Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 20. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
- regény - (Folytatás)
VII.

Alkonyattájon Takács Gyula lerázta magáról a port, szénatörmeléket s átment Erzsihez, az unokatestvéréhez.

A Túri porta a faluvégén volt s szembenézett az utcára. Magas új deszkapalánk vette körül, s tekintélyes épület volt a különben apró vert falu házak között. Pénzen vette Dani, mikor házasodott és szokott szerencséjével nagyon olcsón jutott hozzá; ma legalább négyszer, ötször annyit ért, mint amennyit ő adott érte.

- Jóestét! - köszönt be Gyuri.

A fiatalasszony kórót tördelt s éppen tüzet akart rakni, hogy vacsorát melegítsen.

- Jóestét Gyuri, - mondta szívesen.

Az ember megállt az ajtóban, egészen sötét lett odabent tőle.

Erzsi derülten nézett vissza rá.

- Hova ment az urad? - kérdezte Gyuri.

Az asszony gondolkozva nézett rá.

- Elment ?

- Elkérte tőlem a Rárót, - felet Gyuri s könnyedén megmozdult, beljebb lépett, aztán oda támasztotta a vállát a szobaajtófélfához. - Elment vele. Még aszonta, hogy "asse baj ha beledöglik a lú." Hát hova ment?

Erzsi habozva megingatta a fejét.

- Nem tudom. Nem kérdeztem.

Hallgattak.

- Hát te mindig sütsz-főzöl?

Erzsi ledobta a kórót.

- Eh, olyan kényes ez az ember... Úgy megkívánja, mintha valami pap vóna.

- Nagyon elkényeztették otthon! - mondta maró parasztgúnnyal Gyuri.

Erzsi elszégyellte magát az uráért. Restellte, hogy Gyuri így "maguk közt" még mindig annyira lenézi a kapás napszámos fiát. Élesen vágott vissza.

- Hát bizony pedig űtet nem szoptatta az anyja negyvenesztendős koráig.

A Gyuri arca elsötétedett. Most ő hallgatott el. Róla beszélik a falusiak tréfásan, hogy még most is szoptatja az anyja, azért nem házasodik meg.

A féri vastag bajsza megreszketett, szólni akart, meg lenyelte s csak nézte az asszonyt, aki biggyedt arccal fordította el sértődötten róla a szemét. Az urát ne bántsák előtte!

- Ha én hozzászokok egy asszonyhoz, - szólt aztán, - hótommal hagyom el... Máshoz is tudtam volna én hűséges lenni. De persze nem akárkihez. Nem teszek az anyám mellé akárkit...

Az Erzsi arca lángba borult.

Ezelőtt hat esztendővel megkérte őt Gyuri; de ő csak a szemébe nevetett; hogy szerethesse, ha rokona? és nem sokkal azután kútba ugrott Daniért.

Soha Gyuri azóta egyetlen egyszer sem hozta fel; ő is már azt hitte elfelejtette. Mintha el lehetne felejteni az ilyet.

Nagyot hallgattak. Erzsi elrakta a tálasra a tiszta edényt. A féri apró barna szemével olyan nyugodtan követte a mozgását, mint a fekvő komondor szokta.

- Bizony! Szép ján vótál Erzsus...

Az asszony válla, teste megvonaglott, ahogy a gyerekjánykori neve a fülébe suhant.

A gyerekeket átvitték a nagyanyjukhoz, magukban voltak; dolga sem volt tovább az asszonynak a tiszta rendes konyhában, mégis úgy kereste mihez nyúljon, mit csináljon, csakhogy meg ne kelljen állnia. Gyuri jól látta ezt,

- Ha még egyszer oda visszamehetnénk!- mondta a férfi.

Erzsi hallgatott.

- Mi? Erzsus?

- Hagyj nekem békét... Ne kísértsd az Istent.

- Hát bizony Annak is több dolga van, minthogy velünk törődjön... Legfeljebb ha megharagszik, akkor...

Erzsi igen kedvetlen lett.

- Te is csak olyan pogány van, mint a többi.

- Nem is vagyok angyal... Akkor szívelnél.

- Nem szívellek?...

A vastag erős férfiarcon apró rángások futottak át. A szemei égni kezdett. Sűrű szemöldökei egymást fenyegetve mozdultak össze. Sóhajtani szeretett volna, de nem tette, hadd feszítse belülről a lég.

Végre szót eresztett.

- Hej be is nehéz egybe forrasztani, ami elszakadt.

- Kivált ha sohase volt egybe... - mondta az asszony.

- Persze, persze! - hagyta rá a férfi.

Olyan szomorú volt a hangja rezgése, hogy az asszonynak szinte könny szökött a szemébe tőle. Oda pillantott unoka bátyjára s e pillantás alatt tisztán megérezte, megértette annak a sivár, szomorú, reménytelen életét.

- Másnak is van baja Gyuri... Gyurika... - mondta halkan, gyöngéden, szomorúan.

A férfi felvetette a fejét, hogy a búbját az ajtófa élibe vágta s nyújtózás formán magasra emelte az öklét.

- Annyi nincs, mint nekem, senkinek:

Az asszony sokára felelt, könnyes halkan:

- Jó lélek!... Mi bajod? ...Mit tudsz te másról?

- Sokat! - ordított fel hirtelen, váratlan a férfi s előbb lépett egyet... Mindent! Hallod! Takács faj vagyok!... Látom az életed! Te boldogtalan asszony! Minden jajt veled nyögök!... Hej csak ez ne vóna! - üvöltötte magából kikelve s ököllel az ajtó szemöldökfát verte, - csak ez ne vóna! egy bajom se vóna!

Erzsi megdermedve állt. Rettenetesen és mégis boldogan hatott rá, hogy van e fölön lélek, ki osztozik szörnyű lelki gyötrelmeiben.

- Utálod ugye! - mondta szemébe a férfi.

Az asszony olyan érzéstelen arccal bámult rá, mint a fal.

- Gyűlölöd! nem szereted! Hála legyen az istennek! Ne félj, leszámolok vele: Teéretted...

- Mit akarsz! - csattant fel rémülten az asszony.

- Vérit veszem, - hörögte kidülledt szemmel a férfi.

- Takarodj innen! - riadt fel iszonyú ijedelemmel az asszony. - Pusztulj a szememből. Szűz Mária anyám! Eszed ment!?

- Vérit veszem, - újrázta konokul a férfi.

- Isten a tanum, hogy én is neked, csak egy ujjal merj az uram ellen tenni. Az uram ellen!...

A férfi meghőkölt.

Aztán vissza lefojtotta magába az indulatát, de nem eresztette el.

lassan megindult, mint a hegy; az ajtóban megállt.

- Erzsi! - mondta rekedten dörgő hangon, - amelyik napon kimondod, hogy már nem szereted: olyan vége lesz Túri Daninak, mint - - mint ennek a póknak.

És kemény, kőkemény ujjával szétlapított egy pókot az ajtón, hogy csak egy kis nedves folt maradt a helyén.

Az asszony felsikoltott:

- Ott lesz az én uram akkor!

S bálvány módra nézett utána a köszönés nélkül elmenő komor férfinak a sűrű alkonyatban.

(Folytatása következik).