Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS: FÉRFIAK
Az én dalom az élet.
A szivet tépő, mérget ontó
Az álmot rontó, elmét bontó
Fagyos kezü, nagy Élet...stb.
Nyilvánvaló, hogy ennek a poétának fontosabb a szavak kellemes és elegáns pufogása holmi mélységnél és az emberi lélek őszinteségénél. Igen nagyon fiatal ember, vagy legalább, mint költő fiatal: leírja a sort s aztán gyermekes kedvteléssel játszik tovább a megütött ritmuson, amelynek csinos zengése jól esik a fülének. Többnyire retorikai vagy pláne fonetikai kényszerűségek viszik a verset: - s kedves optimizmussal maga is csodálkozik aztán: íme, az összedobált szavakból kijön valami misztikus értelem, mint a kaleidoszkóp zagyva üvegcserepeiből, akárhogy rázzuk fel, csinos és szemnek való rajz áll össze a végén.
Nem baj, szeretjük ezt a kedves és naiv játékot. Hanem ezt már nem szeretjük:
"Bánt a Ködember... jött a Ködember...
Perzselő nyáron jött a December
.. ...jött meg a tél...
- - - - - - - -
Jött a Ködember. (Ady)
Majd ismét:
"Öreg legények isten veletek
Ti mást szerettek, én mást szeretek
- - - - - - - - -
Öreg fiúk, nem játszom veletek!"
(Ez a régi iránynak szól.)
S végre "Egy-két verselő cimborámhoz":
"Hozzátok szólok, nótázó legények,
Hozzátok szólok, dalos fiúk!
Jertek elő mind, szóljon az ének,
Bátran előre, szabad az út...!...stb."
Nem tehetek róla, hideg megy végig a hátamon mikor azt a csodálatos és nekem még most is szinte hihetetlen tünetet látom, hogy fiatal emberek egészen komolyan és öntudatosan dolgoznak valami "irányadó" költő hatása alatt: - "új irány-"ok "szolgálatába" szegődnek s még "tanítványok"-nak is nevezik magukat végre. "Lesz vezér, aki vezet minket!" - kiálltja lelkesülten Vermes Ernő: - s elhűl az ember, ha ennek a tulajdonképpeni értelmére gondol: lesz valaki, aki nagyon hangosan úgy versel majd, mint mi s mi majd úgy verselünk, mint ő.
Azt hiszem, ezek közül kerülnek ki aztán azok, akik kiváló és elismert költőkhöz "Mester!" megszólítással rajongó levelet írnak, tanítványok akarnak lenni erővel: - mintha a poézis valami céh volna. Nem, nem, ez így sehogyan sincs jól, madárkák. Poéta ember büszke és gőgös legyen (még megalázkodásában is): - s mindenek fölött magában álló, bármily kicsiny még. És a költészetben nincsenek irányok, és nem lehet senki sem "mester" - (eb ura fakó! az én érzéseimnek én vagyok a mestere!) - és nincs "bontott lobogó" és nincs "új ösvény" - mert csak érzések és hangulatok vannak, melyek ám fejlődhetnek és differenciálódhatnak. Irányokról - esetleg! - beszélhet még a kritikus, akinek természetszerűleg osztályozni és értékelni kell - de nem beszélhet a költő, költészetének keretében, melyet azért kellett, hogy megteremtett légyen, hogy énekelje azt, amit más nem énekelhet.
Valami ezen fölül esik, a Gonosztól vagyon.