Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 21. szám · / · Figyelő

Jász Dezső: Az Országos Szimfoniai Zenekar hangversenye

Az országos Szimfóniai Zenekar a múlt hét elején tartotta ez idei első hangversenyét. Az első zenekari estély volt és jól összeválogatott érdekes műsorával úgy tűnt fel a hangversenysaison kezdetén, mint valami hatásos, finoman kieszelt szonáta-expozíció.

Debussy Petite suiteje és Radó Aladár Petőfije voltak az estély újdonságai. A "Petite suite" fiatalkori munkája a "secessiós" franciának. A művész érzésvilágát, sajátságos alkotóművészetét azzal a félreismerhetetlen biztonsággal mutatja be ez a kis szimfónia, amely a zseni oroszlánkörmeire vall. De Debussynél nem szabad körmökről beszélni. A kis suite még nem azt a fanatikus forradalmárt reprezentálja, mint "A tenger", vagy "Pelleas Melisande". A zenei próza még itt nem annyira szabad, még bátortalanul proporcionális. De nem mindenütt. Érezzük a jövendő reformátort, aki azonban nem zajjal, lármával és izzadtságos kieszelésekkel fog dolgozni, mint Strauss Richárd, hanem a pianissimók lágy forgatagában főzi ki mágikus, érzéki, finom harmóniáit. Az érzések és hangulatok zenei analízisében ő nem ismer törvényeket és akadályokat. A szintézis pedig - az amit hallunk - igazolja őt. A lélek mikrofonját ő szentnek tartja, amelyet érzékenységében és a külső jelenségekre való rezonálásában meggátolni, sablonokba kényszeríteni a legnagyobb bűn. Neki nincs más érdekes a világon, mint a saját fantáziája. Neki az érzéseivel és hangulataival együtt lenni a legkedvesebb társaság. Ő a magány embere.

A langyos nyári éjek holdfényes hangulatát idézi föl a suite első tétele. A tavon kis csónakban ülünk s lassan evezve, észrevétlenül haladunk előre. A víz fodrok kékek s az esti csöndben a partokról lágy melódia lopózik hozzánk a hullámok fölött. A hangulat nem szentimentális. Olyan, mintha a dolgok reálisan látszanának, de valami beteges, finom romantika fátyolán keresztül. A táj képnek látszik, vagy álomnak, de víz szagának, a szellő mozgásának külön karaktere van. Az egészet Debussy színeivel vászonra lehetne festeni, vagy átírni egy szonettbe. Annyira festői, illetőleg irodalmi az egész, annyira premier. Nem muzsika ez. Művészet. - A menüettnek csodálatosan finom és édes szövése elbájoló. Szinte légiesen könnyed. A dallamok majdnem súlytalanok. Látszólag olyan, mintha egy témából készült volna az egész. Kerek. - A Balettben hisztériás tobzódás parazsa forr. Egy táncterem forgataga villan elő, ahogyan egy pezsgőtől gyengén berúgott férfi látja, hallja és szagolja.

Radó Aladár - akit szimfonikus munkáiból már ismerünk - Petőfi című zenekari költeményében Petőfi életrajzát és portréját adja. A vállalkozás rokonszenves. Radó programmuzsikát akart írni és eleget akart tenni a zenei formásságnak. Az eredmény az, hogy a formája kissé erőltetett, széteső, mert a programja gyakran gátolja a szabad konstruálásban és a tematizálás mintegy leköti. Egészében egy szép tehetségű ember munkájának tűnik fel, aki előtt azonban még a művészi ökonómia (ami tulajdonképpen megalkuvás) valószínűen gyűlöletes és erkölcstelen valami.

Kun Lászlónak hálával tartozunk, hogy Debussy sziluettjével megismertetett bennünket és szóhoz juttatta Radót. Elő kell adni, amit a fiatalok írnak. Abból tanul a zeneszerző. És nekünk magyaroknak megéri a pénzt, ha a zeneszerzőink kitanulják a mesterségüket.