Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 20. szám · / · BABITS MIHÁLY: GEORGE MEREDITH
Ez az optimizmus, és ez George Meredith optimizmusa: angol optimizmus, hódítóké és vidám sportmanekké. Ez egyúttal az utazók optimizmusa, akik újat kívánnak látni. És voltaképpen nem optimizmus ez, legalább ő maga nem tud semmit róla, hogy az volna. Ezen a határon az optimizmus és pesszimizmus megszűnnek; "e szóknak nincs többé értelmük" - mondja Meredith. Az ember a föld fia - mondja Meredith: a Föld az a hatalmas She, akit verseiben folyvást megjelenni hallunk; mihelyt az ember a földtől elszakad, pesszimista lesz; s aztán, talán hogy meneküljön a pesszimizmustól, optimista lesz. A XIX. századi angol irodalom legnagyobb csomója ez, melyet Meredith így mintegy kettévág. Byron tetszeleg a pesszimizmusba, Dickens a philanthrópiához menekül előle. Thackeray és Carlyle a gúnyhoz. Shelley, majd inkább Tennyson és a praerafaeliták a széphez (s a rútat egyszerűen nem veszik tudomásul); akkor jön egy költő, egy ideális ember és ideális angol, akinek a világon a legnagyobb boldogság jutott osztályrészül (annak az asszonynak a szerelme akit Poe "neme legnemesebbjének" nevez s Flórencben hosszú élet avval az asszonnyal) akkor jön, mondom, Browning s fenséges drámába olvasztva a szép mellett minden rútat, minden szomorút is, a végén mégis azt szűri le, amit a kis Pippa énekel:
Az Isten egében,
Rendben a világ:
God's in his Heaven, all's right with the World: ez az angol érzés kvint esszenciája Meredithig: teologikus optimizmus, melynek isten kell, hogy megmagyarázza, mért érzi jónak a világot minden baj dacára, isten kell, hogy all rightot mondhasson e komisz világra - pedig all righthot kell mondania, hisz angol. Isten kell, mint Wordsworthnek, aki szintén úgy vélekedik, hogy
not in utter nakedness
but trailing clouds of glory do we come
from God, who is our home.