Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 20. szám · / · Bálint Aladár: A II. szám
A legnagyobb regény: az első elmosódott oldalakon ott a meztelen ősember kontúrja, a következő megírt és megíratlan lapokon pedig a szerződések, bírói ítéletek, tulajdonjogi paragrafusok tömegéből keményre fagyott gyilkos oromnak az "Enyémnek" zavaros írásjelekből összerótt rajza.
Minduntalan felbukkan, uralkodik fölöttünk, mint a vonalak boldog bolondjának szegény Hokszáinak lapjain a hóval takart vulkán a Fuji. Mennyi bárdsújtás, bilincs és a poklok tűzének felidézése kellett ahhoz, hogy magától értetődő dolognak tartsuk az éléskamra ajtajára rakott lakatot, bűnösnek kiáltsuk a más jószágához nyúlót.
Az "Enyém" mögött ott rohan szeges korbáccsal az irgalmatlan sereghajtó, nyomorult zsellérnek, griffmadaras grófnak örök szomjúsága, a kövek közé szorult ember tizedik ivadékát is kísértetbe hozó Föld. Sok-sok buta fekete föld, melyen az ekét vonszoló ökör, a rossz szagú béres egyaránt tengelye, apostola, táplálója sok ezer embernek.
Krause Lehelt a kipusztult kúriákból hivatalba menekült magyarok emlékezései, álomszövései, távoli majorok, szántók, gabonával teli granáriumok közé sodorták. Csendes budai utcákon, mosolygó öreg házak mentén, ahogy végig haladt, leomlottak előtte a szűk falak, nagy barokk kastély oszlopos tornácán ült, ispánokkal veszekedett, megyei urakkal borozgatott. Pontosan kiszámította minden jószágnak árát, költségvetéseket készített, gazdasággal foglalkozó emberekkel tárgyalt, valami óriási szerkezetet képzelt el, melynek minden csavarja, szelepe, kereke őt szolgálja. Türelmetlenül várta az örökségét. Apósa halálával rögtön eladta az örökbe maradt gyárat és a házakat, hivatalát otthagyta és birtokot vásárolt. Az eke mellől műhelybe, boltba induló, iskolába, hivatalba került ember vonal, körébe forradt és visszatért az első stációhoz a földhöz.
Tönkre ment régi nemesi család utolsó gavallérjának kastélyába költözött.
Kalászérés idején járta először végig a birtokát. Lomhán siklott a nap a felhőtlen égboltozaton. Álmos némaság feküdte meg a mezőket. Pipacsokkal, katánggal szegett barázdák alján kövér fekete bogarak, szöcskék tanyáztak. Az emberek szótalanul billentették meg kalapjukat az új gazda előtt.
A várostól, vasúttól messze fekvő mocsarakkal, erdőkkel borított óriási terület letargiája különös gondolatokkal lepte meg Krausét. Mindenki és minden alszik, fel kell az időt használni, hogy mire a gőzvasút a gépek, az új emberek felébresztik a földet az embereket, csupaszon ébredjenek.
Tizenkét esztendős fia is vele volt.
- Látod Oszkár ez mind a mienk. Ha felnősz a tied lesz. Akkor aztán tűzbe kell dobnod azt a sok buta könyvet, amivel most elbolondítnak. Dolgozni kell. És ami fekete, azt feketének lásd. Ha száraz falevél kerül az utadba, akkor ne elmélkedj az őszről, meg más szamárságról, hanem rúgd félre. Abba bolondultok bele, hogy másnak látjátok a dolgokat, mint amik. Érted? a fiú hallgatott.
- Nem baj ha nem érted, mire megnősz majd megérted.
Mosolyogva tért haza. Mikor a kastélyba lépett, nagyon megérezte jövevényvoltát. A boltozatos termek, roskadt bútorok, megbarnult olajfestésű arcképek eltávozott idegenek gőgösen visszatekintő arcát mutatták. Mint ahogy züllött gavallérok tivornyájuk hajnalán undorodással mérik végig a korán kelő szomjas reggeli vendégeket.
A képeket a padlásra dobatta. Új bútorokat rendelt. A park felét felszántotta. A halastavat lecsapoltatta, felhordatta földdel és káposztát ültetett fölé. A kastély felét lerombolta, ami megmaradt, azt átalakította. Az öreg cselédeket szélnek eresztette, újakat fogadott helyükbe. Minden új legyen és az ő akarata szerint való. A falu patakját zsilippel elzáratta és a vízével veteményes kertjét öntözte. Azoknak nem maradt vizük. Csordáik majdnem szomjan vesztek. Pereltek. Megnyerte a pert. A megyei bizottságot fél esztendő alatt felforgatta. Rövidesen megnégyszereződött a birtoka. Nagyrészt kölcsönökkel tönkretett kisbirtokosoktól vásárolta. A községtől is elperelt néhány holdat.
A fia sehogy se barátkozott meg a falusi élettel. Nem szeretett lovagolni, vadászni. Katonaiskolába adta. Az első esztendő befejeztével, mikor hazajött, nem akart többé visszamenni. Az apja veréssel kényszeríttette rá. Mikor másodszor hazajött, már nem ellenkezett. Kerülte az apját. Nem törődött semmivel sem. Az iskoláit elvégezte. Bevonult az ezredéhez. megkezdte a szolgálatot. Utálta a környezetét a vidéki várost, ahol szolgált, az apját, aki belekényszeríttette ebbe az életbe. Céltalannak, ostobának találta életét.
Egy novemberi reggel a tehén istállóban fejés közben alva találta Krause az egyik béresét. Pofonvágta. A béres legényfia - hétfő reggel volt - odaugrott és vasvillával hasába szúrt. Ott halt meg az almon.
Krause Oszkár közönyösen fogadta apja halála hírét. Hazautazott és a temetés után azonnal visszautazott az ezredéhez