az ő személyét is bele ne vonjuk megfigyeléseinkbe.
Bonyolult összetételű embernek mutatkozik nagy Sándor műveiben, bármi átlátszó világosságra törekszik is. Talán a tökéletesedésre vágyó reneszánsz-kori humanista elegyedik benne a mai idők társadalmi és erkölcsi újításokra törő emberével. Talán a nagy homályba vesző szimbólumok megsejtője, a kis valóságok éberszemű meglátójával. Vagy csupán finomultsággal megszívódott lelke küszköd impulzusaival, - földjének és fajának gyökérhajtásaival.
Ezek a föltételezett egyéni tulajdonságok és még inkább munkái, melyekből levezethetők, Nagy Sándort képzőművészetünk egyik sajátságosan érdekes jelenségévé teszik. De magukban hordják súlyos következményüket is: kiegyensúlyozatlanságukat. Sok ez és túlontúl súlyos. Szétfeszítenek ezek rajzot, szint, kompozíciót. Kevesebbel jobb és könnyebb eredményekhez jutna. Ezt ő maga be is bizonyította. Sikerült legújabb keletű munkáiban lírájának áradását eltorlaszolnia és a tisztán képzőművészeti ösztönzéseit tömörítenie. Pompás eredményű munkásságba fogott ezzel, egy maga kitalálta érdekes technika segítségével. Sötét papiroson, színes krétával, apró élénk foltocskákból egységes, összhangzó hatású képeket rótt össze. Képszerűbb hatásukat mint valaha. És van köztük olyan, amelynek sötét papirosán is sikerült fényhatásokat, napsütést elővarázsolnia. Valamennyi azonban egy-egy darab elképzelt, vagy meglátott élet, minden nyomasztó, a festészet határain túl ható vonatkozás nélkül.
Ezekkel Nagy Sándor a száguldó gondolatok és érzések határtalan mezőiről belépett a kizárólagos tér- és színproblémák elhatárolt területére, melyben kiváló festőkvalitásait koncentráltabban érvényesítheti.
Méltó élettársa kiváló férjének Nagy Sándorné. Kiállított rajzai úgy húzódnak meg amazéi oldalán, mint tán ő maga, ha hozzásimul; nemes, tartózkodó odaadással. Öröm nézni e két művész harmonikus egyűvé tartozását.
A gyermekét álomba ringató boldog anya halk, derült dallamai csendülnek meg e rajzokban. Életderű, gyermekgügyögés, bábuvilág. Mintha mindegyik rajzocska egy-egy újabb strófája volna a halk, de mélyen rezgő danának a gyermekörömökről. Mintha a gyermekszoba pici ablakán kitekintenénk a verőfényes illatozó tavaszi életbe.
*
Szerepel ezen a kiállításon Körösfőin és Nagy Sándorékon kívül még egy sor művész, többnyire melléjük telepedett barátaik, kikkel közös életelvek vagy közös művészi törekvések kötik össze őket, vagy pedig tanítványaik és segítő társaik a szőnyegszövő telepen. Köztük van kettő, Zichy István gróf és Raab Ervin, akiknek kiállított festményei az ő művészetükkel nem nagy rokonságot tartanak. Képeikben erős az impressziós elem, amiért kiesnek kissé a környezetből. Zichy munkái talán egységesebb összhatásúak, Raabéi talán merészebbek, mindkettőéi azonban egyképpen nagytehetségűek.
Már Undi Karla munkáiban felismerhetjük a gödöllőiek neveltjét. Azt is, hogy évekig foglalkozott csupán szőnyegtervezéssel. Az ő szőnyegei a kiállítás legjobbjai, de legalább is a leghatározottabb textil-érzékre valók. Van köztük néhány, mely a legszebb perzsákkal vetekszik! Néhány pompás akvarelljében is érezni a veleszületett ornamentális képességét.
Vele együtt Sidló Ferenc, a szobrász is most mutatkozik először a nagyközönség előtt. Kész véleményt néhány gipsz szobra alapján nem alkothatunk róla, de lányfeje kétségtelen bizonyítéka a tehetségnek. Van néhány rajza is, ezek azt a látszatot keltik, mintha Nagy Sándortól tanult volna. Szobraiban persze ennek nyoma nincs. Rajta kívül még Juhász Árpád szerepel, ceruzával és tollal rajzolt tájképekkel.
A gobelinek javát Belmont Leo szőtte, egy svéd származású művész, aki eljött barátai mellé, hogy közöttük éljen és hogy segítse őket szőnyegszövő terveikben. Neki köszönheti Körösfői régebbi nagysikerű gobelinjeinek, a "Család" és "A jó kormányos"-nak kivitelét. A mostani kiállítás a "Cassandrá"-jában talán még ezeket is fölülmúlta. Bámulatra méltó önmegtagadással tölti esztendőit barátai szolgálatában és áhítatos elmerüléssel segít megvalósítani terveiket. Mint a középkor nagy névtelenjei. Nem szereplést, nem nevének dicsőítését akarja; önmagát alárendeli, csak a létesülő művet tekinti.
A egyéni értéknek, a művészi meggyőződésnek mekkora erőit kell, hogy kisugározzák ezek az emberek, ha ilyen barátokat és híveket tudnak a maguk körébe vonzani és lekötni.