Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 19. szám · / · KABOS EDE: THEA HAGYATÉKA
Egy este nedves szemekkel borult Vera az egyik oltáros lugas padjára. Talán nem is sírt igazában, talán csak öntudatlanul búcsúztatta fiatalságát az élettől, talán csak a lelke könnyeivel akart Krisztushoz hatolni: de ott találták a padon Wild Kajetán és a felesége.
A két öreg hirtelen, diadalmasan összenézett.
- Vera! - kiáltott az anya.
- Vera! - ujjongott fel Wild Kajetán is.
A lányka riadtan, reszketve borult az anyja nyakába. S akkor a két öreg, mintha együtt készült volna rá, túláradó szeretettel becézte a könnyező gyermeket.
Az anyja sírva tördelte:
- Nem... sohasem akartalak erőszakolni... Jézus látja a szívemet, hogy sohasem akartam a te szép ifjúságodat eltemetni... Hát én talán nem vagyok jó, nem vagyok istenfélő, ha szerettem is az édesapádat, az életet, a gyermekemet.
Az apja halkabban morogta:
- Mindig mondtam, hogy Krisztushoz nem szabad földi gondolatokkal közeledni. Nem, édes lányom, Krisztushoz az út nem a fájdalmas lemondás. Akinek fáj Krisztus, az maradjon az életben. Krisztus nem szereti a fájdalmat.
Vera nedves szemekkel, csodálkozva nézte a szüleit, de a két öreg, mintha félt volna minden ellentmondástól, nem hagyta már szóhoz jutni. Szép, evangéliumi szavak, amik emlékezetükben ragadtak, csak úgy csurogtak most az ajkaikról és gyönyörű vigasztalások bársonyszavaival simogatták a kis megriasztott madárlelket, mely nem tudta, földhöz rángatják-e, éghez emelik-e. Az asszony folyton azt zokogta, hogy nem kellett volna kiengednie szárnyai alól az ő egyetlen, szép gyermekét, az öreg Wild pedig magát vádolta, hogy odadobta gyermekét páter Angelo befolyásának. Vetekedtek egymással az öregek, hogy melyikük bűnösebb s Vera kábultan, a nagy változást lelkében meg sem értve, szótlanul engedte át magát a szokatlan becézgetésnek.
Nagy sokára tudta csak megkérdezni:
- Veletek maradok?
- Velünk, - tapsolt a két öreg s Wild Kajetán hirtelen elszántsággal, mint valami fellebbezhetetlen ítéletet, mondta ki:
- És ha akarod, hát színházba is mehetünk, mint más lányok. És olvashatsz, táncolhatsz, énekelhetsz, mint más lányok. És ha valamikor, ha Krisztus is úgy akarja és jön egy hozzávaló, derék, becsületes ember, hát -
A többit már nem mondhatta ki, mert Vera sikoltozva futott be a sötét parkba.
Wild és Wildné összenéztek, mint két fuldokló, aki váratlanul partra került. Egy szót sem szóltak a hirtelen fordulatról, de boldogan megfiatalodva futottak be a parkba, Vera után.
S mikor másnap páter Angelo gyanútlanul nyitott a Wild-villába, csak a nyugalmazott államtitkárt találta.
Wild Kajetán olyan diadalmasan beszélt mintha minden szava egy pörölycsapás volna:
- Különös, nagyon különös. Az este Vera vallott az édesanyjának. Hiszen ez a gyermek szereti az életet, a világot, az embereket! S mi majdnem megöltük volna a lelkét. Milyen szerencse, hogy Vera nem tudott tovább hallgatni! De most azt mondom: halleluja! Vera boldog lesz.
Páter Angelo ajka körül egy gúnyos mosoly látszott:
- Hol van Vera?
- Hol? - diadalmaskodott Wild Kajetán. - Már Bécsben van az anyjával. Bécsben. És ha úgy fog nekik tetszeni, hát mehetnek Párizsba is. Ahol az élet legszebb s Verának legjobban tetszik...
Páter Angelo félbeszakította az ujjongó feleletet.
- Méltóságod sohasem látszott ilyen boldognak. Mintha mindenkivel megbékült volna.
- Mindenkivel! - szólt gőgösen az öreg ember.
- A nagyherceg szeretőjével is.
- Azzal is. És ha a főtisztelendő úr nem veszi rossz néven, ki fogok én békülni az én Krisztusommal is, ámbár megengedem, a rendtől nem kapom meg hozzá a legjobb ajánló levelet.
A pap csöndesen meghajtotta a fejét, és eltávozott a villából. Wild Kajetán pedig még aznap este családja után utazott.