Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 14. szám · / · BALÁZS BÉLA: MŰVÉSZETFILOZÓFIAI TÖREDÉKEK

BALÁZS BÉLA: MŰVÉSZETFILOZÓFIAI TÖREDÉKEK
II.

Íme élnek lények hegyek, fák és állatok közepette és nem győzik nézni azt a sok mindent, ami körülöttük valóságosan van, akad dolguk túlontúl a puszta megélhetésükkel és íme mégis nagy komolysággal másolják, ismétlik azokat a fákat, hegyeket, állatokat, egész tarka életüket vásznon, kőben, papíron. Mi ennek az értelme? Így madártávlatból nézve oly feltűnően egységesen problematikussá válik a művészetnek nevezett cselekvés, hogy a fiziológia, pszichológia és a történelmi materializmus minden bölcs és szigorúan tudományos művészetelmélete tárgytalanná válik. (Mint rendesen, ha sikerült a kérdést a dolgok gyökerére igazítani.) Mert gazdasági és testi feltételek minden tekintetben befolyásolhatják, módosíthatják, fejleszthetik és megakaszthatják a művészetet és száz jelenségét magyarázzák. De őt magát nem. Az egésznek, a cselekvésnek nem adhatják értelmét. (Egyelőre még mindig meg van lelki és fizikai jelenségek között az a különbség számunkra, hogy a lelki jelenségek feltételeinek ismerete nem egyenlő a magyarázatukkal. A lelki jelenségek nem egyszerű addíciói elemeiknek.)

Mit csinálnak az emberek, mikor világukat másolják? A másolás tulajdonképpen az észrevevés, konstatálás, feljegyzés egy módja. Hieroglifikus írások bizonyítják, hogy az emberek lerajzolták a dolgokat, míg fogalmukat nem absztrahálták. Ha ennyi volna az egész, akkor a művészet ugyanaz az életnyilvánulás volna, mint a tudomány: a megismerésnek, a kifelé és befelé való világfelfedezésnek egy formája. Csakhogy megmaradva madártávlatban két feltűnően ellentétes fejlődési tendenciát látok végig húzódni a tudományon és a művészeten. A tudomány fejlődésének egyik főiránya a küzdelem az antropomorfizmus ellen. Az első fétist imádó vallásoktól a szubsztanciát tagadó modern pozitivistákig, a Homéroszi világnézet ellen először küzdő görög filozófusoktól a mai ismeretelméletekig, a tudomány történetében nyilvánvaló az ember szándéka, hogy egyre jobban szedje le a maga képét a maga adalékát a dolgokról, hogy amennyire lehetséges objektív létezésükben láthassa meg őket. A művészi nézés pedig? - Antropomorfizálása a világnak. A művészi lejegyzésekben, konstatálásokban nem, hogy zavarna ha észrevesszük emberiségünk tükrözését de épp az amit értékesnek tartunk benne. Az, hogy szépségítéletünknek forrása és kanonja az emberi test és a különböző stílusok és stilizálások létezése bizonyítják.

A művészet témaköre a szerint tágul vagy szűkül, hogy többet vagy kevesebbet tudunk antropomorfizálni.

Konstatáljuk tehát, hogy a tudomány leszedi a dolgokról az emberi ráadást amennyire bírja, a művészet pedig ráborítja az embert a dolgokra. A művészet is észrevevése, legyezése a dolgoknak, de úgy látszik azoknak nem független, objektív valóságát veszi észre. - Hát miét?

Miféle valóságát érezhetjük mi még a dolgoknak az egyéni, objektív realitásukon kívül? - Én azt hiszem, hogy az egészet jelentő életvalóságukat általában. Én azt hiszem, hogy ami, jelenségről való tapasztalatunk kétféle szenzációból áll. Észrevesszük a jelenségeket mint egymástól különböző, izolált valóságokat, és észrevesszük mindegyikben a létezést általában. - Egy rossz példa: Ha éjszaka nagy mezőségen sokáig vándorlok egyedül és úgy érzem mintha egyedül volnék az űrben és vágyódom egy még valaki, vagy még valami után, bármi legyen és az végre kiválik a homályból, akkor először konstatálom a másik létezőt és csak azután, hogy mi fajta: fa, ember, vagy állat? - Ebben a különös esetben a tapasztalatnak két eleme külön-külön időben egymásután jelenik meg. - Ez persze nem tudományos bizonyítás. Azonban ez: Ha a jelenségekről való tapasztalatunkban, azok egyéni valóságának konstatálásán kívül, a puszta létezésnek, az általában való valóságnak megérzése mint külön elem nem volna meg, akkor az embernek szubsztancia fogalmai, panteisztikus gondolatai nem támadhattak volna. Ez egyetlen és szükséges pszichológiai feltételük.

Tehát a szubjektum és objektum adott dualizmusában, a művészet sem az objektum független valóságát nem keresi, mint a tapasztalati tudományok, sem a szubjektumát mint az ismeretelméleti tudományok, hanem éppen azt a szenzációt, mely a kettő feszültségéből, egymást érintéséből áll elő - a létezését általában.

Ennek a szenzációnak eredményei a szubsztancia fogalma és az összes jelenségek egységéről való panteisztikus gondolatok. - És modern pozitivisták kikapcsolhatják a szubsztancia konstruált fogalmát, (mint antropomorfisztikus elemet) de ennek a szenzációnak a tapasztalatát nem. Az Életnek, az összes jelenségekben közös és ugyanegy létezésnek érzése ez, annak érzése, amit transcendenciának hívunk. - Ez az érzés forrása a művészetnek. Az ő másolása, ennek észrevevése és lejegyzése. A művészet ezt a létezést, nem magyarázza a jelenségeket hordó egységes szubsztanciával és azt nem vallja sem anyagnak, sem akaratnak, sem szellemnek. A művészet megáll az érzékelt jelenségeknél és a fizika után következő fejezete nincsen. De ezt a magánvaló, "transcendens" létezést a jelenségekben közvetlenül érzékeli és ezáltal minden egyesben az Egészet.

Ez kísérlete volt a transcendencia egy tudományos levezetésének és kísérlete egy bizonyításnak, hogy a művészet mint életnyilvánulás az élet transcendentiájának érzéséből fakad.

A bizonyítás csak akkor fontos, ha produktív. Ha tudniillik tovább visz a tételnél, melyet már eleve úgyis kimondtam.