Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 21. szám · / · Móricz Zsigmond: Sárarany
- Hát mivel szolgálhatok Túri uram? - kérdezte az ügyvéd, hamarosan bevezetve a parasztot az irodába. Nem szerette, ha ezek a bizalmaskodó emberek magukhoz húzzák le az urat. Egyáltalán nem szerette a parasztot, csak baj van velük, az értelmetlenségük, kicsinyességük, ravaszságuk miatt. De kénytelen volt velük tárgyalni s valójában hasznos is.
- Tekintetes uram, - mondta Dani egyszerűen, jóvá akarván tenni, amit az úri tisztesség ellen vétett, - én nagyon becsülöm az ügyvéd urat. Azt hiszem, meg fogjuk mink egymást érteni. Én együgyű paraszt ember vagyok, de olyan dologba akarok vágni, ahova kevés a tudományom. Hanem ha összefogunk ügyvéd úrral, mind a ketten megkereshetjük a magunkét.
Az ügyvéd az asztala mögött ült s mutatós komolysággal figyelt.
- Tessék rágyújtani.
Dani kivett egy szivart, megropogtatta és zsebre tette.
- Majd otthon gyújtok rá. Most nem zavarom magam. Beszélni akarok.
- Tessék.
- Meghalt Lichtstein úr. A fiatal.
- Mit beszél? - pattant fel az ügyvéd.
- Ma délután hazafelé jött a mezőről, a lova megbokrosodott, levetette. A kapufához vágta, rögtön meghalt.
Az ügyvéd leplezetlen izgatottsággal ugrott fel s nagy léptekkel kezdett el járkálni a szobában. Le s fel. Az arca elszomorodott s úgy jött-ment, sokáig ügyet sem vetett Danira.
Ez nem bánta. Nyugodtan várt.
Egyszer csak meggondolta magát. Odanyúlt az asztalon a szivar dobozhoz s kivett egy szivart. Megropogtatta, a végét leharapta, a csutkát kiköpte s a foga közé vette a szivart. Elővette a gyufa tartót s aprólékos gonddal rágyújtott. Két-három apró füstgomolyt fujt ki, s egyetlen gondja a szivarja volt. Mikor rendbe jött vele, a szájába szorította s hátrább ült. Jól tudta, hogy nem illik neki a szokatlan szerszám, de egy jó haszna mégis volt belőle. Az, hogy most már uras önérzettel, rátartibban nézte az ügyvédet, aki nagy izgalommal járkált.
- Hát mit akar Túri uram? - fordult hozzá végre az ügyvéd, mikor valamennyire lecsillapult az izgatottsága s nagyjából átgondolta a helyzetet.
- Én? - szólt Dani s hallgatott.
- Na. Csak ki vele. Na.
- Hát... csak ezt akartam megmondani!... - és újra bevette a szivart a szájába.
Az ügyvéd bosszúsan sarkon fordult és tovább sétált. Ez dühíti agyon a parasztokkal. Ez a kutya modor. Ez a ravasz, piszkos alattomosság. Már sejti, mit akar a paraszt. Valamit át akar venni a bérlő szerződéseiből. Magától el is mondta volna, de most, hogy ő kérdi, hallgat. Egy káromkodást morzsolt el gondolatban a foga közt. Nem mondta hangosan, mert tudta, hogy Dani a jómódú parasztok közé tartozik s hallott róla, hogy élelmes, szerencsés ember; azt meg maga tapasztalta, hogy a falujában ő a kolompos. Szóval lehet valamit kezdeni vele. Tán sokat is!...
- Hát ügyvéd úr! - szólalt meg végre Dani s két ujja közé vette a szivart.
- Tessék, - szólt akaratlan üzleti szolgálatkészséggel az ügyvéd.
- Hogy áll ez a... izé.
- Mizé?
- Ez a... - eregette a szót meggondolva Dani, - ez a szerződés.
- Melyik.
- Hát a Pallagról való.
Az ügyvéd szeme fölcsillant. Már értette, mit akar a paraszt. Azt a kétszáz holdas legelőt, amelynek készen van az alkuja s a napokban kellett volna aláírni a szerződést.
- Az rendben van, - felelt rá.
- Akkor jó... Nem nagy história amit akarok. Annyi az egész, hogy ha már szegény fiatal úr, - be kár érte, - ha már meghalt, én beállnék helyette...
Fölvetette a fejét s nagyot nézett az ügyvédre, mintha valami merészet mondott volna.
- Ha elfogadja a gróf - szólt az ügyvéd.
- Az legkisebb! - mondta Dani. - Hónap bemegyek a grófnéhoz, nálunk van most. Majd megmondom neki.
Az ügyvéd mereven nézett az emberre.
Aztán újra járkálni kezdett.
Jó idő múlva megállt az újra nyugodtan szivarozó ember előtt.
- Nézze Túri Dániel uram. Mondok én magának valamit...
Dani hallgatott, ki se vette a szivart a szájából. A mögül, mint valami fegyver mögül lesett ki óvakodva az ügyvédre.
- Hát nézze, azt mondom én magának, vegye át az egész bérletet...
Daninak a szeme sem hunyorított, egy arcizma sem mozdult meg a nagy szóra. Mintha semmiség volna, amit hallott.
- Nézze barátom, - kezdte az ügyvéd hévvel, - ilyen kedvező alkalom sohasem volt erre. Ezer szerencséje, hogy éppen ma jött be hozzám... Lássa, nekem régi elvem a parcellázás... Maga a falujával vállalkozik egyetemlegesen a bérletre, aztán majd megtaláljuk a jogi formát az ügylet lebonyolítására s a gazdaságit a vállalat végrehajtására. Mit szól hozzá?
Dani jó ideig hallgatott, végre ezt mondta:
- De rossz szivart tart ügyvéd úr... Az embernek csak köphetnékje van tőle.
Az ügyvéd elmosolyodott. Már megint kiütött a paraszt.
- Van nekem jobb szivarom is.
- Jó volna azt látni.
A fiskális kinyitotta a könyvszekrény üvegajtaját s kivett egy dobozt.
Elébe tartotta a vastag szivarokat Daninak.
Ez pedig mosolygós szemmel nézte a szivart, meg az ügyvéd puha, nőies, hófehér kezét s amint hajlíthatatlan vasujjaival gyengén belenyúlt a skatulyába, ezt gondolta magában.
- Hiszen csak volna nekem egy órára egyszer olyan kezem mint neked!...