Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 20. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: A szűz. Házassági komédia
Három jelenet ragadta meg erősen az érdeklődésemet. (És ez a három jelenet determinálja a darabot, értékessé teszi.) Az egyik jelenet az első felvonás végén. Amikor a két lány az éjjeli lámpa tompa világításánál beszélget. (A felvonás zajos lakodalom előkészületi jelenetekkel kezdődik és fokonként halkul a hálószoba csendjébe.) Az egyik lánynak holnap lesz az esküvője. A nászéjszakáról beszélgetnek. A vágyódás, mely nyári éjszakákon izzó parazsát hintette fekvőhelyükre, most valami megnevezhetetlen megriadássá tompul. Tágra nyitott szemüket ijedten meresztik a homályba... s hogy egymást bátorítsák - mert hiszen el kell jönnie, s nem lehet úgy élni, hogy ne jöjjön el - ölelésekről beszélgetnek. Egy huszárról, akit barátnőjük látott feküdni a kedvesével, a barátnőjükről, akiből kokott lett s az utcáról szólítgatja be a férfiakat... és a hangjuk alján ott remeg a mély állati félelem, valami már a párzás komorságából, mely meg-megakasztja beszédüket, míg végül csak a fiatal lánykeblek zavart pihegése hallatszik. (Ez a jelenet kitűnően van megcsinálva: csak éppen, hogy egy oktávval halkabban szerettem volna.) A másik két jelenet a negyedik képben. A lány, aki szereti férjét, megszökött a nászéjszakája elől. (Az egyházjognak erre külön kifejezése van.) S most egy bájos barátnőjénél van a falun, aki fiatal házas s alig néhány hetes anya. A gyermeket szoptatja és a lelkére beszél a lánynak. Hogy Hevesi Lajos egy pompás szavával éljek: az uterus beszél az uterushoz. Az anyaság szublimáló sugarai tűződnek a közösülés misztériumára. A szoptató anya és a rideg vagy helyesebben megriadt szűz: ebben a bensőséges jelenetben valamivel több cseng irodalmi értékeknél: tiszta emberiesség.
Nietzschének van egy érdekes aforizmája, mellyel Schopenhauerrel szemben vitatja: hogy senki sem közösül azért, hogy a faját fenntartsa. Hiába a murilloi jelenet: a lány nem akar visszatérni férjéhez. És akkor jön a fiatalasszony férje, a szűznek lánykori barátja, rokona. Faggatja. Nem szereti a férjét? Szereti. Fél tőle? Igen. Minden férfitől fél? Igen. És tovább faggatja; de már érezni lehet, amint képzelete korbácsolja érzékeit, amint folyton növekvő mámorától elbódul a lány... "túlérett vagy hörgi", "letépem rólad a ruhát" "odadoblak a férjednek"... és a lány az ölébe hull. Ez a jelenet a legerősebb drámai jelenet a darabban; s hogy ennek a jelenetnek crescendóját visszafojtott lélegzettel hallgatjuk, hogy elfogadjuk ezt fenntartás nélkül: ez szerzők drámaírói tehetségének bizonyítéka. S ez az a jelenet, melynél leginkább fájlaljuk mindazt, amit a szerzők a megcsinálásban elejtettek, elközönségesítettek s elfecséreltek.) A tudatosság, az ami visszariaszt: mondják a szerzők. Váratlanul jöjjön, lábujjhegyen, tavaszi mámorban, hogy mire ráeszmél már elviharzott legyen. És még valami, amire már előbb utaltam, hogy "minden attól függ, hogy ki az első férfi." Szerzők sejtetik, hogy Kresz Józsi volt az első férfi, akivel a lány talán erotikus témákról beszélgetett, akinek talán kezét megtűrte az ölén, akinek csókja pezsdítette a vérét s... akit sohasem szeretett. Lehet azonban, hogy ez egy kissé belemagyarázás. Lehet, hogy ezt a jelenetet e nélkül az előzmények nélkül képzelték el. Pszichológiailag még akkor is megokolt s csak azt sajnálom, hogy szerzők nem szorosan e körül a jelenet körül építették fel drámájukat.