Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 21. szám · / · Szomory Dezső: Alice, a jó gyilkos

Szomory Dezső: Alice, a jó gyilkos
III.

Még néhány perc telt el s immár Alice szívében jóleső érzések zsírosan leöntögették a zordabb hatásokat. A megkönnyebbülés békés és örömteljes sóhajait hallatta és valami fanyar élvezettel gyúrta le a torkán a bevégzett munka nyálas zamatát, mint nedvdús de savanyú narancsot. A mosdást elvégezve, egy roskatag ruhaszekrényből minden rongyot kihányt s a finomabb vászonfélék között kutatva, végre tetőtől-talpig felöltözött, fehérbe mint egy mennyasszony. A szőke haját, a bajuszát is megkefélte s nőies taglejtésén valami különös báj ömlött el. A zöldes szemeknek kissé bágyadt tekintete a régi gyöngédségbe variált s hogy a lelke megenyhült, megbékült s megpihent, a gonoszság látszatát esdő szeretetre s őszinte jóságra varázsolta át. Aztán gépiesen és sans elegance tovább kutatott az összes fiókokban. Virtuóz kezekkel s roppant érdeklődve, mindet áttúrt s megmotozott, ideges ujjaival mindenütt a feneket s a szögleteket járva, mint óriási pók, aki szőni készül. Lim-lomok, rongyok s papírok tovasodródtak mintegy csapkodó fergetegben s olykor egynémely ezüstpénz, egynémely ékszer csendült a színes és sápadt egyvelegben. Mindent felölelt, felszívott, magába csúsztatott. S még vájkált a fehérneműek között holmi rejtett kincsek reményében s még kapargatott valami régi és selejtes ércdarabok között, csonka inggombok, rézszögek s csorba üvegek tömegében némi értékesebb leletek után, miközben drágakőnek nézett az első pillanatban egy epedő-kék műszemet.

Aztán megállt. Az óra aranyból, a lánc aranyból, a tárca pénzekkel, még a halott zsebében volt.

- Rossz technika, - dünnyögte a bajuszát harapdálva. - Rögtön ki kellett volna szedni a borotválkozáskor.

Némi bánatot érzett, egy csöpp haragot önmaga iránt. Fölösleges munkatöbblet, tragikus visszatérés a hullához, mint a csóka aki még nem lakott jól. Holott ezt elkerülni szerette volna. Mégis, megfordult, de csak a falat nézte. Megszelídült tekintetét ösztönszerű rémüldözéssel ismét edzeni kívánta s a nyers falak vérfröccsein kereste a tréningszerű fokozatokat.

De a test, a nyak elmetszve, a sárga fej levágva, lenn volt a mélyben, a szőnyegen, a padlón. Még várt, még várt, mielőtt az örvénybe visszaszálljon s ismét a vér bűzét szagolja. Óh az imént, drága gyermek, mily hősies volt még! Most elborult. Most ingadozott. S a lendületet kereste mely újra a tettnek részegítse, a vágynak, melyben gyönyöre volt. De betelve s kimerülten, ha nem kellene visszamenni, letérdelni, a testéhez érni! Ha nemesen elengedné a jelentékeny többletet? Holott a jó gyilkos, a jeles gyilkos nem effajta alkudozó s érzelmes csalogány! Megdöbbent ez ócska élet merőben nevetséges árán: néhány felfedezett forint s az ing amit felkapott magára. Halottnak roppant olcsó s úgyszólván ingyen van ez. Mégis habozott. Mégis némi kárpótlásra gondolt az óráért aranyból, a láncért s pénztárcáért. Némi kényelmesebb kiegyezkedésre gondolt s mohó kezekkel ismét a fióknak dőlt.

De ímhol minden le volt perzselve, kifosztva s kirabolva s bár a lámpa mélán fénylett még, máris derengeni kezdett s a dermedt csöndben távoli zajok keletkeztek. Nyersen s meg-meg nyekkenve egy seprű vibrált az utcán s egynémely rekedt hang foszlott tova párducszerű ásításban. S az ablak mélyén a karcsú kanári vékonyan sipogott a reggel elé.