Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 15. szám

GELLÉRT OSZKÁR: BLÉRIOT, WRIGHT, LATHAM...

Ó, hogy szégyellem magam: ím itt valaki még dalt farag
A mozdulatból, mellyel szádhoz emeled a poharad.
S ottkünn az Ember Fia már
Szállva jár, akár a madár.

Ó, hogy irigylem az új hajósokat:
Hisz szíve mélyén egy titkos vágyat mindenki tartogat.
Hogy, ha már ő nem, éppen az ő fia, éppen
Az én fiam lesz, ki berregő gépen,
Erősebb szárnyakon, mint a lélek szárnya,
Ül elsőként az ég felé szállva.
S most... megelőzik mások, mások, mások.

Mindegy! Büszke vagyok s tűröm a mosolygásod:
Én, én vagyok Blériot, Wright, Latham, - az Emer,
én vagyok a röpülő ember!

Most tele vagyok kegyetlen szerelemmel,
Most ébrednek bennem új nagy áriák,
Bort, bort, ami kábulatba ringat,
Töltsd meg asszony a poharainkat
S reszkessen kezed, míg a szádhoz emeled:
Hogy a nyakadról leszakítom a Máriád,
Hogy az Isten készül koccintani veled!

Föl, föl a fejeddel.
Lelkem viharát ne lohaszd, ne vedd el.
S ne hajladozzon a lelked,
Mint szélben a csüggedt rózsaszál.
Ó, gyönge te... gyöngye szivemnek, emelkedj,
Szállj, száll a fenékről, a magasba szállj;
Nézd a poharam: csordultig a vére -
Szállj, szállj, föl, a szív szinére.